Nógrád Megyei Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
2016-09-16 / 217. szám
Lengyelországtól Franciaországig f Tfaflo, A kozárdi székhelyű Palócföldi Népi Iparművészek Egyesülete az év első nyolc hónapjában több rangos eseményt is szervezett, illetve alkotói különböző hazai és nemzetközi kiállításon, konferencián képviselték egyesületüket. Az év hátralévő programjáról Török Jánost, az egyesület elnökét kérdeztük. - Az elkövetkező szűk négy hónapban igen gazdag és zsúfolt program vár ránk, - kezdte a nyilatkozatát az elnök. - Még szeptember hónapban Rozsnyón a Nemzetközi Csipkekiállítás és Konferencián tíz fővel képviseltetjük magunkat. A horvátországi lepoglavai csipkekészítők az elmúlt évben csatlakoztak nemzetközi programunkhoz, a hálózat építéséhez. Ősszel tíz ország részvételével nemzetközi konferenciát és kiállítás szerveznek, melyre minket is meghívtak. Az ősz legnagyobb, legrangosabb nemzetközi csipkekonferenciájára a lengyelországi Bodowán kerül sor. Itt tizenkilenc ország csipkekészítői találkoznak. Mi öt fővel veszünk részt a rangos eseményen. Kaptunk meghívást Franciaországból is, ahová három egyesületi tagunk utazik el. Amint az köztudott, évek óta jól működik a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumban a csipkeverő szakkörünk. A diákok ez évi nemzetközi nagykállói pályázatra is küldtek be anyagot, várjuk az eredményt. Decemberben csatlakozunk a kozárdi adventi ünnepi sorozathoz is - fejezte be nyilatkozatát Török János. „Keresztúton követünk" §ED £ 3SMB91L Varga András salgótarjáni esperes-plébános és káplánjai, Kiss Dávid, valamint Kantár Norbert vezetésével keresztúti ájtatosság volt szeptember 13-án este a salgótarjáni kálvárián. A Nagy-Magyarország emlékmű elől induló keresztúton a mintegy száz résztvevő felidézte Jézus Krisztus szenvedéstörténetét, stációról stációra haladva a meredek domboldalon. A hívek ajkán felcsendült az ének: „Keresztúton követünk, édes Jézus örömünk, szenvedésed égi jel, így jutunk a mennybe fel." Püspöki áldás és búcsú A település alvégi részében található kálvária kápolna búcsúját a hétvégén tartják Érsekvadkerten, mely azért is különleges, mert az 1904-ben épült kis templom és a körülötte található tizennégy stáció az idén a vadkerti hívek adományából teljesen megújult. Szeptember 17-én, szombaton délután fél ötkor indul a körmenet a plébániatemplomtól a szabadtéri szentmisére. A 17 órakor kezdődő ünnepi szentmisét bemutatja és a felújított kálváriát megáldja dr. Beer Miklós váci megyéspüspök. Vasárnap délután keresztutat végeznek a felújított stációknál Lukács András helyi plébános vezetésével. Nyitott Templomok Napja Pnlíny. Szeptember 17-én, szamba- kápolnában imádsággal és énekkel közösen és nagy összefogással Pilinyon este, 20 órától egészen 24 óráig kezdődik. Ezt követően elmélkedés, község, a pilínyi egyházközség, valakét helyszínen -Szent Adalbert kápola előadás, filmvetítés, versek, kiscső- mint Piliny önkormányzata rendezi, nádar és a Mindenszentek templom- portos beszélgetés, kiállítás, és egyéb Az esemény helyi mottója: „Nézd, abban - várják az érdeklődőket a Nyitott zenés - furulya, gitár - programoktól nyitottam előtted, senki nem tudja Templomok Éjszakáján. A program a várják a résztvevőket. A rendezvényt bezárni!" Őszi kirándulás vetélkedővel inforinft. Az általános iskolások után a város középfokú oktatási intézményében, a Mikszáth Líceumban tanuló diákok is az iskola diákönkormányzata szervezésében ügyességi vetélkedővel egybekötött , tíz kilométeres túrával kezdték a 2016-2017-es tanévet. A kora őszi Mátra csodálatos helyszínül szolgált! A kirándulással egybekötött vetélkedő napján kora reggel ezúttal nem be, hanem kicsengették a Mikszáth diákjait az iskola kapuján kívülre, hogy ezt követően tanáraikkal a tantestület tagjaival közte a „gólyások" jelmezesen, cumival, piros szíveket az arcukkal festve, vagy egyéb tréfás öltözékben túrázzanak a Mátra oldalában kialakított sárkányrepülő leszállóhelyhez, a Nyikom-hegy oldalában. Megérkezésük után a diákokat osztályonként és csapatonként különböző tréfás ügyességi feladatok, vetélkedők várták. A feladatok megoldása során a szigorú ítészek a pontozóbírák összegzett pontszámai alapján a nyikomi vetélkedő győztese a 9/F osztály lett, mögöttük a 9/A. és a 10/F osztály csapatai végeztek. A rendkívül vidám, jó hangulatú vetélkedő után a hazagyaloglás - öt kilométer - sem okozott különösebb fizikális gondot a diákoknak, tanáraiknak. Cz.Z.J. „Nézd, ajtót nyitottam előtted...” Az Ars Sacra Fesztivál keretén belül, az Európai Örökségnapokkal együttműködve minden év szeptemberének harmadik szombatján meghívják a történelmi egyházak képviselőit, hogy nyissák meg templomaik kapuját, és színes kulturális programokkal várják az érdeklődőket. (MXhEIKSiK) Ezen a napon bemutatják a templomok építészeti és művészeti értékeit, továbbá előadásokat, beszélgetéseket, gyerekprogramokat, filmvetítéseket, kiállításokat szerveznek. Megyénk néhány városa és települése is eleget tett a felkérésnek és különböző programokkal csatlakozott a felhíváshoz. Szeptember 17-én, szombaton többek között Nógrádmegyerben, Pásztón, Patakon, Pilinyben, valamint Szécsényben is megrendezik a Nyitott Templomok Napját-egyes megemlítésekben Nyitott Templomok Éjszakájaként is szerepel Egy héttel később pedig Karancskeszi és Szalmatercs is helyet ad a rendezvénynek. Az esemény országos mottója: „Reményt és jövőt adok nektek". Az Ars Sacra Fesztivál - Szakrális Művészetek Hete és Nyitott Templomok Napja - kiemelt célja a kortárs fiatal művészek egymás közötti párbeszédének megindítása, együttműködésük szervezése, számukra pályázatok kiírása, pályaműveik bemutatása, szakrális művészeti és kulturális események szervezése, felkarolása. A Budapestről indult kezdeményezés országossá lett, már határokon átívelve is próbálják egyre nagyobb körben hirdetni és erősíteni a valódi értékek: a szép, jó és igaz iránti igényt. Gerhát K. NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATA, VALAMINT BALASSAGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA TISZTELETTEL MEGHÍVJA A MEGYE POLGÁRAIT A X. NÓGRÁDI KULTURÁLIS MŰSORAIRA BALASSAGYARMAT CIVITAS FORTISSIMA TÉR 2016. SZEPTEMBER 17. KISSZÍNPAD 9:45 MEGNYITÓ A RENDEZVÉNYT MEGNYITJA DR. DUKAI MIKLÓS A BELÜGYMINISZTÉRIUM ÖNKORMÁNYZATI HELYETTES ÁLLAMTITKÁRA, VALAMINT SKUCZI NÁNDOR A KÖZGYŰLÉS ELNÖKE ÉS MEDVÁCZ LAJOS POLGÁRMESTER 10:00 „NÓGRÁDIKUMOK", BALASSAGYARMATI DIÁKOK PRODUKCIÓI 14:00 CSALOGATÓ EGYÜTTES 14:45 A BÖRTÖN SZÍNPAD ELŐADÁSÁBAN - CSODASZARVAS 1545 VADÓKA NÉPTÁNCCSOPORT 17:30 SAY MY NAME HIP-HOP TÁNCCSOPORT 18:00 SMOKIN' SOFA BLUES TRIO NAGYSZÍNPAD , CSIK ZENEKAR BIKINI EGYÜTTES 16:00 19:00w EGÉSZ NAPOS PROGRAMOK „NÓGRÁDIKUM" UDVAR KÖZEL 50 NÓGRÁDI ÉRTÉK BEMUTATKOZÁSA HUNGARIKUM JÁTSZÓHÁZ * MAGYAR ÉRTÉKEK VÁNDORTÉRKÉPE BEMUTATKOZNAK: * c.'mMi tvrtmnci ömudímtkuk haza *i«wv «tort /*: * KUBUS W.RÍ (KrtZMLMmNKfAKK) KKÍOM! «X . ... .1 , * NOCFÚP MKCYH (UND*« W)W IWrSÁG »OKWSW» ««« saietabíam KMOÖCIM 0» »ixozÄvxn M*wies«w«At.Aj nCh.káu Mnak »: fUfsVm AOÓ ÉS vámhivatal HÓG8ÁO MSC.V« adó Ér váuKMM&UÍC* »ÍAÍGÖTARJÁN SÍAKKÓYÉSJ «WIfHW ♦ NLMZÍYKOZI GVÍBMÍKMéffő ÍZOLCAMI OYESMÍKVÉOÍUU rÖÍCAÍCAJÓSJó MÓKKAOMdCYfIK-----♦ M/COÁ» MSC.YÉI xOftMÁNYKIVJATAt KIPtX&ZÍÍOKIl tööESWLY t UNIÓ COOI' XSY. A NÓGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPItÁNYSÁG RENDÉSZETI IGAZGATÓSÁG MÉLYSÉGI ELLENŐRZÉSI KÖZTERÜLETI TÁMOGATÓ ALOSZTÁLY, VALAMINT A BŰNÜGYI IGAZGATÓSÁG BŰNÜGYI TECHNIKAI OSZTÁLY KUTYÁS BEMUTATÓJA A BALASSAGYARMATI FEGYHÁZ ÉS BÖRTÖN LEHETŐSÉGET BIZTOSÍT SZERVEZETT BÖRTÖNLÁTOGATÁSRA. JELENTKEZÉS AZ INTÉZMÉNY SÁTRÁNÁL KÍSÉRŐ RENDEZVÉNY A NÓGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLYA SZERVEZÉSÉBEN III. NÓGRÁD MEGYEI KÖZFOGLALKOZTATÁSI KIÁLLÍTÁS Sok szeretettel várjuk rendezvényünkre: 15:00 |