Nógrád Megyei Hírlap, 2017. február (28. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-21 / 44. szám

Anya és leánya Salgótarján. A február 21-én, kedden, azaz ma 11.45 órakor a Madách Imre Gimnázium Fayl Fri­gyes Galériájában nyíló kiállításon együtt mutat­kozik be a Budapesten élő Újhelyi Eszter textilterve­ző iparművész és édes­anyja, a salgótarjáni Uj­­helyiné Csincsik Orsolya művésztanár, nyugalma­zott aranydiplomás rajz­pedagógus. A megnyitón közreműködik Budavári Anna (ének) és Szabó Ist­vánná (zongora). Anya és leánya kiállítása külön­leges élményeket kínál mind az iskolaközösség, mind pedig a vendégek, a művészet iránt érdeklő­dők számára. Cselekedjünk jót! Nógrád megye. Február 21-én, azaz ma az aláb­bi két helyszínen adhat­nak vért a segíteni szán­dékozók: 9-től 13 óráig a sóshartyáni művelődé­si házban, szintén reggel 9 órától délig pedig a ba­lassagyarmati volt várme­gyeházán. Február 22-én, szerdán is lehetőség nyí­lik mások segítésére Nóg­­rádon, a helyi óvodában 15 és 18 óra között, illet­ve az endrefalvai általá­nos iskolában szintén 15 órától 17 óráig. Amennyi­ben eddig még nem tet­te meg, akkor most csele­kedjen jót és „nyújtson" életmentő vért! Elképzelhető boltok újranyitása is (Folytatás az 1. oldalról.) Salgótarján. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete Nógrád megyei titkára közlése szerint a salgótarjáni műve­lődési házban február 20-án tartott csődegyezségi tárgya­láson bejelentették azt a már napvilágot látott hírt, miszerint a Balassagyarmati Törvényszék visszahívta az előző vagyonfe­lügyelő céget és a salgótarjáni székhelyű Novent Felszámoló és Gazdasági Szaktanácsadó Kft-t bízta meg a csődegyezség további lefolytatásával. A cég képviselő tájékoztatták a tár­gyaláson megjelenteket, hogy a csődegyezségi javaslat 98 százalékban elkészült, a végle­gesítéshez azonban kértek egy 25 napos hosszabbítást. A biz­tosított kategóriában érintett hitelezők meghosszabbították a csődeljárás határidejét. Az elhangzottak szerint március 16-ig az érintett hitelezők meg­kapják az adós cég rendezési ajánlatát. Sokan várják, hogy pont ke­rüljön a kft. történetének ezen időszaka végére. Az egykori vásárlók azért, mert bíznak az újra­nyitásban, hiszen számos területen ezek a boltok jelen­tették az egyetlen bevásárlási lehetőséget. A céggel még al­kalmazásban állók pedig azért, mert az esetlegesen újranyí­ló boltokban újra lenne stabil munkahelyük, vagy az egyezség hiányában bekövetkező felszá­moláskor az állami bérgarancia alapból minden járandóságukat megkapnák.­­ A nagy hitelezők - mint pél­dául a bankok - a tartozás 60, a kisebbek a tartozás 30 szá­zalékának kifizetését várhatják a Palóc Nagyker most készülő egyezségi megállapodása alap­ján - mondta el Demeter László szakszervezeti titkár és hozzá­tette, hogy lát esélyt arra, hogy újra szolgáltasson a Palóc Nagy­ker, illetve annak utódja: - Ezt csak akkor tartom megvalósít­hatónak, ha teljes újjászületés­nek lehetünk majd szemtanúi és új néven, új hozzáállást kép­viselve, sikerül majd valakivel összefognia, beszállítókkal le­szerződnie a cégnek. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete a csődvédelem szeptemberi bejelentése óta segíti a Palóc Nagyker dolgozóit. A salgótarjáni cég a '90-es évek eleje óta a legnagyobb foglal­koztató volt Nógrád megyében és környékén. A beszállítóknak és a hitelezőknek több milliárd forinttal tartozó vállalat „igyek­szik" bért fizetni a rendszerben maradt dolgozóknak, azzal mégis rendszeresen késik - tájékozta­tott Demeter László szakszerve­zet titkár. Megtudtuk azt is, hogy a szakszervezet kezdeményezte a bérminimum és a bérgarancia ellenőrzését, mert e tekintetben elképzelhetők szabálytalansá­gok, információik szerint ugyanis a cég a béremelést a munkaszer­ződések hatórásra csökkentésé­vel akarta elkerülni.­­ Emellett szinte folyamato­san kérik fel a dolgozókat, hogy egy havi végkielégítés fejében mondjanak fel közös megegye­zéssel. Ezzel kapcsolatban azt tanácsoljuk az érintetteknek, hogy ne írjanak alá semmit ad­dig, amíg nem beszéltek a szak­szervezet ügyvédjével - hívta fel a figyelmet Demeter László és hozzátette, hogy eddig minden­kinek segített a szakszervezet, de a jövőben csak azoknak állhatnak rendelkezésükre, akik vállalják a szakszervezeti tagságot. Megtudtuk azt is, hogy állító­lag vannak ingatlaneladási szer­ződések előkészítve a cégnél s a bevételek biztosítása érdeké­ben a raktárkészlet kiárusítása mellett folyamatos a felesle­gessé vált tárgyak, mint például bútorok és rekeszek eladása is. Demeter László beszámolt arról is, hogy a Palóc Nagykereske­delmi Kft. ügyvezetője, Varga Sándorné egyeztetésre invitálta őt, amelyet szívesen fogadott el, hiszen­ korábban a szakszervezet ilyen kérései nem találtak befo­gadásra a cég vezetése részéről.­­ A csődegyezségi tárgyalás előtt megkeresett Varga Sán­dorné ügyvezető igazgató és tárgyalási javaslatot szorgalma­zott a cég és a szakszervezet to­vábbi együttműködéséről. Meg­állapodtunk, hogy rövid időn belül egyeztetünk időpontot a tárgyalást illetően. Szakszerve­zetünk nem zárkózik el a tárgya­lásoktól, de fontosnak tartjuk, hogy az mindkét fél számára előnyös megállapodással járjon - fogalmazott a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete Nógrád megyei titkára. Mindezekkel kapcsolatban szerettük volna telefonon meg­kérdezni a Palóc Nagykereske­delmi Kft. ügyvezetőjét is, de Varga Sándornét lapzártánkig nem sikerült utolérnünk. Lakatos Katalin hirdetés___________________________________________________________________________________ A Központi Statisztika Hivatal adatai alapján hazánkban a 2016-os év első tíz hónapjában 77 356 gyermek szüle­tett, 0,9 százalékkal (674-gyel) több mint a megelőző év hasonló időszakában. A növekvő tendencia érzékelhető a Szent Lázár Megyei Kórház szülészeti osztályán is. Salgótarján. Áttekintve az elmúlt évek demográfiai ada­tait, intézetünkben biztató ten­dencia mutatkozik. A szülések számában közel 7 %-os növe­kedés látható, terhesség meg­szakítások növekedési üteme csökkent. Az országosan egységesen érzékelhető családbarát kor­mányzati intézkedések mellett az elmaradott gazdasági tér­ség hátrányait felszámoló köz­ponti szándékban, valamint a kormány családpolitikájában rejlenek az okok. Jó néhány új beruházásnak, a bővülő munkalehetősé­geknek köszönhetően egyre nagyobb számban maradnak fiatal párok a térségben meg­találva a minőségi élet lehető­ségeit, és alapítanak családot. •­ A szülészeti és újszülött el­látás körülményeinek javítá­­­­sával az intézmény is hozzá kíván járulni a kedvező vál­tozás további erősítéséhez. Az elmúlt évben fejlesztésre kerültek a szülőszobai ész­lelő berendezések, három új komplex magzati-anyai észlelő monitort üzemeltek be, köztük egy vezeték nél­küli vízálló telemetriás egy­séget, ami nem csak nagyobb szabadságot ad a vajúdónak - nem kell ágyhoz kötve­ ma­radnia a vajúdás alatt - hanem még zuhanyozhat, vagy az új családbarát szülőszobánkban elhelyezett kádban is vajúd­hat vele anélkül, hogy egy pil­lanatra is le kellene mondani, a magzat életjelenségeinek megfigyeléséről, regisztrálá­sáról. A kényelmesen beren­dezett családbarát szülőszo­bán túl a másik három vajúdó helyiséget is komfortosabbá, otthonosabbá tették. Lehe­tőség van egyágyas­ kórter­met igénybe venni magasabb komfort fokozattal, külön vizesblokkal. A perinatális in­jekciók állandó veszélyének csökkentésére professzionális takarítógépet, korszerű, nagy hatékonyságú takarítószere­ket vásároltak, valamint fo­lyamatban van dolgozói zsi­lip kialakítása a szülőszobán, a nővéröltöző higiénés elvá­rásoknak megfelelő felújítása. Saját erőből kezdték meg az ápolási részleg komfortosítá­sát minden kórteremhez kü­lön vizesblokk kialakításával. Nőtt a szülések száma Vallási turizmusról tanácskoztak Mátraverebély-Szentkúton szervezték meg nemrég a Kárpát-medencei zarándokhelyek és katolikus turisz­tikai célpontok konferenciáját. Világszerte új jelenség, hogy a búcsújáróhelyeket nemcsak zarándokok, hanem turisták is felkeresik, így ezek az alkalmak lehetősé­get biztosítanak számunkra a hit átadására. Milyen jó gyakorlatok honosodtak meg a turisták által kedvelt külföldi zarándokhelyeken? Mi az igénye egy turiszti­kai cégnek ahhoz, hogy programjába beemelje egy-egy zarándokhely felkeresését? Szakemberek segítségével erre kerestük a választ. Mátraverebély-Szentkút. Ma­­rótyné Ugrón Éva, a Mátrave­rebély-Szentkút Nemzeti Kegy­hely intézményvezetője arról tájékoztatott: a konferencia cél­ja az volt, hogy segítséget nyújt­son a zarándoklatok, a vallási turizmus és a különböző turisz­tikai feltételek találkozásában. Mindezt annak érdekében, hogy a hitéleti események és a tu­risztikai intézmények kölcsönös elvárásai egyre jobban segíteni tudják egymást. Kiemelt előadóként Mezősi Erika nővér, a spanyolországi Szent Ágoston rend - Megtérés közösségből a zarándokfogadás művészetéről tartott előadást, amelyben hangsúlyozta, hogy Isten gondoskodó szeretetével fogadni a testi-lelki szükségle­teikkel a zarándokokat, igenis művészet.Rávilágított arra, hogy szent helyből hogyan csináljunk úgy turisztikai központot, hogy mégis az egyházzal találkozza­nak a vendégek. Mártonné Máthé Kinga, a Ma­gyar Turisztikai Ügynökség aktív turizmusért felelős igazgatója kitért arra, hogy „Értékesíthető-e a lelki élmény a turisztikai pia­con?" Előadásával egyértelmű választ jelentett a vallási turiz­mus katolikus helyszínein dolgo­zóknak, hogy egyre nagyobb az igény a katolikus célpontokra, és megkülönböztetett szektorként kell kezelni a vallási turizmust illetve a zarándoklatokat. Dr. Füzes Ádám, a Kartner Károly Felnőttképzési Intézet igazgatója a liturgia és a turista kapcsolatáról beszélt, kiemel­ve a pasztorális kapcsolattar­tás fontosságát a turistákkal. Dr. Nagy Krisztina, a Sapientia Főiskola képviseletében kegy­helyek, gyermekzarándoklatok, gyermek-lelkinapok szakmai ki­dolgozásában nyújtott segítsé­get. Előadása utat mutatott egy új generáció eléréséhez. A konferencia utolsó napján, Ulmer Zsolt és Dombai András, az Online Marketing Stratégia Kft. alapítói segítettek a kegy­helyek és egyéb intézmények üzemeltetőinek eligazodni az online marketing eszközök út­vesztőjében, szentkúti esetta­nulmánnyal alátámasztva, hogy hogyan segíthetnek a modern online marketing eszközök több emberhez eljuttatni a vallási intézmények üzenetét. A konfe­rencia gyakorlati bemutatóval, workshoppal zárult. A konferencia célja az volt, hogy segítséget nyújtson a zarán­doklatok, a vallási turizmus és a különböző turisztikai feltéte­lek találkozásában to lits

Next