Nógrád Megyei Hírlap, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-26 / 22. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Focipályát épít a község 4.0. Mintegy 33 millió forintos támogatást nyert el a település önkormányzata. A tervek szerint műfüves fo­cipályát hoznak létre, ahol a helyiek bármikor sportolhat­nak majd. Még az év első fe­lében elkészül a pálya. N. 0. Megújulhat a szociális pont EGYHÁZASDENGELEG Csak­nem egymillió forintot nyert a község a kistelepülési ön­­kormányzatok támogatásán. A falu polgármestere, Berkes Balázs lapunknak elmondta: a szociális pont nyílászáróit cserélik ki a pénzből. N.O. Új bútorokat kapott az ifjúsági klub ERDŐKÜRT Új köntöst kapott a helyi ifjúsági klub 200 ezer forintos támogatásból, vala­mint önkormányzati forrás­ból. Az összegből új bútoro­kat vásároltak, kifestették az épületet és leburkolták. N. 0. Önkormányzat a Soros-terv ellen SALGÓTARJÁN A Nógrád Me­gyei Önkormányzat elutasí­totta a kötelező, felső kor­lát nélküli betelepítési kvóta végrehajtását és a bevándor­lásszervező irodák létreho­zását. A Skuczi Nándor elnök által aláírt közlemény úgy fo­galmaz: „Az elmúlt évek ese­ményei bebizonyították, hogy az ellenőrizetlen bevándor­lás komoly biztonsági kocká­zatot jelent. A legújabb hírek szerint Soros György beván­dorlásszervező irodákat akar nyitni a magyar vidéki váro­sokban”. Az önkormányzat a Nógrád megyei települések biztonsága érdekében 2018. január 25-én megtartott ülé­sén elutasította a kötelező, felső korlát nélküli betelepí­tési kvóta végrehajtását. Jelentősen csökkent a tojás ára a behozatal miatt Gond a termelőnek, öröm a vásárlónak Valóra vált a tavaly év végi jóslat, jelentősen csökken­tek a tojásárak. Ennek el­lenére az öröm csak egy­oldalú, mert a legtöbb hazai termelő akár tönk­re is mehet a külföldi áru behozatala miatt. Gerhát Karina karina.gerhat@nool.hu NÓGRÁD MEGYE November elején arról számoltunk be, hogy árában már arany a to­jás­­ 38, 40, 45 forint darab­ja. Akkoriban az a hír járta, ez még csak a kezdet, itt nem áll meg az emelkedés. Ez így is lett, december közepén a zöldségeseket, illetve a piacot járva a legalacsonyabb ár a 45, míg legmagasabb a 83 forint volt. Ennek egyik fő okaként a Hollandiában és Németországban kirobbant, majd egész Európát érintő botrány említhető, miszerint mérgező tojásokat találtak. Ez a mizéria hazánkat sem ke­rülte el, emiatt az akkori állo­mányokat kiirtották. Az újak telepítéséhez, beindulásuk­hoz minimum fél év kell, ami nagyjából el is telt. A fiatal ál­latok a kikelést követő negye­dik hónap után válnak tojó­képessé.­­ Jelenleg azonban olyan áron is megvásárolható már a tojás, amennyiért egy ma­gyar termelő nem tudja „elő­állítani” - mondta el lapunk­nak Mancsó Attila, a mátra­­terenyei Mancsó Tojás Kft. tu­lajdonosa. Hozzátette: a ha­zai termelők el vannak kese­redve. Magyarország ugyan­is, mint Európa konyhamala­ca megvásárolja a lengyelek­től a legolcsóbb, legsilányabb minőségű élelmiszereket. A tojás ára a nagykereske­désekben 25 forint körül mo­zog. Mire a termelők minden költségüket kifizetik, nem marad egy forint hasznuk sem, sőt olykor még mínusz­ba is kerülnek. Összefoglalva tehát nem éri meg fenntarta­t­ni ezt a tevékenységet. A ter­melők részéről a cél az len­ne, hogy legalább 30 forintos átlagárat elérjenek. Ebben az esetben nyereségesen fenn­tarthatók lennének a gazda­ságok, a fogyasztók sem há­borodnának fel az ár miatt. Amennyiben az elhangzottak alapján alakulnának az árak, a boltokban sem haladnák meg a negyven forintot. Mancsó Attila elmondta, hogy már 21-22 forintért is kénytelenek eladni a tojást, mert a lengyelektől származó­kat országszerte terítik. Emi­att a termelők előbb-utóbb tönkremennek. Az igazi prob­léma ekkor következne be, ugyanis akkor a külföldi ke­reskedőknek nem lenne kon­kurenciája, így ők is a csilla­gos egekbe emelnék az árakat. Mancsó Attila hozzátette: cégük 24-25 forintos átlag­áron árulja a terméket. Jelen­leg mintegy harmincezer tojó­tyúkot tartanak a tanyáju­kon. A Nógrád megyei tojás­­fogyasztás 25 százalékát ez a vállalkozás biztosítja. A vevői állomány magyar tulajdonú üzletláncokból, cukrászdák­ból, tésztaüzemekből, továb­bá magánvállalkozókból tevő­dik össze. Büszkék arra, hogy partnereiknek mindig friss, illetve kiváló minőségű sárga tojást szállítanak. Termékei­ket tálcás, illetve tízdarabos, dobozos kiszerelésben forgal­mazzák S, M, L, XL méretben, speciálisan erre a célra kiala­kított kisteherautóinkkal vi­szik a továbbértékesítőkhöz. Mancsó Attila kifejtette, a magyar termékek mindig is vi­lághírűek voltak. Személy sze­rint ő azt szeretné, ha a vevők a hazai árukat keresnék az üz­letek polcain. Örömmel figyel­te meg, hogy mindez a kiske­reskedésekben már nagyrészt meg is valósult, ugyanis egy­re inkább kezdenek az embe­rek minőségi magyar termé­keket vásárolni. Ebben persze a megfelelő árak is jelentős szerepet töltenek be. Méret szerint válogatják a tojást Mátraterenyén Fotó: H. Cs Olcsóbb lesz a tojásrántotta Decemberben 45-85 forint volt az étkezési tojás darab­ára, a piacokat, a zöldségese­ket járva kijelenthető: már 39 forintért is kaphatunk kisebbe­ket, a normál méretűek ára 65 forint körül mozog. A helyi gaz­dáknál, piacokon lehetett leg­olcsóbban beszerezni a rántot­téhoz valót, ez követték a zöld­ségesek, a legdrágább pedig a boltokban volt. Az év végén tíz darabért 619 forintot kértek, ugyananez a doboz most 399- be kerül. A témával kapcsolat­ban a háziasszonyok adják a leghitelesebb választ: a salgó­tarjáni Kis Józsefné örömmel nyugtázta, hogy csökkent a to­jás ára. Decemberben kény­telen volt kifizetni a magasab­bat, hiszen jöttek az ünnepek, és sütni-főzni kellett. A salgó­tarjáni Tóth Dezsőné érdekes tapasztalata szerint míg itt­hon aranyáron adták a tojást, Ausztriában egy euróért kapott tíz darabot. Elmondása szerint, ha teheti, inkább a falusi ter­melőktől vásárol, bennük bízik. 2018. JANUÁR 26., PÉNTEK Farkas járja a Börzsönyt: gyanúsak a lábnyomok NÓGRÁD MEGYE Valószínűleg farkas nyomait találták meg a Börzsönyben, az állat feltéte­lezett tartózkodási helye Pest és Nógrád megye határán van. Az állat mozgásterülete akár több száz négyzetkilométer is lehet, így a Bükkből, vagy Szlovákiából is érkezhetett. Kálmán Gergely, a Duna- Ipoly Nemzeti Park Igazgató­ság kommunikációs referen­se lapunknak elmondta: Dará­nyi László, az igazgatóság ter­mészetvédelmi őre a napok­ban éppen egy másik nagy­ragadozó, a hiúz nyomait ke­reste a hóban, amikor egy ku­tyáéhoz hasonló lábnyomra lelt. Ezután a szakember fel­kereste Bedő Pétert, a Bör­zsöny Alapítvány nagyraga­­dozó-kutatóját, aki már tavaly decemberben is talált farkas­ra utaló jeleket a területen. A nyomok alapján megállapí­tották az állat terepi mozgását, viselkedését és egyedi vadá­szati technikáját, amely csak tovább erősítette a gyanút, majd később ürüléket is talál­tak. Teljes biztonsággal csak a minták elemzése után lehet ki­jelenteni, hogy a farkas sok év után visszatért a hegységbe. A referens szerint, ha bebi­zonyosodik, hogy valóban far­kas jár a Börzsönyben, akkor sincs ok az aggodalomra, tév­hit, hogy veszélyes az ember­re. A fokozottan védett nagy­ragadozó felbukkanása termé­szetvédelmi szempontból ör­vendetes, mert fontos szerepet játszhat a vadállomány termé­szetes szabályozásában. P. K. Európai szürke farkas a veres­­egyházi menhelyen Fotó: H. Cs. Együttműködést írt alá a megyei önkormányzat, a kormányhivatal és a polgárőrszövetség Hatékony munkára szövetkezett a triumvirátus SALGÓTARJÁN Vass Miklós, a Nógrád Megyei Polgárőr Szer­vezetek Szövetségének elnö­ke azzal kereste meg tavaly év végén Nógrád Megye Ön­­kormányzatát, hogy a Nógrád Megyei Kormányhivatalt is bevonva, a szervezetek között egy írásban rögzített együtt­működési megállapodás jöj­jön létre. Tegnap a javasla­tot a megyei közgyűlés meg­tárgyalta és elfogadta, majd a megyeházán dr. Szabó Sán­dor kormánymegbízott, Vass Miklós és Skuczi Nándor köz­gyűlési elnök ellátta kézjegyé­vel a hármas összefogás alap­ját képező dokumentumokat. Skuczi Nándor a közgyű­lést követő sajtótájékoztatón elmondta: a szerződés megkö­tésével Nógrád úttörőnek szá­mít, ugyanis más megyében még nem volt rá példa, hogy e három szerv írásban rög­zítette volna szövetségét és vállalt feladatait. Vass Miklós hozzátette: az együttműködés elősegíti a la­kosság biztonságérzetének biztosítását, a bűnözés elleni fellépést, a bűnmegelőzést, a család-, gyermek- és ifjúság­­védelmet, a baleset-megelő­zést, a kormányhivatalon ke­resztül a védelmi bizottság feladataiban való közreműkö­dést, az illegális migrációhoz kapcsolódó cselekmények fel­derítését, a vagyonvédelem hatékonyságának javítását. Több mint száz te­lepülésen 2850 civil teljesít szolgálatot Szabó Sándor végül arról beszélt, hogy a polgárőrség segítsége a kormányhiva­tal munkáját is hatékonyab­bá teszi, ugyanis a polgárőrök helyismerete révén barátibb ügyintézés alakulhat ki. A vezetők továbbá elmond­ták: a polgárőrség, a kor­mányhivatal és a megyei ön­­kormányzat eddig is minden­ben segítették egymást, szá­mos közös program van már a hátuk mögött. A közgyűlési el­nök elismeréssel beszélt a me­gye polgárőr-társadalmáról, hiszen több mint száz telepü­lésen összesen 2850 civil tel­jesít szolgálatot nap mint nap, otthonának védelméért. - Együttműködésünk meg­sokszorozza a hatékonyságot, szorosabbá válik egymás kö­­zötti szövetségünk annak ér­dekében, hogy a lakosság mi­nél nagyobb biztonságban érezhesse magát - mondta Skuczi Nándor. P. K Balról: Vass Miklós, dr. Szabó Sándor és Skuczi Nándor Fotó: N. D,

Next