Nógrád Megyei Hírlap, 2019. szeptember (30. évfolyam, 203-227. szám)

2019-09-17 / 216. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Kisteherautóval ütközött össze SAIÁSGREWWMAT Eddig még tisztázatlan körülmények kö­zött ütközött össze tegnap délelőtt egy kisteherautó és egy személygépkocsi a vá­ros Rákóczi fejedelem útján - tudta meg lapunk Nágel Tamástól. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtó­­referense hozzátette: a bal­esetben a személygépkocsi vezetője megsérült. A bal­eset helyszínelése és a mű­szaki mentés teljes útlezárás mellett zajlott. G. K. Szalagkorlátnak csapódott NÓGRÁD MEGYE Személyi sé­rüléssel járó közúti közleke­dési balesetet helyszíneltek tegnap a rendőrök a csécsei útelágazó közelében.­­ A 21- es számú főút, 25-ös kilomé­terszelvényénél, a csécsei útelágazó közelében egy sze­mélygépkocsi eddig ismeret­len okból lehajtott a jobb ol­dali útpadkára, majd a sza­lagkorlátnak ütközött - mondta lapunknak Dankóné Nagy Éva. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtó­­referense hozzátette: a bal­eset következtében egy sze­mély megsérült. G. K. Fesztiválon fogott gázfegyvert a férfi Garázdaság meg­alapozott gyanúja miatt indí­tott nyomozást egy 60 éves helyi férfi ellen a Pásztói Rendőrkapitányság. A gya­núsított a napokban a Va­­nyarcon megrendezett fesz­tiválon hangos szóváltást kö­vetően gáz- és riasztófegy­vert fogott haragosára, majd azzal megpróbált lőni is, de nem sikerült neki. Az egyen­ruhások a helyszínen elfog­ták a férfit, a rendőrkapitány­ság épületébe előállították, és gyanúsítottként hallgat­ták ki. A hatóság tagjai lefog­lalták a fegyvert. G. K. Sofőrök sötétségben: veszélyessé válnak a hosszú, őszi éjszakák Olvasóink hívták fel figyel­münket arra, hogy több autós még most, kora ős­­szel is tompított fényszóró nélkül közlekedik az éjsza­kai, a hajnali és az esti órákban. Akadtak, akik olyan esetnek is szemtanúi voltak, ahol még a helyzet­jelző világítást sem kap­csolta fel a sofőr. Kakuk Klaudia klaudia.kakuk@nool.hu MŐG1&10 MEGYE Fentiek, azon kívül, hogy szabálysértésnek minősül, rendkívül baleset­­veszélyes is, hiszen a korláto­zott látási viszonyok miatt ke­vésbé láthatóak az autó előtt esetleg megjelenő akadályok. Az ősszel történő közleke­dési balesetek bekövetkezé­sében jellemzően szerepet játszik, hogy a gépjárműveze­tők nem az időjárási-, a látá­si- és az útviszonyoknak meg­felelően vezetik járműveiket. Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője arra hívta fel a gép­kocsivezetők figyelmét, hogy ne feledkezzenek meg a tény­ről: szeptembertől egyre rövi­dülnek a nappalok, hosszab­bak lesznek az éjszakák, illet­ve egyre több olyan időjárási körülmény adódik - köd, pá­ra, sűrű esőzés -, ami korláto­zott látási viszonyokat idéz elő. Ezekre azonban nem minden sofőr reagál, hiszen számos al­kalommal hiányosságként me­rül fel, hogy a járművek világí­tóberendezéseit nem rendelte­tésszerűen használják. Például figyelmetlenség mi­att nem cserélik ki az elhasz­nált izzókat vagy a világítás bekapcsolásáról feledkeznek meg.­­ Jellemző az is, hogy a jár­művezetők elmulasztják a megrongálódott vagy sártól szennyezett hátsó lámpabú­­rák javítását, tisztítását. Ho­lott szabályszerűen csak úgy közlekedhetnek, hogy a bó­rákat megtisztítják szükség esetén, illetve a KRESZ-elő­­írásokat betartva használ­ják a tompított és a távolsági fényszórókat is - tájékoztat­ta a Nógrád Megyei Hírlapot Dankóné Nagy Éva. Rövidülnek a nap­palok, a sötétség órái pedig veszélye­sek az utakon Hozzátette: az a sofőr, aki nem így tesz, szabálysértést követ el, ami büntetést von maga után. A KRESZ ugyan­is kimondja, hogy a forgalom­ban részt vevő járművet éj­szaka és korlátozott látási vi­szonyok között kötelezően ki kell világítani. A tompított fényszóró helyett távolságit használni - a fényjelzés ki­vételével - csak lakott terü­leten kívül szabad. A távolsá­gi fényszóró használatánál ti­los a szemből érkező vagy az előttünk haladó jármű veze­tőjét elvakítani. A nappali menetfény hasz­nálata lakott területen kívül szabályos, éjszaka és korlá­tozott látási viszonyok között azonban nem helyettesíti sem a tompított, sem a távolsági fényszórót. A rendőrség a forgalomban részt vevő járművek kivilágí­tására vonatkozó rendelkezé­sek megtartását egész évben, de az őszi-téli időszakban fo­kozottan ellenőrzi. A lámpa, a megfelelő kivilágítás életmentő lehet. A mind korábban beköszöntő sötétben a sofőrök néha megfeledkeznek róla Fotó: MW Látogasson el hírportálunkra! NOOL.hu 2019. SZEPTEMBER 17., KEDD Édesanyja halálát okozta a férfi ittassága NÓGRÁD MEGYE Gondatlanság­ból elkövetett emberölés mi­att emelt vádat egy 59 éves férfi ellen a Nógrád Megyei Főügyészség. Gondatlansága édesanyja halálát okozta. A vádlott a betegsége mi­att hosszabb ideje mozgásá­ban korlátozott, ágyhoz kö­tött, önmagát ellátni nem ké­pes édesanyját napi rendsze­rességgel gondozta. Tavaly augusztus 22-én is felkereste őt azért, hogy krumplit főz­zön neki. Ezért bekapcsolt és maximális teljesítményre ál­lított egy rezsót. Ezután it­tassága miatt távozott a ház­ból, a magára hagyott főzőlap pedig egy idő után túlhevült és tűz keletkezett, kigyul­ladt az asztal és a falvédő. Ez­után a lángok nem terjedtek tovább, de nagy füst képző­ Nagy füst képző­dött a magatehe­tetlen sértett szo­bájában is .ött a magatehetetlen sértett szobájában is, akinek a véré­ben a szénmonoxid-koncent­­ráció halálos szintre növe­kedett. Másnap az édesany­ja házához érkező vádlott ki­vitte az épületből a sértettet és segítséget hívott hozzá, de a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni a nő éle­tét. Az ügyben a bíróság elő­készítő ülést tartott, ahol az ügyész a büntetés mértékére vonatkozó két év, végrehajtá­sában öt évre felfüggesztett szabadságvesztésben megje­lölt indítványt terjesztett elő arra az esetre, ha a tettes az előkészítő ülésen beismeri a bűncselekmény elkövetését. A jogaira történt figyelmez­tetéseket követően, illetve az ügyészi indítvány ismereté­ben a vádlott a bűnösségére is kiterjedő beismerő vallomást tett, amelyet a bíróság elfoga­dott. A kihallgatás után a bí­róság nyomban ítéletet is ho­zott, a vádlottat gondatlanság­ból elkövetett emberölés vét­ségében bűnösnek mondta ki, ezért őt 1 év 8 hónap, végre­hajtásában 3 évre felfüggesz­tett fogházbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős. G. K. Támogatják a mellékutak felújítását, az otthonteremtés feltételeit, az életminőség javítását Fejlődő falvak, feléledő kisvárosi remények KLINY/PÁSZTÓ Gyopáros Al­­pár, a modern települések fej­lesztéséért felelős kormány­­biztos Pilinybe látogatott hét­fő délelőtt, ahol sajtótájékozta­tót tartott az ötezer fő alatti te­lepüléseket támogató Modern Falu Program eddigi térségi eredményeiről és a tervekről is egyeztetett a polgármeste­rekkel. Mint mondta: idén 150 mil­liárd forint hazai forrás áll rendelkezésre a program vég­rehajtásához, és a jövő évben is azonos összeget különített el a kormány e célra. A prog­ram három alappillére a mel­lékúthálózat javítását célzó fa­lusi útalap, a falusi csok és a helyi életminőséget javító in­tézkedések. Nyugat-Nógrád­­ban 71 település érintett a fa­lusi csok-ban, ez igen magas arány országos szinten. Gyopáros Alpár ismertette: eddig négy lezárt pályázat van, nyolc továbbit kiírtak, illetve kettő olyan célterület is van, ahol nem pályázati formában, hanem kijelöléssel támogat­nak fejlesztéseket. Ilyen a már elbírált sportparkpályázat, aminek köszönhetően sport­park épül öt faluban. A térség­ben 59 nyertes pályázat szüle­tett eddig, összesen 547 mil­lió forintot kaptak a közsé­gek. Orvosi rendelőket újíta­nak fel, orvosi eszközcsomago­kat nyertek, 13 településen ön­­kormányzati közösségi teret, 14 faluban egyházi közösségi tereket korszerűsítenek. Ren­dezvények szervezésére, kö­zösségszervező foglalkoztatá­sára is nyertek pénzt. Gyopáros Alpár Pásztón is fórumot tartott a programról a kelet-nógrádiaknak. - Célunk, hogy a program­ban minden település leg­alább két-három fontos helyi fejlesztést végrehajthasson évente. Jövőre elindul a kisvá­rosok programja is - mondta az államtitkár. Sz. K., T.­N. 0 Balról: Skuczi Nándor, Gyopáros Alpár, Farkas Attila Fotó: L. B. Mátraaljai beruházások Farkas Attila, Pásztó pol­gármestere elmondta: idén már több támogatást is megítélt a kormány a város­nak. Megvalósul a strand fejlesztése, a kamerarend­szer kiépítése, megújul há­rom, az önkormányzat tu­lajdonában lévő út, korsze­rűsítik a piacot is. Hozzátet­te: bízik abban, hogy a kis­városokat érintő program­ban Pásztón több új fejlesz­tés is elkezdődhet.

Next