Nógrád Megyei Hírlap, 2020. február (31. évfolyam, 27-51. szám)
2020-02-06 / 31. szám
4 BÁTONYTERENYE ÉS TÉRSÉGE Fejlesztést is szolgál az adóbevétel MÁTRANOVÁK A településen új tagokkal alakult meg tavaly ősszel a képviselő-testület, akik fiatalos lendülettel és komoly tervekkel dolgoznak a község fejlődéséért. - Az elmúlt évben több pályázatunkat is pozitívan bírálták el, így idén nekilátunk a beruházások megvalósításának - fogalmazott Bodor Ernőné, Mátranovák első embere, hozzátéve: - Mintegy 65 millió forintból kerékpárút, gyalogátkelőhely épül, és a főút mellett járdát is kialakítunk. Nagyobb lélegzetvételű fejlesztés lesz a bölcsőde létesítése. Ehhez egy, az óvoda mellett található épületet újítunk fel 300 millió forintból. Szerencsére sok gyermek van a faluban, és a környező településekről is jár- Új burkolatot kapott valamennyi önkormányzati útszakasz nak ide óvodába, ezért igény van bölcsőde kialakítására is. Mint mondta, Mátranovák központjában piacteret hoznak létre, ahol a helyi termelők és a faluba érkező kereskedők is kínálhatják portékáikat. Emellett a településhez tartozó mátracserpusztai kulcsos ház belső felújítása is megtörténik idén. Mindkét beruházáshoz ötmillió forintos támogatást kapnak, de megvalósításukhoz önerőre is szükség lesz. - A helyi iparűzési adó jelentős bevételi forrása az önkormányzatnak, szerencsére ennek köszönhetően sok fejlesztés történik a faluban - közölte a polgármester. Mint mondta, az elmúlt években a belterületi utak aszfaltozására fordítottak nagy figyelmet, csaknem az összes önkormányzati tulajdonú út új burkolatot kapott. Idén ezek karbantartása kerül előtérbe. Emellett Mátranovákon egyetlen utcában nincs még kiépítve az ivóvízhálózat, de ezt tavasszal önerőből orvosolják. Bodor Ernőné kiemelte, hogy a községben az adott képviselő-testület mindig takarékosan gazdálkodott. Éppen ezért, ahogyan eddig, úgy ezután is lehetőség lesz arra, hogy a fejlesztési törekvések megvalósuljanak. G. E. 2020. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK Csikó Milán a második helyet szerezte meg sportfotójával Képein életre kelnek a ralisok „gyors manőverei „Amíg a fehérvári rali céldobogójánál mindenki a sorára várt, addig én lencsevégre kaptam a jövő generációját!” - mondta Csikó Milán arról a fényképről, amellyel nemrég egy internetes versenyen a második helyet szerezte meg. A mátraterenyei fiatalember nagy álma, hogy sikeres sportfotóssá váljon. Palchuber Kinga kinga.palchuber@nool.hu MÁTRATERENYE A huszonkét éves Csikó Milán pár évvel ezelőtt a neves raliversenyeken még csak amatőrként kezdte el kattintgatni a fényképezőgépet. Szorgalmának és elhivatottságának köszönhetően azonban ma már a munkájában is e két szenvedélye, a sport és a fotózás dominál. - Mindig érdekelt a művészet és a kreatív alkotás, így először egy budapesti műszaki iskolában kezdtem el továbbfejleszteni a rajztudásomat, ám később a rajzolást felváltotta a fényképezés iránti szenvedélyem. Imádom az autókat, a gyorsaságot: egy raliverseny számomra maga a paradicsom! így volt ez már évekkel ezelőtt is, amikor az egyik megmérettetésen mobiltelefonnal néhány fényképet és videót készítettem. Ekkor villant be, hogy én ezzel szeretnék foglalkozni! - mondta Csikó Milán, aki először autodidakta módon kezdte ellesni internetes videókból és kézikönyvekből a fotózás fortélyait. A mátraterenyei fiú kísérletezgetéseire figyelt fel Hajósi Miklós Attila, a Hajóka Sportfotó fényképésze, aki látva a fiú tehetségét, a munkák mellett minőségi eszközöket és objektíveket is biztosított számára a bizonyításhoz. Milán nemrégiben egy internetes ralifotó-pályázaton is mentora tanácsára indult el Lencsevégre kaphattam a jövő ralis generációját egyik képével, amelyet a székesfehérvári rali céldobogójánál örökített meg. Sokat gondolkodtam, hogy melyik fotóval pályázzak! Aztán egyszer csak elém került a fénykép, amelyet a székesfehérvári ralin kattintottam. Amíg mindenki a sorára várt, addig én lencsevégre kaptam a jövő generációját! - tette hozzá Milán. A fotó végigsöpört a közösségi oldalon, ugyanis a mátraterenyeiek egy emberként fogtak össze a fiú támogatásáért. Milán fényképe több mint nyolcszáz szavazattal végül a második helyen végzett, de mindössze néhány voks választotta el az első helyezett célfotójától. A fiatal számára egyébként ez volt az első komolyabb megmérettetés, de a siker után nem is kérdés, hogy szeretne még hasonló versenyeken bemutatkozni munkáival. Milán nagy álma, hogy egyszer fotóriporterként a rali-világbajnokság jelentős pillanatait is lencsevégre kapja. Csikó Milán nagy sikerű kompozícióját mutatja a monitoron. Mindig érdekelte őt a kreatív alkotás, először egy műszaki iskolában fejlesztette rajztudását Fotó: L. B. Látogasson el hírportálunkra! NOOL.hu A tizenöt éves Körúti Színház legkiválóbb művészeit hozza el a városba Románc és humor szerepel a színpadon BÁTONYTERENYE A Körúti Színház legkiválóbb színészeit hozza el Bátonyterenyére, az Ady Endre Művelődési Központ színpadára. A társulat legutóbb a Meseautó című zenés vígjátékot mutatta be, amelynek útját vastaps és jóízű nevetések kísérték. - Szeretjük a fővárosi közönséget, ám időközben kiderült, az a karmánk, hogy egészen apró településekre is eljussunk az előadásainkkal. Olyan kollégákkal dolgozom, akik művészetszerető, igényes emberek és mindenhol a legmagasabb színvonalat nyújtják. Csodát tenni bárhol lehet, legyen szó egy picurka színpadról, vagy egy messzi településről! - mondta Galambos Zoltán igazgató-főrendező. Az üvegcipő színpadi változatát február 12-én, szerdán, 19 órakor láthatja a nagyérdemű a Körúti Színház következő előadásában Bátonyterenyén. Ha e darabot nem Molnár Ferenc írja, akkor brazil szappanopera, ha ezt nem az 1900-as évek elején teszi, akkor Disney-tündérmese, és ha nem magyar lenne, akkor francia filmvígjáték. Szerencse, hogy Molnár Ferenc írta! Ráadásul színpadi darabként minden egyben van benne! Szerelem, humor és mesebeli csodák várnak a közönségre... - tette hozzá az igazgató, aki Kautzky Armand, Mérai Katalin és Karahanov Lilla főszereplésével állította színpadra a művet. Az előadásra két darab páros belépőjegyet sorsolunk ki az alábbi három kérdésre helyesen válaszolók között: 1. Melyik színész alakítja a darabban Sípost? 2. Kit alakít Mérai Katalin? 3. Melyik században játszódik Molnár Ferenc remekműve? A helyes megfejtéseket a nool@nool.hu címre várjuk. Az üzenet tárgyaként a „Játék a színházzal” szlogent tüntessék fel. P. K. Két darab páros belépőjegyet sorsolunk ki az előadásra NMH-fotó Emlékezetes kattintások Milán örömmel kutatja a munkát, s lelkesedésének köszönhetően már több emlékezetes projektben is része volt. - Eddig az egyik legjobb pillanat a munkám során az volt, amikor a Magyar Nemzeti Cirkusz motorosai felkértek egy fotósorozat elkészítésére. A motorosokkal Balatonlellén dolgoztunk együtt, ez óriási mérföldkő volt az életemben! - mondta Milán, aki szerint egy sportfotó akkor igazán jó, ha minél inkább hat a befogadók értelmére. A fiatalember szeretné a tudását továbbfejleszteni, hogy a rali mellett más sportágakat és témákat is fotózhasson. Eszközök a rendezett vízpartért BÁTONYTERENYE-MACONKA Idén javul a horgászhely környezeti fenntartási lehetősége. A Magyar Országos Horgász Szövetség 2019. évi pályázatán a Bátonyterenye-Maconka Szabadidő és Sporthorgász Egyesület (BSHE) öt eszköz használatát és tulajdonjogát is elnyerte. A segítségnek köszönhetően immár gazvágó kistraktor, ágdaráló gép, benzinmotoros fűkasza, láncfűrész és magassági ágvágó is szolgálja a vízpart rendezettségét. A csomag értéke meghaladja a 8 millió 700 ezer forintot, amelyből az egyesületi önrész mintegy 3 millió forint. P. K.