Nógrád Megyei Hírlap, 2020. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)

2020-09-12 / 214. szám

2020. SZEPTEMBER 12., SZOMBAT Bizonyíték nincs, de komolyan veszik az eshetőséget Születésnap Medve előfordulására figyelmezetik a falut Csütörtökön kora este röp­pent fel a hír a közösségi médiában, hogy medvét ész­leltek Szente határában. Megkerestük a poszt íróját, a községben élő Saliga Zsó­fiát, aki mesélt lapunknak a találkozás részleteiről. Munkatársainktól nool@nool.hu SZENTE - Biciklizni voltam az erdőben, azon az útvona­lon, amelyiken mindig járok. Már éppen hazafelé tartottam 18 óra körül, amikor arra let­tem figyelmes, hogy valami mozog előttem a földút köze­pén. Nagy volt és sötét színű - mondta Saliga Zsófia, aki elő­ször kutyának hitte az állatot. - Körülbelül egy perc múlva megint megmozdult, felemelte a jobb első lábát, majd vissza­engedte. Akkor már tudtam, hogy medve. Nagyjából 30- 40 méterre lehetettem tőle. Azt hallottam, hogy ilyenkor mozdulatlanul kell maradni és nem szabad neki hátat for­dítani. Újabb egy perc eltelté­vel úgy döntöttem, hogy nem várok tovább, hátrafelé lép­kedve, lassan elkezdtem távo­lodni tőle. Amikor már nem láttam őt a fáktól, másik úton tekertem haza - mesélte a rit­ka élményt Saliga Zsófia. Az elmúlt hetekben többfelé is észleltek medvét Szente tá­­gabb értelemben vett környé­kén. Érsekvadkert és Dejtár kö­zött fotó is készült róla, a Bér­ces határában található Szanda kőbányában pedig talpnyomot hagyott maga után. Illés Kálmán, Szente polgár­­mestere lapunknak elmond­ta, hogy pár hete már találtak medve feltételezhető jelenlété­re utaló nyomot a község hatá­rában. Azt is elképzelhetőnek tartja, hogy az elmúlt időszak észlelései során többször is ugyanazt az állatot látták vi­szont Nógrád nyugati felében. - Komolyan vesszük a med­ve esetleges felbukkanását, de persze nem keltünk rém­híreket. A lakosságot szóróla­pokon figyelmeztettük arra, hogy az állat a környéken jár­hat - mondta. - A találkozás lehetősége elsősorban a ki­rándulókat és azokat érinthe­ti, akik a földjüket művelik a község határában. Illés Kálmán hozzátette: je­lezték a medve esetleges fel­bukkanását a helyi vadásztár­saságnak is. Azonnal, még az éjszaka keresni kezdték az ál­latot, de értékelhető nyomot nem találtak. A medve védett faj Magyar­­országon, így kilövéséről szó sem lehet. A Bükki Nemzeti Park Igaz­gatósága honlapján azt kéri, hogyha valaki medvét vagy medvére utaló nyomot, jelet észlelne, jelezze nekik. Figyel­meztetnek arra is, hogy a meg­alapozatlan hírek sokszor ger­­jesztenek indokolatlan félel­met. Felfokozott hangulatban néztek már medvének vad­disznót - ez a leggyakoribb té­vedés -, kóbor kutyát, de még borzot is. A medvéről készült fotó, videó vagy nyom, szőr­szál, ürülék azonban bizonyí­tékul szolgál. Nem kell félni tőle, de nem árt az óvatosság. A medve ma már a Börzsönytől a Mátráig bárhol felbukkanhat Illusztráció: Shutterstock Visszatér Európa legnagyobb ragadozója A medve visszatelepülése az 1990-es évek óta tart. Az ész­lelések 2013 februárja óta rendszeresek, akkor Balas­sagyarmat térségében buk­kant fel egy, a hóban hagyott nyoma alapján 90 kilósra be­csült példány. Ezután sűrűsöd­tek az előfordulások: 2014 feb­ruárjában Karancsság és Etes között két fiatal példány, áp­rilisban a Medvesen egy bo­­csos anyamedve nyomait talál­ták meg, majd májusban Sal­gótarján mellett orvul meglőt­tek egy fiatal példányt. Augusz­tusban Mátranovák határában vett fel a vadkamera egy ki­fejlett példányt. Az észlelések rendszeresek voltak Cered, Bár­­na, Mátracserpuszta környé­kén. Ma már a megye egész te­rületén felbukkanhat a medve. 2018 májusában egy példány útját Somoskőújfalutól a dél-al­földi Sándorfalváig követték. SALGÓTARJÁN A városi gyermektábor területén szervez rehabilitációs életmódtábort a Magyar Rákelle­nes Liga Salgótarjáni Alapszervezete a hétvégén, szeptember 11-e és 13-a között. A sokszínű progra­mok között szakemberek vezetésével kiscsoportos zene-, tánc-, mozgás-, mese- és művészetterápián vehetnek részt ingyenesen az érdeklődők, de stresszkezelési technikákat és dietetikai tanácsadást is meghallgathatnak. Képünkön egy kézműves foglalkozás résztvevői. Fotó: Hüvösi Csaba HIRDETÉS MEGYEI KORKÉP Lászlók Judit judit,laszlok@nool.hu H­a születésnapról van szó, kétfajta ember létezik. Az egyik szereti, a másik utálja. Tapasztalataim sze­rint utóbbiak közül többen azért nem kedvelik a jeles évfordulót, mert az öregedésre emlékezteti őket. Ami valljuk be, tényleg nem a legjobb dolog ebben az ünnepben. Ennek ellenére én abszolút az előbbiek táborát erősítem. Az anyukám születésnapja és a sajátom között mindössze pár nap van, ráadásul a településünk legnagyobb rendezvé­nye is ezen időszakra esik, ezért sokszor sikerült már na­gyobb felhajtást kerekíteni az ilyen alkalmakból. Nem olyat, mint amit a különféle televíziós műsorokban lehetett látni. Reményeim szerint egy ál-Baráti köröm közös ajándékkal is meg­lepi az ünnepeltet talán nem hasonlítok a pro­dukcióban szereplő elvisel­hetetlen szereplőkhöz.... Sze­rencsére nemcsak a csalá­dunkban, hanem a baráti társaságomban is nagy ha­gyománya van ennek az ünnepnek. Szinte minden második hónapra jut egy születésnap, amelyen nemcsak együtt buli­zunk, hanem egy közös ajándékkal is meglepjük az ünnepel­tet, így a torta és a léggömb mellett a jópofa meglepetések is elengedhetetlen kellékeivé váltak az eseményeknek. Ez utób­bi, bár jólesik, mégsem annyira fontos, mint az, hogy együtt ünnepeljek a számomra fontos emberekkel, és közösen egy újabb élményt szerezzünk! Az ajándékok pedig végül évről évre a nagyobb összejöve­telek alkalmával előkerülnek, hogy aztán hatalmas neveté­sek közepette újra felidézzük és megbeszéljük őket.... Őrizetbe vették a drogkereskedőt MÁTRAVEREBÉLY A gyanú sze­rint több személy részére, kö­zöttük fiatalkorúnak is érté­kesített kábítószert az a férfi, akit minap elfogtak a bátony­­terenyei nyomozók.­­ A Bátonyterenyei Rend­őrkapitányság kétrendbe­li kábítószer-kereskedelem, és kábítószer-birtoklás meg­alapozott gyanúja miatt foly­tat büntetőeljárást a 35 éves mátraverebélyi lakos ellen - mondta Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-fő­kapitányság szóvivője. Hoz­zátette: a nyomozók július végén tartottak kutatást egy bátonyterenyei ingatlanban, ahol a férfi a nyomozási cse­lekmény megkezdése előtt az épület ablakán keresztül, alu­fóliába csomagolt, fehér színű port dobott ki. A szóvivő kiemelte: a gyors­teszt elvégzése után kiderült, hogy a csomagban kábító­szert tároltak. Dankóné Nagy Éva a Nóg­rád Megyei Hírlappal közöl­te: a bátonyterenyei rendőrök a széles körű adatgyűjtés és a beszerzett információk alap­ján megállapították, hogy a gyanúsított mátraverebélyi ingatlanjában már többször, különböző személyeknek - közöttük egy fiatalkorú ré­szére is - értékesített kábí­tószert. A hatóság munka­társai a közelmúltban alapo­san átkutatták a férfi lakását is, ahol barnás színű növényi törmeléket, sárgás, valamint fehér színű kristályos anya­got találtak meg és foglaltak le a szakemberek. Kidobta az abla­­gokon az alufóliába csomagolt, fehér színű port A szóvivő kifejtette: a nö­vényi törmelék gyorsteszt­je itt is pozitív eredménnyel zárult. A férfit a rendőrök a kapitányságra előállították, majd kihallgatása után őri­zetbe is vették. P. K. Keresse az üzletekben, fizessen elő online a trum.hu/automotor oldalon!

Next