Nógrád Megyei Hírlap, 2021. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

2021-01-14 / 11. szám

2021. JANUÁR 14., CSÜTÖRTÖK Durva részletekről számoltak be a nógrádi rendőrök Két gyilkosságról is vallott a hajléktalan Egy negyvenöt éves hajlék­talan férfi megölt egy nőt keddre virradóra Salgótar­jánban. A rendőrség szerdán közölte, hogy kihallgatása során egy másik ember éle­tének kioltásáról is beszá­molt a gyanúsított. Nagy Orsolya orsolya.nagy@nool.hu SALGÓTARJÁN Kedden reggel egy férfi jelentette be a rend­őrség ügyeletén, hogy hajlék­talan életmódot folytató fele­ségét bántalmazták. Az ügy részleteiről dr. Kalmár Zsolt rendőr ezredes, a Nógrád Me­gyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyette­se adott tájékoztatást tegnap egy internetes videóban. - Kollégáim a bejelen­tést követően öt percen be­lül megérkeztek a helyszínre és az Országos Mentőszolgá­lat munkatársaival megkezd­ték a szükséges intézkedése­ket, így elsősorban az élet­mentő tevékenységet. Sajnos megállapítást nyert, hogy a nő még a helyszínen elhalálo­zott. A haláleset körülménye­ivel kapcsolatban idegenke­zűség, bűncselekmény gya­núja merült fel - mondta el dr. Kalmár Zsolt. Az ezredes hozzátette: ezek alapján a Nógrád Me­gyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatósága halált okozó testi sértés bűncselek­mény miatt indított nyomo­zást a salgótarjáni rendőr­­kapitányság bevonásával, is­meretlen tettes ellen. A bűn­ügyi rendőrfőkapitány-he­lyettes arra is kitért, hogy a helyszíni szemle során kide­rült, hogy a nő életét vélhető­en késsel oltották ki, a halált szúrt sebek okozták.­­ Munkatársaink a helyszí­ni szemlén túlmenően adat­gyűjtésekkel és tanúkihallga­tással próbálták felderíteni az akkor még ismeretlen tettes személyazonosságát. Ennek eredményeképpen mintegy két órán belül beazonosították és elfogták a bűncselekmén­­nyel megalapozottan gyanúsít­ható 45 éves hajléktalan férfit - közölte a rendőr ezredes. Mint mondta, a beszerzett adatok alapján megállapítha­tó, hogy a férfi a napokban egy salgótarjáni híd alatt - a Vá­sártér közelében - több kés­szúrással ölte meg a sértet­tet. A tettes elismerte a nő sé­relmei ellen elkövetett ember­ölést, amelyről részletes beis­merő vallomást is tett. Dr. Kalmár Zsolt kifejtet­te: ugyanakkor a helyes és jól felépített kihallgatási taktiká­nak köszönhetően a gyanúsí­tott egy tavaly szeptemberben Salgótarjánban, egy hajlékta­lan férfi sérelmére elkövetett emberölést is a rendőrség tu­domására hozott.­­ A tettes együttműködé­se révén ennek a személynek is megtalálták a holttestét, és szakértők bevonásával vizs­gálják a bűncselekmény kö­rülményeit. A férfit őrizetbe vettük és az illetékes ügyész­ségnél előterjesztést teszünk a letartóztatására - árulta el dr. Kalmár Zsolt. A bűnügyi főkapitány-helyettes kifejtet­te, hogy a nyomozás érdekei­re, valamint a jelenleg folya­matban lévő eljárási cselekmé­nyekre és a bevezetett rend­őri intézkedésekre tekintettel nem adható az üggyel kapcso­latban további tájékoztatás. Helyszínelnek a rendőrök kedd reggel a salgótarjáni Bartók úton, a Tarján-patak hídjánál. Az áldozat egy középkorú nő­Fotó: L. B. Dr. Kalmár Zsolt ezredes YouTube-videóban beszélt a nyomozásról SALGÓTARJÁN - Úgy vélem, hogy a koronavírus elleni oltást minél több embernek be kell adatnia, nemcsak hazánkban, hanem szer­te a világon - hangsúlyozta dr. Márkus László Tibor nő­gyógyász főorvos. Hozzátet­te: ez egy súlyos betegség és egyikünk sem tudhatja elő­re, hogy könnyen átvésze­li-e azt vagy súlyos tünetei lesznek. Mint mondta, vannak ve­szélyeztetett csoportok, ide tartoznak az idősebbek. A hatvanötödik életév után az emberi szervezetben már olyan változások mennek végbe, amelyek a vírussal VÉDŐOLTÁS Beoltatta magát a főorvos is szembeni védekezőképessé­get gyengítik. Amennyiben ehhez krónikus betegségek társulnak, a gyógyulás esé­lyei még rosszabbak. - Az egészségügy leterhelt­sége óriási. Az a tapasztala­tunk, hogy szinte egyik nap­ról a másikra kerülnek a be­tegek élet­veszélyes állapot­ba - fogalmazott a főorvos, aki azt is kiemelte: - Egyre több mutációja is megjelenik a vírusnak. Amelyik a közel­múltban Angliában ütötte fel a fejét, a fiatalabb korosztályt fertőzi és betegíti meg. Dr. Márkus lászló Tibor ki­fejtette: azért is javasolt mi­nél több embernek beadatni az oltást, mert vannak olya­nok, akik nem kaphatják azt meg. - Ide tartoznak mások mel­lett a kismamák, de az al­lergiások és a daganatos be­tegek is. Őket csak úgy véd­­hetjük meg a fertőzéstől, ha a környezetükben élők be van­nak oltva - mondta. Hozzátette: számára egy pillanatig sem volt kérdés, hogy oltassa-e magát, és ugyanezt elmondhatja min­den, általa ismert orvos kol­légájáról. - Véleményem szerint szin­te csak a laikusok ellenzik az oltás beadását - hangsúlyoz­ta végül a főorvos. G. E. Dr. Márkus László TiborFotó: NMH HIRDETÉS MEGYEI KÖRKÉP 3 Jó nők Palchuber Kinga Kinga.palchuber@nool.hu A közösségi oldalon kezdett el terjedni egy kép a közel­múltban azt hirdetve, hogy hetven kilogramm alatt nincs jó nő. Szó szerint idézve ez úgy hangzik: „Cson­tokat a kutyáknak! Húst a férfiaknak!” Nos, bárkinek is a fejéből pattant ki ez a gondolat, egyszer­re sértő a vékony és a telt hölgyekre nézve. Megannyi oka le­het annak, ha egy nő nem tud hízni, ahogyan azt is szám­talan tényező befolyásolhatja, hogy miért nehéz a lefogyás. Bár már eleve rossz, ha egy férfi gondolkodása megreked ott, hogy a párját a testsúlya alapján választja ki. Arról ne is be­széljek, hogy azok a hölgyek, akik a szóban forgó fotót meg­osztották a világhálón, vajon Minden férfi, aho­gyan minden nő ízlése más és más tényleg helyeslik azt a néző­pontot, hogy egy nő a férfi számára nem más, mint hús, egy jól markolható játék­szer? De térjünk vissza a ki­­lókhoz...Nem szépítem, az én mérlegem mutatója mindig jóval hetven kiló alatti értéket je­lez. Örököltem, hogy nem fog rajtam a szénhidrát. Volt olyan időszak, amikor érdekelt, mit gondolnak a vékonyságomról mások, de már azt vallom: akinek nem tetszem, ne nézzen! Amíg én jól érzem magam a bőrömben, addig senki ne akar­jon megváltoztatni. Egyébként minden férfi - ahogyan min­den nő - ízlése más: ki a vékonyabb, ki a teltebb idomokat kedveli. Sosem leszünk egyformák, de ez így tökéletes! Egy szó, mint száz: minden nőre vár egy férfi, aki mellé odabújva a legjobbnak és a legszebbnek érezheti magát. Aki nem csontokat és húst lát, hanem a valódi értékeket... Vasúti töltésből lopta a zúzott követ BALASSAGYARMAT/MOHORA Vádat emelt a Balassagyar­mati Járási Ügyészség a kö­zelmúltban egy a 35 éves fér­fival szemben. A vádlott tavaly májusá­ban követte el tettét a Ba­lassagyarmat és Mohora kö­zött kiépített vasúti pályán, ahol egy 21 méter hosszúsá­gú szakaszon megbontotta a vasúti ágyazatot és az azt alá­támasztó építményt. A férfi öt köbméter zúzott követ ter­melt így ki, amit beépített a háza melletti térkövezett jár­da alapjába. A tettes 270 ezer forintos kárt okozott és a vo­nattal közlekedőket is veszé­lyeztette, mivel cselekmé­nye miatt a vasúti töltés és sínpár stabilitása megbom­lott, ezért előfordulhatott vol­na az ott közlekedő szerelvé­nyek kisiklása is. A megron­gált szakaszon a vasúttársa­ságnak sebességkorlátozást kellett elrendelnie a helyre­­állításig. A Balassagyarmati Járási Ügyészség felfüggesz­tett börtönbüntetés kiszabá­sát, az ellopott zúzott kő ér­tékének megfelelő összeg el­kobzását és a 360 ezer forint bűnügyi költség megfizetését indítványozta. N. 0. PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM SZAKMAI TÁMOGATÁSÁVAL VIÁGGAZDASÁG ADÓ 2021 MESSIOIDEK­S: WWW.LAPCENTRUM.hu >0646998800 a AKCIÓ 21I­. JANNIÁI31-16 TÁRJ. INGYENES SZÁLLÍTÁSSAL KIZÁRÓLAG lELFÖLlI KÉZBESlIÍJI CÍMRE. *

Next