Nógrád Megyei Hírlap, 2021. február (32. évfolyam, 26-49. szám)

2021-02-23 / 45. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP Hegedűs Henrik henrik.hegedus@nool.hu N­éhány évvel ezelőtt, egy nyirkos, késő őszi estén zá­ráshoz készülődött a kisváros lakótelepének kocsmá­­rosa. Kilenc felé járt az idő, és mindössze egy törzs­vendég várta ki ezeket a kései perceket. Amikor az italbolt tulajdonosa a hazamenetel mellett döntött, elhatározta, olyan csípős a hideg, hogy ő biztos nem gyalogol el az otthonáig. Megkérte hát a tagbaszakadt, két méternél is magasabb, lapáttenyerű barátját, amíg ő ellenőriz és megforgatja a kul­csot a zárban, intsen le egy arra járó autót, ami majd haza­szállítja. Gyakran előfordult ilyen eset, szinte mindig akadt sofőr, aki a jelzésére lefékezett. A fiatalember azonban erő­sen ittas állapota miatt nem a padkán várakozva figyel. A motorház tetején te a közeledő fénynyaláb fel­landolt a kocsma­ bukkanását, hanem kiállt az „ .. . .­­ . út közepére. Pár másodperc EOS és az Óriás keze múlva jött is egy autó. A férfi mindkét kezével bőszen inte­getve szó szerint megállásra kényszerítette a járművet. A kö­vetkező pillanatokra azonban egyáltalán nem számított... A terepjáróból három markos legény pattant ki, csuklyával a fején: a készenléti rendőrök egyik alakulata ugyanis ép­pen bevetés után tartott errefelé. A kommandósok meglepő­désükből felocsúdva azonnal igazoltatták az őket feltartó fic­kót. A kétméteres óriás és a „megbízó” kocsmáros kezei rög­vest a motorháztetőn landoltak. Azért maradt a kommandósoknak annyi humorérzékük, hogy a személyi iratok megtekintése után továbbengedték a stopos alanyokat szerencsétlenül kifogó jómadarakat... Körözöttek kezén kattant a bilincs NÓGRÁD MEGYE Az elmúlt na­pokban négy körözött bűnö­zőt is kézre kerítettek sző­kébb hazánkban az egyen­ruhások. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűn­ügyi Osztályának nyomozói Salgótarjánban, a Budapesti úton egy 41 éves helyi férfit ellenőriztek, aki ellen köz­érdekű üzem működésének megzavarása miatt adott ki elfogatóparancsot a Balassa­gyarmati Járásbíróság. Balassagyarmaton fogták el a rendőrök azt a 23 éves drégelypalánki lakost, aki­nek a körözését a Balassa­gyarmati Rendőrkapitányság rendelte el, mivel a férfi nem kezdte meg a jogerősen kisza­bott szabadságvesztés bünte­tésének letöltését. A pásztói járőrök Taron iga­zoltatták azt a 35 éves férfit, aki ellen a Pásztói Járásbíró­ság elfogatóparancsot bocsá­tott ki. Az egyenruhások az ellenőrzés során megállapí­tották, hogy a helyi lakos a rá kiszabott pénzbírságot nem fizette meg, amelyet az illeté­kes hatóság elzárásra változ­tatott át. A Nógrád Megyei Rendőr­­főkapitányság Cserhát Mély­ségi Ellenőrzési és Közterüle­ti Támogató Alosztály munka­társai pedig elfogtak egy 33 éves salgótarjáni férfit, aki­nek körözését a Balassagyar- Négyen is horogra akadtak a napok­ban megyeszerte mati Törvényszék Büntetés­végrehajtási Csoportja elren­delte, mivel a kiszabott bün­tetésének letöltésére a kijelölt intézetbe a megszabott határ­időig nem vonult be. A ható­ság tagjai mind a négyüket előállították az illetékes rend­őrkapitányságokra, a 41 éves salgótarjáni lakost őrizetbe vették, a másik három férfit a Balassagyarmati Fegyház és Börtönbe szállították. G. E. 2021. FEBRUÁR 23., KEDD Pócsa Sándor neve sokak­nak ismerősen cseng, ő az a salgótarjáni lokálpatrióta, aki nyolc éve elindította az eltemetett Somlyói viadukt feltárását. A minap az ívhíd mintegy 3,5 méteres ma­kettjét is a Bányamúzeum­nak ajándékozta. Palchuber Kinga kinga.palchuber@nool.hu A somlyóbányai viadukt mesterei több mint száz évre, a Kőröshegyi-völgy­­híd átadásáig Közép-Európa legnagyobb vasbeton hídját építették meg Salgótarjánban. Ahogy a szénbányászat ha­­nyatlani kezdett, megpecsé­telődött a viadukt sorsa. Pó­csa Sándor nyolc évvel ezelőtt határozta el, hogy az ívhidat - vagy legalábbis annak egy ré­szét - megpróbálja feltámasz­tani sírjából.­­ Az interneten 2013-ban találtam rá egy képre a sokak által már elfeledett hídról. Ez adta az ötletet, hogy a vi­adukt egyik részének látható­vá tételével újra felírhatnánk Salgótarján nevét a térképre - mondta a lokálpatrióta, aki akkor hatalmas lelkesedés­sel látott hozzá egy társadal­mi munka megszervezéséhez. Az ásatáshoz végül nem kap­ták meg a szükséges engedé­lyeket, ám Pócsa Sándor ön­állóan is hozzáfogott a feltá­ráshoz. Biztonsági okok miatt azonban a kiásott részt vis­­­sza kellett temetnie. A lokál­­patrióta 2018-ban szakmai és anyagi segítség híján mondott le a híd köré szőtt álmáról. A viadukt történetének be­mutatása azonban Pócsa Sán­dor szívügyévé vált, több ma­kettet is elkészített már róla.­­ Kikértem a levéltárból a híd eredeti rajzait, s két hónap alatt megépítettem az ipartör­téneti emlék 1 a 45-höz ará­nyú mását. A szinte csak fá­ból készült makett 4,6 méter hosszú és 40 centi magas volt, egy ideig a Lakbér Áruház ki­rakatában, majd két évig a Bá­nyamúzeumban láthatta a kö­zönség - mesélte Pócsa Sán­dor, aki 2016-ban egy kisebb makettet is készített. Mint elárulta: a szintén fá­ból készült művet négy hónap alatt készítette el, amellyel or­szágjáró körutakon szeretett Támogatókat akart toborozni a feltárá­si munkálatokhoz a makett alkotója volna támogatókat toborozni az ásatási munkákhoz. Egyéb akadályok miatt azonban Sze­ged volt az első, s egyben utol­só állomása az utazásnak. A 3,45 méter hosszú és 50 cen­ti magas makettnek egy ideig a Geocsodák háza adott ott­hont, ám már régóta készítő­jének garázsában árválkodott.­­ A Bányászati Kiállítóhely recepció részlegén láttam meg egy helyet, ahová a ma­kett méreteivel tökéletesen be­passzol. Shah Gabriella múze­umigazgató örömmel fogadta az ötletet az elhelyezésre, így minap hivatalosan is a Bánya­múzeumnak ajándékoztam a völgyhíd mását - mondta Pó­csa Sándor, aki a rajzok hely­reállításához és a burkolat ké­szítéséhez is kapott külső se­gítséget. A sínek hegesztőhu­zalokból készültek, a csilléket egy németországi barátja alu­míniumból álmodta meg, míg a domborzatot Radics László­­né Angela hobbialkotó jóvoltá­ból egy különleges techniká­val vonták be. Pócsa Sándor örül, hogy immár a közönség is láthat­ja, hogyan nézett ki fénykorá­ban Salgótarján egyik csodája és építéstörténeti remeke. Ha csak ebben a formában is, de felszínre hozták az oly’ régóta szunnyadó völgyhidat... NOOL.hu Folyamatosan oltanak, de egyre több a koronavírus-fertőzött az óvodákban és az iskolákban Emelkedik a kórházban ápolt betegek ROGSZAB MEGYE A hétfő regge­li adatok szerint egy nap alatt 29 újabb nógrádi beteget re­gisztráltak, ezzel 10 ezer 77-re emelkedett az igazolt korona­­vírus-fertőzöttek száma. A va­sárnapi állapothoz képest ez jelentős csökkenés: akkor 106 új betegről számoltak be sző­kébb hazánkban. Csach Gábor, Balassagyar­mat polgármestere közössé­gi oldalán jelentette be vasár­nap este, hogy két hete lassan ugyan, de emelkedik a helyi kórházban ápolt koronavíru­sos betegek száma.­­ Vasárnap 56 ember gyó­gyult a részlegen, minden második-harmadik súlyos ál­lapotban van, 12-en voltak lélegeztetőgépen. Többek az angol mutációt okolják a fertő­zések számának a megugrá­sáért, ennek ugyanis több fia­tal is az áldozatául esett. A be­teg ember nem sokkal több, vi­szont a súlyos állapotúak szá­ma magasabb, mint eddig - tudtuk meg Csach Gábortól. A városvezető hozzátette: a kórház oltópontján múlt szom­batig több mint 4200-an kap­ták meg a vakcinát. A házior­vosoknál is rendben halad az oltás. A Pfizer-BioNTech ol­tóanyagok mellett a kórház­ban már túl vannak 70 adag Szputnyik V-vakcina beadá­sán is. Komoly tünetek senki­nél sem léptek fel.­­ A múlt héten a Szent Er­zsébet Idősek Otthonában két konyhai munkatárs produkált Folytatódik a bentla­kók oltása a szociá­lis intézményekben pozitív eredményt. Szerencsé­re az összes kontakt negatív lett, így a fertőzés nem terjedt tovább. Folytatódott a bentla­kók és dolgozók oltása, újabb bonda. A helyi intézmények­ben is egyre több a beteg, a bölcsődében egy gyermek ko­ronavírusos. A Játékvár Óvo­da egyik csoportjából a neve­lőkkel együtt február 26-ig 24-en maradnak otthon. A Balassagyarmati Tanke­rületi Központ és a kormány­­hivatal tájékoztatása szerint a Szabó Lőrinc Általános Is­kolában egy tanár, a Balassi Bálint Gimnáziumban két pe­dagógus és egy diák, a Dózsa György Általános Iskolában három tanuló, illetve február 26-ig a teljes 3. a osztály ka­ranténba került. A helyi zene­iskolában egy tanár produkált pozitív eredményt. G. K. száma idősek is beköltöztek az ott- A kórházban már 4200-an kapták meg a védőoltást Illusztráció: MW

Next