Nógrád Megyei Hírlap, 2021. március (32. évfolyam, 50-75. szám)
2021-03-26 / 71. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP Feledés Kakuk Klaudia klaudia.kakuk@nool.hu H Az egykor gyerekzsivajtól hangos udvar ma parkoló a végigmegyünk a salgótarjáni főutcán, a megyeháza és a templom között áll egy kétemeletes épület szorosan körbeépítve lakóházakkal. Piszkos üvegablakán át csak egy „Tanári” feliratú tábla tükröződik a napfényben, s megannyi megfakult mosolygó ablakdísz emlékezteti a járókelőt, hogy valaha itt egy iskola működött. Minden alkalommal összeszorul a szívem, amikor elhaladok előtte. Az egykori alma mater, ahol a tanulás mellett annyi minden történt, méltatlanul a feledés homályába veszett. Az épület évek óta üresen áll, a folyosók csendesek, a csengőszó örökre elnémult, a hajdanán gyerekzsivajtól hangos udvar ma parkoló. Ez lett a végzete a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolának. Pedig ha ezek az öreg falak mesélni tudnának, beszélnének a szorgos hétköznapokról, a nagy nevetésekről, a megunhatatlan csínytevésekről, a szünetekben való bolondozásokról, a végtelennek tűnő tanórákról. Megannyi emlékkép, ifjúkorunk meghatározó élményei, és ami közös bennük: több ezer „Rákóczisnak” jelenti ugyanazt. Az iskolát, ami azzá formált minket, akik most vagyunk. Sajnos, hiába küzdöttek erőn felül érte, a Rákóczi sorsa 2011-ben végérvényesen eldőlt, 108 év után örökre lakat került kapujára, búcsút intve mindazoktól, akik az intézményben tanítottak, tanultak és dolgoztak. Csupán egy régi épület, a repedt falakba ivódott emlékek és az innen elvitt tudás az, ami örökségül hagyott maga után... Szépülnek a kertek, zebrát is terveznek SAGUJFALI A község is bekapcsolódott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét programjába, amely a legszegényebb települések felkarolását tűzte ki célul. Ságújfaluban Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök szervezete, a Szent Ferenc Szegényei Alapítvány segíti a programot. Több módon is támogatják a nehéz sorsú családokat. Egyebek mellett foglalkozásokat tartanak a szabadidő hasznos eltöltésére, de jó ütemben épül a jelenlétház is, amely különböző rendezvényeknek biztosít majd helyet, emellett a tisztálkodásra és a mosásra is lehetőséget biztosít majd. Az alapítvány honlapján arról tájékoztatnak, hogy terveik szerint, a Máltai Szeretetszolgálattal közösen, elindítják a kiskertprogramot is. Vetőmagot biztosítanak a lakosság számára, ugyanakkor elvárják, hogy tegyék rendbe és ássák fel a kerteket. Amennyiben ennek az előfeltételnek eleget tesznek, tanácsadással is segítik őket, megmutatják, mit, mikor és hogyan kell elültetni, továbbá hetente nyomon is követik a tavaszi munkákat. Vetőmagot kaphat, aki szorgalmasan forgatja az ásót Ságújfalun jelenleg nincs zebra a főúton, ennek kialakítása és a térfigyelőrendszer bővítése is a közeljövő feladata. Utóbbi nemcsak a közbiztonság javítását, hanem az illegális szemétlerakás felszámolását is segíti majd. Az áprilisra tervezett szemétszedő akcióhoz várhatóan több nagy méretű konténerre lesz szükség. Az illegális szemétlerakás jelenleg kedvez a patkányok elszaporodásának - adta hírül az alapítvány. G. E. Ütközött és megsérült a sofőr NÓGRÁD MEGYE Az elmúlt napokban két anyagi káros és egy személyi sérüléssel járó baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Egy 66 éves nő kocsival közlekedett március 24-én a délutáni órákban a 2-es számú főúton, Borsosberény közelében. Egy jobbra ívelő kanyarban áttért a bal oldali forgalmi sávba és nekiütközött a vele szemben közlekedő teherautónak. A rétsági hivatásos tűzoltók áramtalanították az autót és megtisztították az úttestet a törmelékektől. A mentők a sofőrt könnyű sérülésekkel kórházba szállították. G. E. v 2021. MÁRCIUS 26., PÉNTEK Alkalmazkodnak a diákok, a szülők és a tanárok is Iskola és munkahely költözött otthonunkba Az általános iskolák bezárták kapuikat. A járvány súlyosbodása miatt az oktatás újra a digitális térben folyik. Van, ahol a szülők is otthonról dolgoznak, de így sem könnyű összeegyeztetni a feladatokat. Azok talán még nehezebb helyzetben vannak, akiknek munka után tanítani is kell. Azonban a pedagógusok, a diákok és a szülők is egyre inkább alkalmazkodnak az új körülményekhez. Gulyás Edina edina.gulyas@nool.hu NÓGRAD MEGYE - Számunkra az okozza a jelenlegi helyzetben a legnagyobb nehézséget, hogy a technikai feltételek nem biztosítottak a digitális oktatáshoz. Telefonon keresztül csatlakozunk az órákhoz, amiket Skype-on keresztül tart az osztályfőnök - tájékoztatott Nagy Karolina, egy harmadikos kisfiú édesanyja. Mint mondta, a családi költségvetést úgy kell megtervezni, hogy a közeljövőben számítógépet tudjanak vásárolni, azzal ugyanis egyszerűbb és kényelmesebb lehetne a tanulás. Szintén problémát jelent, hogy a tanárok nem egy felületen osztják meg a feladatokat, van, aki a Kréta alkalmazásban, más a közösségi oldalon teszi közzé az aktuális tananyagot. Ezt nyomon követni nem mindig egyszerű. Szociális gondozóként nem dolgozhatok otthonról, így csak délután tudom leellenőrizni, lefotózni és visszaküldeni az aznapi feladatokat. Nagy teher és felelősség hárul most a szülőkre, akiknek munka mellett a tanításban is helyt kell állni - fogalmazott Nagy Karolina. - Úgy vélem, hogy a gyerekek nem haladnak olyan ütemben a tananyaggal, mint az iskolában. Ez persze nem a tanárok hibája, azt tapasztalom, hogy mindannyian keményen dolgoznak azért, hogy minél hatékonyabban adják át tudásukat. Bízom abban, hogy húsvét után visszatérhetnek a gyerekek az iskolapadba. Várszegi István, a bátonyterenyei Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatója arról számolt be, hogy tapasztalatai szerint a tanárok és a szülők is gyorsabban és jobban alkalmazkodtak most a digitális oktatás kihívásaihoz, mint az első hullám idején. Azt látom, hogy azokban a családokban, ahol lehetőség volt rá, különböző informatikai eszközöket vásároltak, ezzel is felkészülve az otthoni tanulásra. Itt az iskolában szeptember óta minden osztályban bemutattuk és kipróbáltuk a digitális oktatás lépéseit, ennek is köszönhető, hogy szinte zökkenőmentes volt az átállás - mondta Várszegi István. - Pedagógusaink találékonyak, minden felületen igyekeznek elérni a diákokat. Elsődlegesen a Kréta alkalmazást használjuk, a rendszer informatikai fejlesztése is megtörtént tavaly óta. Ezenkívül a közösségi oldalakon, a Messengeren keresztül is tartjuk a kapcsolatot a gyerekekkel és a szülőkkel. Mint mondta, természetesen vannak olyan nehéz körülmények között élő családok, akik nem rendelkeznek semmiféle technikai eszközzel. Mivel az önkormányzat szociális étkeztetése az intézményben történik, az ebéd mellé a nyomtatott feladatokat is megkapják a diákok, amit kitöltve visszajuttatnak az iskolába, így szinte a tanulók 99 százalékát el tudják érni. - Persze, ahol több gyerek van, nem könnyű beosztani a számítástechnikai eszközöket, és a tanító néni varázsát semmi sem pótolhatja, mégis azt tapasztalom, hogy az oktatás minden szereplője egyre inkább alkalmazkodik a jelenlegi helyzethez - közölte az igazgató. Az otthoni tanulást megnehezítheti, ha osztozni kell a számítástechnikai eszközökön Illusztráció: MW Egy családanyának több idő kellene, mint napi 24 óra - Az elmúlt év tavaszához képest ugyan némileg könnyebb most a helyzet, azonban egyedülálló szülőként egy óvodás és egy alsó tagozatos gyerekkel nem egyszerű itthonról dolgozni - fogalmaz Kovács Zsófia, aki arra is kitér: - Ugyanúgy korán kelek, mint amikor indulni kellett reggelente. Annyi idő jut magamra egész nap, amíg a kávémat elkortyolom. Szerencsére a digitális oktatás már nem csak arról szól, hogy megjelölik az elvégzendő feladatokat a tanárok, a fontosabb tantárgyakat már online meg is tartják. Ekkor tudok a munkámra koncentrálni, persze nem százszázalékosan, mert az óvodást is foglalkoztatni kell, nem ülhet egész nap a tévé előtt. Mint mondta, szerencsére a munkahelyén megértik, hogy a jelenlegi helyzetben nem tud úgy teljesíteni, mint általában. Azonban az otthoni teendők sokszor halasztódnak, mert ha minden feladattal végezni szeretne, ahhoz bizony nem elég napi 24 óra. Rendkívül gyorsan terjed a járvány, fontos a higiéniai szabályok betartása Ismét sok új beteget regisztráltak NÓGRÁD MEGYE A csütörtök reggeli adatok szerint egy nap alatt 283 újabb nógrádi beteget regisztráltak, ezzel 15 ezer 711-re emelkedett az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma. A szerdai állapothoz képest ez jelentős növekedésnek számít, hiszen a hét harmadik napján 198 új betegről számoltak be szűkebb hazánkban. Országosan újabb 9 ezer 637 magyar állampolgárnál mutatták ki a vírust, így 603 ezer 347-re nőtt a beazonosított esetek száma. Meghalt 272, többségében idős, krónikus beteg, így a járvány kezdete óta 19 ezer 224 olyan haláleset történt, ahol az elhunytnál koronavírus-fertőzést is azonosítottak. A gyógyultak száma is folyamatosan növekszik: csütörtökre már 387 ezer 570 ilyen ember volt hazánkban. A 11 ezer 760 kórházi ápolásra szoruló beteg közül 1 ezer 467-en voltak lélegeztetőgépen. Csütörtökön 196 ezer 553 olyan embert tartottak nyilván, akik még terjeszthetik a kórt. Szerdáig több mint 1 millió 747 ezren kapták meg a védőoltást hazánkban, 524 ezer 604 embernek pedig már a második vakcinát is beadták. A járvány rendkívül intenzíven terjed, ezért továbbra is nélkülözhetetlen az általános higiéniai szabályok betartása. A közösségi terjedés megfékezése érdekében fontos, hogy kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben egyszerre sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran, illetve alaposan mossunk kezet! Aki bármiféle tünetet tapasztal, az ne menjen közösségbe, maradjon otthon és telefonon keresztül értesítse háziorvosát - olvasható a koronavirus.gov.hu tájékoztató oldalon. G. K. Mocsári Emese szakasszisztens a Pfizer-BioNTech vakcinájával olt be egy férfit a salgótarjáni Szent Lázár kórház oltópontján Fotó: MTI