Nógrádi Bányász, 1984 (11. évfolyam, 1-24. szám)

1984-05-30 / 10. szám

Az idei vállalati tűzoltóverseny győztese: Ménkes A május 12-én Nagykan­­tonyban megtartott vállalati tűzoltóversenyre Kányás­­bányaüzem­ rendezésében ke­rült sor. A szervezők jó mun­káját dicséri, hogy a koráb­bi napok esős időjárása elle­nére a csapatok jó talajú, jól előkészített pályákon verse­nyezhettek egymással. Dicső­ret illeti a gépüzem fiatal­jait, akik besegítettek — a korábbi évekhez hasonlóan — az előkészítésbe, a „han­gosításba”. Reggel 8-kor a csapatok felsorakoztak, és Nagy Jó­zsef, a kányási csapat pa­rancsnoka jelentette Kovács Ödön főmérnöknek, a ver­senybizottság elnökének, hogy a csapatok készen áll­nak a verseny megkezdésére. Ezután a Himnusz követke­zett, majd Kovács Ödön fő­mérnök rövid megnyitója. Kazinczi András igazgató ün­nepi beszédét a felsorakozott rajok fegyelmezetten hallgat­ták végig. Az ünnepi beszéd elhangzása, a csapatok elvo­nulása után megkezdődött a verseny. A ménkesi csapat mindjárt nagyszerűen kezdett. A 800 1/ perces kismotorfecskendő­szerelésben 45,5 s-os ered­ményt értek el. A többi csa­pat is nagyon dicséretesen igyekezett, de igazán megkö­zelíteni sem tudták ezt az eredményt. A fiatalokból álló m­enkesi csapat a 7x55 m-es tűzoltóváltóban is jól sze­repelt, így 1X7,0 s összered­­ményével megnyerte a vet­ A tűzoltóverseny, illetve eredményhirdetés után a csa­patok és a meghívott vendé­gek programja közös ebéd­del, ebéd utáni baráti be­szélgetéssel, tapasztalatcse­rével ért véget. A verseny jól szolgálta fenyt. Az eredményhirdetés, az oklevelek, díjak átadása következett. Kovács Ödön, a versenybizottság elnöke első­ként a kányási tűzoltócsapat parancsnokának, Nagy Jó­zsefnek­ adta át a III. helyért járó oklevelet és jutalmat. Ezután Tótok János, a gép­üzem tűzoltóparancsnoka vette át a II. helyezettnek járó oklevelet és jutalmat, majd legvégül a győztes ménkesi csapat parancsnoka vehette át az I. helyért járó oklevelet és jutalmat. A három parancsnoknak — és tűzoltócsapataink összeszo­kottságának, bevethetőségé­nek, felkészültségének fel­mérését. Eredményeik bizonyítják, hogy nehéz helyzetekben számíthatunk rájuk, és tevé­k­­kenységükkel, példamutató­rajtuk keresztül az egész csa­patnak — gratulált Zsuffa Miklós vezérigazgató, merádi Miklós területi Sze­­tűz­oltóparancsnok-helyettes, Ka­zinczi András igazgató, a versenybizottság elnökhe­lyettese, Poszuk József tűz­védelmi vezető, a versenybi­zottság titkára, Szomszéd István, Mihalik Sándor, Stuhl József, Fodor Tibor. A nézők és az elnökségben ülők nagy tapssal köszöntötték azokat a csapatokat is, ame­lyek nem kerültek dobogóra. A verseny eredményei­ sokkal segítenek abban, hogy a Nógrádi Szénbányák­nál a tűzvédelmi, tűzmegelő­zési munka még hatékonyabb legyen, mint a korábbi idő­szakokban. Kegye Zoltán tűzvédelmi főelőadó Hai­C a másodpercekért! A ménkesi bányaüzem I. he­lyezést elért csapat tagjai versenyeztek. Helyezési Gsp. megn. Időeredmények összeredmény Tavalyi elért sorrend másodpercekben másodpercekben eredmények kmf. 7x55 m-es 1984. (1983) szerelés váltó évi járási vállalati városi verseny I. Ménkes 43,5 71,5 1­17,0 148,6 127,1 II. Gépüzem 49.9 79,5 129,4 143,0 146,4 III. Kányás 48.8 83,8 132,6 158,8 147,4 IV. Kister. Ac. sz. 49,0 84,0 133,0 141,4 141,8 V. Szorospatak 52,8 84,3 137,1 141,2 145,8 VI. Kister. fűrészü. 51,6 94,6 146,2 153,2 138,Q VII. Anyagraktár 73,8 97,0 170,8 160,6 159,4 Bányászkifejezések,­­hagyományok,­­emlékek Vetélkedő Salgótarjánban A fenti címmel írt ki mű­velődési játékot a salgótarjá­ni Bányász Művelődési Ház ez év elején. A felhívásra 44 kollektíva jelentkezett. A­­ 13+1-es fotó és a régi bá­­nyászélet­tel kapcsolatos tör­ténetekkel kapcsolatos gyűj­tő munka után 14 brigád ve­hetett részt a művelődési já­tékot záró vetélkedőn május 19-én, Salgótarjánban. E gyűjtő munka nagyon eredményes volt, a már is­mert történetek mellett sok út is előkerült. A vetélkedő hangulatát megteremtő régi szakszavakkal teli anyagot, amely felolvasásra került, a gépiisSSet anyagraktárának Ságvári Endret ifjúsági szoci­alista brigádja gyűjtötte. Dr. Gergely István vezérigazgató­helyettes megnyitó szavai után végül is 11 csapat kezdte meg a versengést. (Három csapat nem jelent meg.) A hatfordulós vetélkedő so­rán számot adhattak arról, mennyire ismerik a régi bá­nyászok által használt szak­szavakat, mit tudnak elődeik hiedelmeiről, hagyományairól, a bányaipari dolgozók szak­­szervezetének történetéről, magyarországi bányászat tör­­­ténetéről. Rendkívül izgalmasan ala­kult: a második forduló: „Szakszókincs — tripla vagy semmi” c. játék során maxi­mális 8 pontot csak három brigád (Madách Imre, Kakuk József, Kemerovo), 4-et Széchenyi István nevét vise­­­lő kollektíva ért el. A többi­ek kockáztattak — pont nél­kül maradtak. Három forduló után, a félidőben még min­den lehetséges volt — telje­sen nyílt volt a verseny, amelyet végül is egyenletes szép teljesítménnyel a Ma­dách Imre brigád (külfejtés) nyert meg 31 ponttal. (Maxi­málisan­­ 38 pontot­ szerezhet­tek a csapatok.) Második he­lyen végzett 26 ponttal a Ka­kuk József (Kisterenye), har­madik lett 24 ponttal a Ke­merovo (igazgatóság) nevét­­ viselő kollektíva. Negyedik­­hatodik helyen végzett: a Marx Károly (gépüzem), Kan­dó Kálmán I. (Kányás), Ba­j­­csy-Zsilinszky Endre (igaz­gatóság) brigád. A játék végeztével dr. Szvircsek Ferenc értékelése és zárszava után a győztesek és a helyezettek megérdemel­ten vették át a díjakat, ajándé­kokat. h. í. A kisterenyei üzem II. helyezést elért csapata. ! KISZ-es névadó az igazgatóságon A KISZ Kakuk József alap­­szervezete május 26-án az igazgatóság mozgalmi és gaz­dasági vezetésével a tanácsteremben 6-os karöltve név­adót tartott. A nagyszámú résztvevőket, név szerint Al­bert Ágnest, Bocsi Zoltánt, Farkas Renátát, Galanits Or­solyát, Hegedűs Ádámot, Nagy Szilviát és hozzátarto­zóit Szirmai Istvánné anya­könyvvezető meleg szavai után a Budapesti úti általá­nos iskola kisdobosai köszön­tötték igen kedves műsorral. A hivatalos köszöntők után az ajándékozásra került sor, majd egy-egy pohár pezsgő elfogyasztásával, ill. kötet­len beszélgetésekkel zártuk a programot. Nyerges Ottó TOTÓ 13^1 EREDMÉNYEI A József Attila életéből és munkásságából összeállított fotó helyes megfejtései a következők: Telitaláltától egy brigád ért el: Bláthy Ottó Szoc. Brigád (igazgatóság). Jutalmuk 7 db könyv. A 13 pontot elért brigádok a következők: Bajcsy-Zsilinszky Endre Szoc. Brigád igazgatóság, Szal­­vai Mihály Szoc. Brigád igaz­gatóság, Vojális Sándor Szoc. Brigád igazgatóság, Dob­­rovszkij Szoc. Brigád Nagybá­tony, gépüzemi, Szamuely Tibor Szoc. Brigád Nagybátony gép­üzem, Marx Károly Szoc. Bri­gád Nagybátony gépüzem, Kállai Éva Szoc. Brigád ter­vező- és földmérő iroda, Pot­­hornik József Szoc. Kányás, Kakuk József Brigád Szoc. Brigád Kányás, Dobi István Szoc. Brigád Kányás. Ezek a brigádok 4—4 db könyvet kapnak. A könyvnyereményeket jú­nius 15-ig juttatjuk el a nyertes brigádokhoz. Minden brigádnak további sikereket kívánunk! Bányász Művelődési Ház könyvtára, S.-tarján, Kotroczóné, könyvtáros 1. 2 5. 3 9. 1 13. 1 2. 1 6. 2 10. 1 13+1. 3 3. 2 7. 1 11. 1 4. 1 8. 3 12. 1 Kovács László (1923-1984) Mély megrendüléssel vettük a hírt, hogy 61 éves korában elhunyt Kovács László, Nógrádi Szénbányák Kossuth-­­ díjas csapatvezető vájára, a szocialista munka hőse. 1923. december 22-én bá­nyászszülők gyermekeként született Salgótarján Somlyó­­bányatelepen. Egészen fiata­lon, tizennégy éves korában meg kellett szoknia a kemény munkát, amikor a Szilárdy uraságnál napszámosként ke­reste meg a betevő falatra­­valót. Tizenöt éves volt, amikor édesapja nyomdokait követve, ő is a bányászatot választotta élethivatásul. Több mint három évtizedes, becsületes föld alatti munkája során megismerte a bánya­munka minden nehézségét, veszélyét, de egyben szépsé­geit is. Hitvallását a bányamunká­ról mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy pályafutása alatt folyamatosan egy üzem­ben, a Forgách-lejtősakná­­ban dolgozott, ahol a terme­lésben nap mint nap bizonyí­totta a munkához való kie­melkedő hozzáállását. Neve sohasem­ hiányzott a verseny­­táblákról, hosszú éveken ke­resztül csapatával mindig az átlagon felül teljesítette a tervet, s lett számos munka­verseny győztese. Ah­hoz a generációhoz tar­tozott, akik részt vettek a bá­nyászat felszabadulás utáni helyreállításában, a széncsa­tákban, a szocializmus építé­se minden fontosabb felada­tának megoldásában. A párt hívó szavára 1945- ben elsőként lépett be a Ma­gyar Kommunista Pártba, el­sőként vett részt az ország vérkeringésének megindítá­sában. Kommunista bányászhoz méltóan állt helyt az forradalom elleni harc ellen­­idő­szakában is, a termelés újra­indításában. Tevékenységével, példamutatásával a bányá­szok példaképévé vált, aki sok fiatal bányászt nevelt, ta­nított meg a bányászélet fortélyaira. A Kossuth-díj és a Szoci­alista munka hőse kitüntetés mellett még számos kitünte­tés fémjelzi tartalmas életút­ját, ami a bányamunkában való becsületes, hősies helyt­állását bizonyítja. Népes családja gondjai mellett is példásan végezte társadalmi munkáját, pártfel­adatai­t. Több éven keresztül volt tagja az MSZMP megyei, járási, városi, vállalati párt­bizottságoknak, az SZMT-nek és a Magyar—Szovjet Baráti Társaság országos elnökségé­nek. Mindig ott volt és akkor, ahová szocialista társadal­munknak legnagyobb szük­ség volt munkájára. Személyével olyan bányász­ember, harcostárs, barát tá­vozott el körünkből, aki több évtizeden keresztül bizonyí­totta hűségét szocialista tár­sadalmi rendszerünkhöz, a munkásosztályhoz, a szén­­bányászathoz. Halálával nagy veszteség érte a nógrádi bányászokat. Emlékét tisztelettel meg­őrizzük. S. Gjr. "í 1984-ben is: Kiállításról kiállításra Az elmúlt évhez hasonló­an az idén is kiírásra került a Nógrádi Sándor Múzeum­ban a Kiállításról kiállításra c. művelődési programsoro­zat. A 99 benevezett brigád­ból 35 a szénbányák válla­­lattól került ki. Az első két fordulóban (Glatz Oszkár­ kiállítása és a színház a XIX. században c. tárlat) a bányászbrigádok kiválóan szerepeltek. Az el­érhető maximális pontszámot — 60-at — az alábbi 31 kol­lektíva érte el: Marya Sklodowska, Kner Imre, Május 1, Március 15 (tervező- és földmérő iroda brigádjai); Junior Ságvári Endre ifjúsági szoc. brigád, Lovász József, Dobó Katica (nagybátonyi gépüzem); Szal­­vay Mihály, Bajcsy-Zsilinsz­ky Endre, Kemerovo, Vitális, Nógrádi Sándor (igazgatósági brigádok); Barátság, Kaffka Margit, Március 8, Petőfi Sándor ifjúsági brigád, Má­jus 1, Vályi Péter, Petőfi Sándor (Kisterenye); Szamu­ely Tibor, Dobó Katica, Che Guevara, Madame _ Curie (Nagybátony külfejtés)*; Elekt­ron 80. Kandó Kálmán. Má­jus 1. Dobi István (Kányás); Dózsa György (Tiribes); Fürst Sándor, Puskás Tiva­dar (Szorospatak). 58 pontot ért el az alábbi négy brigád: Bláthy Ottó (igazgatósági; Kakuk József (Kisterenye); József Attila, Kilián György (Salgótarján külfejtés). A szénbányák vállalat brigád­jainak a múzeumi játékból egy leágazáson keresztül módjukban áll a múzeum és a salgótarjáni Bányász Műve­lődési Ház által meghirdetett hasonló közösen játék­ban is részt venni. Ennek értelmében a játék­ban szereplő következő kiállí­tást Czinke Ferenc grafikus­­művész április 11-én nyílt tárlatát három héten keresz­tül nézhették meg, oldhatták meg a hozzátartozó tesztlapot a salgótarjáni Bányász Mű­velődési Házban. Májusban ugyanitt láthatták Mészáros Erzsébet gobelinjeit, szeptem­berben id. Szabó István szobrait. Június 8—augusztus 27 között a XIX. századi ma­gyar festészet című kiállítást a Nógrádi Sándor Múzeumban nézhetik meg. A hat tárlat adja a múzeum és a Bányász Művelődési Ház közös műve­lődési programját. A legtöbb pontot elért brigádok vetélke­dőjére a bányász kulturális hetek alkalmából került sor a BMH-ban. Amelyik kollek­tíva be kívánja fejezni a tisz­tán a múzeumhoz kötődő já­tékot, és annak már csak két kiállítást kell megtekintenie a múzeumban: Mozaikok salgói vár történetéből c. re­n­gészeti kiállítást és a II. or­szágos rajzbiennálét, június­ 8—október 1, ill. október 19—’ november 5. között. A múzeumi tárlatokhoz kö­tődő tesztlapok szerzett pontokat kitöltésével külön is összesítjük. Az itt legtöbb pontot el­ért brigádok közül írásbeli selejtező után a legjobb 13 csapat vesz részt a december 8-i vetélkedőn, amelynek té­maköreit a múzeumban látott 5 kiállítás adja. E vetélkedő díjai: I. helyezett 5090 Ft, II. he­lyezett 4000 Ft, III. helyezett 3000 Ft, IV—VI. helyezett 1000—1000 Ft. A Kiállításról kiállításra; e­ játék mindkét leágazásához jó szórakozást és az eddigi­ekhez hasonló eredményes szereplést kívánunk! h. i; nógrádi bányász A Nrtgrádi Szénbányász dolgozóinak lapja. Megjelenik havonta kétszer. Előfizetés egy évre 23 forint. Telefon: 10-133. Bányai: 51-31. Szerkeszti: a szerkesztő bizottság. Mb. felelős szerkesztő: Rozgonyi István. Kiadja: a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat 3100 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Felelős kiadó: Bálint Tam­ás igazgató. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, Salgótarján, Palócz Imre tér 4

Next