Nógrádi Bányász, 1987 (14. évfolyam, 1-18. szám)
1987-03-25 / 6. szám
Újabb bányászlakások 3,6 milliós kedvezmény a tulajdonosoknak Vállalatunk és a bátonyterenyei tanács közötti kapcsolatnak már hagyományai vannak. Ennek kerete az évenként konkretizált együttműködési megállapodás, amely a kölcsönösen megoldandó feladatokon alapszik. A megállapodásoknak többek között az egyik legfontosabb területe a bányászdolgozók lakásellátásának javítása, vagyis a munkavállalóink életfeltételeinek fejlesztése, így Bátonyterenyén, a József Attila-lakótelepen újabb 15 bányászcsalád költözhet rövidesen modern OTP-lakásba. További két család pedig a tanácson nyilvántartott lakásigénye alapján részesült lakáskiutalásban. Összesen tehát 11 lakással részesedünk a 24 lakásos tömbből. Dolgozóink kijelölése befejeződött, mégpedig a munkája, munkahelyi véleménye, illetve vezetőinek javaslatai alapján. Ennek záró eseményére került sor március 14- én a lakásszámok kihúzásával, amelyet a boldog lakástulajdonosok maguk végezték el. Ezt örömmel, de egyben nyugalommal is tehették, mert a 13 nagyobb (1 + 2 félszobás) és a két kisebb (2 szobás) lakásból szinte mindenki igénye szerint részesülhetett. A vállalatvezetés jóváhagyásával — elsősorban munkaerő-gazdálkodási érdekeinkre tekintettel — egységeink a következők szerint részesedtek a lakásokból. Hányásról 6 fő: Gál István vájár, Duzs Mihály f. a. csillés, Berta Árpád vájár, Pekelinszki Imre f. a. mozdonyszerelő, Batta István f. a. szállító, Novák István vájár. Ménkesről 4 fő: Ripka József f. a. csillés, Boros Károly f. a. csillés, Táborita Imre f. a. vájár-lakatos, Csikós Lajos ksz. segédmunkás. Szorospatakról 3 fő: ifj. Kiss János f. a. villanyszerelő, Barta László f. a. csillés, Vanya Attila f. a. villanyszerelő. A külfejtéstől 2 fő: Pásztor László fúrómester, Kiss Gyula fúrószakmunkás kapott lakáskiutalást. Gratulálunk az új lakástulajdosoknak! Az OTP-lakások megvételéhez összesen 3 millió 620 ezer forint munkáltatói kedvezményt folyósítunk. Ebből vissza nem térítendő juttatás 2 millió 400 ezer forint. Ehhez hozzáadott kölcsön 400 ezer forint, területi kedvezmény 750 ezer forint és 70 ezer forint kölcsön a fizikai állományban dolgozó feleség részére. A lakások elosztása során tekintettel voltunk az ez irányú irányelvek maximális betartására. A felsorolásokból megállapítható, hogy 14 fizikai dolgozó és egy termelésirányító kapott lakást. A fiatalok száma 12, arányuk 80 százalék. Első alkalommal lakáshoz jutók 13-an vannak. Egy nagycsaládos (3 gyermekes) és egy egészségügyi indokra hivatkozó dolgozónk lakást cserél majd. Egy külüzemi dolgozó azért kapott lakást, hogy 3 gyermekét a nevelőotthonból hazahozhassa. Az együttműködési megállapodások szerint a továbbiakban is épülnek bányászlakások. Tehát folyamatosan módunk lesz lakásokat biztosítani. Várjuk az újabb lakásigények bejelentését. Rappi József A három tavasz ünnepe izgalmas KISZ-vetélkedő Meglepő előnnyel, de megérdemelten A Három tavasz ünnepe volt aő címe annak a vetélkedőnek, amelyet március 14-én, a forradalmi ifjúsági napok nyitóprogramjaként rendezett meg a vállalat KISZ-bizottsága, Ménkes-bányaüzem és a gépüzem KISZ-vezetőségei aktíváinak bevonásával. A jó hangulatú „sportszerű” vetélkedésben hét csapat bizonyította felkészültségét, igaz eltérő sikerrel. Sajnos, negatív színfoltja volt a rendezvénynek a szorospataki fiatalok távolmaradása. A vetélkedőn feldolgozásra került az 1948/49-es forradalom és szabadságharc — korabeli rajzok megjelenítésével, villámkérdéses módszerrel — valamint, a Tanácsköztársaság dicső 133 napja. Hazánk felszabadítása témakörében azok voltak most jobbak, akik a partizánmozgalomról szóló fejezeteket lapozgatták többet. A KISZ megalakulásának körülményeiről, illetve a KISZ kongresszusainak megalakulásáról videón kaptak ízelítőt a résztvevők. A félidei lazításra és mozgásra az új automata tekepályán biztosítottak versenyszerű lehetőséget a rendezők, ahol a vendégként meghívott ifjúsági klub csapata kihasználta a hazai pálya előnyeit. Közben volt még keresztrejtvény, lottó- és totófeladvány, a tárgyi témakörökből, illetve a mindennapos dolgainkról, amelyek nem is voltak olyan egyszerűek. A csapatoknak nem kis fejtörést, a jelenlevő közönségnek, a zsűrinek és a technikai személyzetnek annál több örömöt okozott a riportfeladvány, ahol többek között „szót kapott” Petőfi Sándor, Kun Béla, Nógrádi Sándor és Zsuffa Miklós. A legnagyobb sikert az igazgatóság csapatának Stromfeld-interjúja aratta. Közben a számítógépen kezelt helyezési táblázat folyamatosan „kommunikázott”, több csapat is belekóstolhatott a vezetés ízébe. Végül is meglepő előnnyel, de megérdemelten a gépüzem csapatának „kipróbált muskétásai” vitték el a pálmát, tekeversenyben elvérzett fiaatal igazgatósági csapat előtt. A harmadik helyen a külfejtési bányaüzem KISZ-esei végeztek, megelőzve a vállalkozási üzem gárdáját. A vetélkedő folyamán minden csapat bizonyította felkészültségét és a további helyezettekről is csak a dicséret hangján szólhatunk. A díjakat a zsűri Kaszás József vállalati elnöke, főmérnök adta át. A vetélkedő díjátadását megelőzően került sor a Nógrádi Bányászban közzétett „KISZ 30 éve” háromfordulós rejtvénypályázat fődíjainak sorsolására. A sorsolásban résztvevők közül többen a vetélkedő csapatokba vettek részt, illetve a közönség soraiban izgulhatták végig, hogy Fortuna ezen a napon milyen kegyes hozzájuk. A fődíjakat a ménkesi Gál Attila (fényképezőgép), a szorospataki Vanya Attila (analóg quartz karóra), a BT BMH ifjúsági klub (ébresztőórás rádió) nyerték. Rajtuk kívül még hatan kaptak értékes tárgyjutalmat. Gratulálunk a nyerteseknek! -ács A pártélés hírei A vállalati pártbizottság összevont titkári értekezleten adott módszertani segítséget a taggyűlések megtartására. A káderpolitikai határozat értelmezéséről Sándor László, a megyei pártbizottság osztályvezetője tartott előadást. A titkárok ezt követően a napi politikai munkavégzésnél felhasználható tájékoztatót hallgattak meg a vállalat munkaerőhelyzetéről, a munkaerőgazdálkodás feladatairól. A téma feldolgozásában Kazinczi András vezérigazgató-helyettes tartott előállást. A párt tömegpropaganda-oktatás tizenkettedik, záró foglalkozására március 30-án kerül sor. A központi tematikában szereplő témakör feldolgozása mellett a pártoktatási csoportok feladata az önértékelés elvégzése. Mérlegre teszik, hogy a foglalkozások mennyire járultak hozzá a pártmunka, a hallgatók fejlődéséhez, értékelik a résztvevők oktatási évben kifejtett tevékenységét, ^ I Példás a Nógrádi Szénbányák hozzáállása Nem ölbe tett kézzel várnak a megváltásra Ráférne egy alapos felújítás az NBSC létesítményeire! Bátonyterenye Városi Jogú Nagyközségi Tanács Végrehajtó Bizottságának március 9-i ülésén elfogadták a településen működő sportegyesületek munkájáról és a szabadidő-sport helyzetéről, a fejlesztés feladatairól készített jelentést. A Nagybátonyi Bányász SC megyénk egyik kiemelt egyesülete. Fenntartásában a Nógrádi Szénbányák 1,26 millióval, a központi tanácsi támogatás 700 ezer forint, ebből a helyi tanács 120 ezer forinttal vesz részt. Csaknem 2,5 millió forintos költségvetésből gazdálkodhatnak az idén, de ezt így sikerült elérnünk — jelentette ki Balázs István, az NBSC elnöke —, hogy a múlt esztendőről áthoztunk 450 ezer forintot. Ebből fizetjük a működtetés, az utaztatás, az étkeztetés költségeit, és az edzők bérét. A saját bevétel meghaladta az 580 ezer forintot, ez növekedő tendenciát mutat. A labdarúgó-mérkőzésekből 50 ezer forint jön össze. A pártoló tagok száma az utóbbi két esztendőben 360 fővel emelkedett, jelenleg megközelíti az ezret. Pártoló tagdíjból 10 ezer forintra számíthatnak. A stadion létesítményeivel együtt 1953-ban épült, így eljárt felette az idő. Ráférne egy alapos felújítás, korszerűsítés. Elkészült az emeletráépítési terv és a gáz bevezetését is tervezik. Példás Nógrádi Szénbányák hozzáálalása, de egyedül képtelenek megoldani a gondokat, pluszpénzekre is szükség lenne. Kellene egy munkacsarnok. A pályatalaj is feljításra szorul. Régi mese, de igaz, hogy nincs elég pénzünk — kesereg Balázs István. És közben felment a sportcikkek ára, nem beszélve az élelmezési, utazási költségekről. Nem ölbe tett kézzel várnak a megváltásra az NBSC-nél. Nem siránkoznak. Tudják, hogy kevés az öltöző, ezért a szertárt átalakították, így ott is öltözhetnek majd. A tömegsportrendezvényeken több százan is részt vesznek, de csak három öltöző áll rendelkezésükre. Ha nők is sportolnak még rosszabb a helyzet, mivel a zuhanyozók közösek, így a szemben levő érthetően ilyenkor nem használható a férfiaknak. A mostoha körülményeken csak a jelenleginél nagyobb összefogással lehet úrrá lenni. Az NBSC sokat köszönhet Szomszéd Istvánnak, a nagybátonyi gépüzem igazgatójának, aki az egyesület társadalmi elnöke. A rendelkezésre álló összegből hat sportágban (atlétika, asztalitenisz, labdarúgás, sakk, kézilabda (férfi- és női) és tájékozódási futás), szakosztályt működtetnek. hét A feltételrendszer hiánya miatt (nem volt edzőterem) tavaly kényszerűségből megszüntették a súlyemelő-szakosztályt. Elnökségi ülés dönt a tájfutók sorsáról is, mivel a zavartalan működésük 100 ezer forintba kerülne. Az I. osztályú minősítéssel rendelkező Kósné Nagy Judit és férje — a két legeredményesebb versenyző — eltávozott Salgótarjánba. Pelyhe Dénes edző elfoglaltsága miatt fordított hátat a szakosztálynak, így szakmailag is nagyon meggyengültek. A versenysport összességében azonban területén nem ennyire lehangolandó a kép. A felnőtt férfi asztaliteniszcsapat például feljutott az NB I-be és Kövendi József edző irányításával itt is megállja a helyét. A 22 igazolt versenyző és a 13 újonc számára nagy hátrányt jelent, hogy délelőttönként nem tudnak edzeni. Délután sem megnyugtató állapotok uralkodnak, mivel a Bartók Általános Iskola nagyon zsúfolt. Dinamikusan fejlődik az atlétikai szakosztály is. Az országos ponttáblázat alapján Hertelendi Béla tanítványai a 72. helyen zárták a múlt évet, azaz 30 hellyel rukkoltak előre. Sokat javultak a téli edzéslehetőségek a futófolyosó létrehozásával. Az eredményekben az iskolákkal való jó együttműködés is benne van. Joggal kérhetik a sporthatóságoktól a magasabb C kategóriába való besorolást. A labdarúgóknak pillanatnyilag nincs előbbrejutási lehetőségük. Ha megvalósul a kétcsoportos NB II, és nagyobb támogatásban részesülnek, csak akkor gondolnak a második osztályra. Balázs István ügyvezető elnök osztja Kiss János edző véleményét: a bátonyterenyei tanács MESS-osztálya is kezdeményezze, segítse, patronálja elképzeléseiket, mert ennek anyagi vonzata is van, hiszen ott 2—2 ifjúsági és serdülőcsapatot is kell indítani, és ez legalább 100 ezer forinttal megemeli a kiadásokat. Az összkép kialakításánál döntően esik latba — állapították meg a testület ülésén —, hogy az utánpótlás labdarúgásban, asztaliteniszben és atlétikában hosszabb távon is megoldott. Ennek alapja az iskolákkal való jó kapcsolat, amely az utóbbi időben a szakmunkásképző intézetre is kiterjed. Buzafalvi Győző A szakszervezet életéből Szorospatak-bányaüzem szakszervezeti tívaértekezletet bizottságnaktartott. Elemezték az 1987. év termelési feladatait és aktuális mozgalmi feladatokat vitattak meg. Nagy érdeklődés mellett zajlott a legutóbbi tömegpolitikai oktatás, melynek témája a szakszervezeti ifjúsági tagozatok és a vállalati ifjúsági tanács munkája, jog- és hatásköréből fakadó feladatok ismertetése volt. Elismeréssel nyugtázták nődolgozóink a művelődési házak figyelmességét, melyet a nőnap kapcsán szerveztek. Salgótarjánban a Caola Gyár szaktanácsadással egybekötött termékbemutatója, az igazgatósági kisgalérián Macskássy Izolda grafikusművész színpompás selyemtextil alkotásai, a bátonyterenyei intézményben rangos divatbemutató és kedvezményes áruvásár várta az érdeklődőket. Ötvenezer munkanap Salgótarjánért Újra indult a városi mozgalom Szocialista brigádjaink tavaly közel 50 ezer óra közhasznú társadalmi munkát v égeztek az üzemekben és lakóterületeken. A városkörzetben élő brigádtagok eredményesen vettek részt az ötvenezer munkanap Salgótarjánért mozgalomban. A Salgótarjánban ledolgozott több mint 10 ezer óráért, melynek értéke munkahétszázezer forint, levélben mondott köszönetet Győrffy Dezső, a városi tanács általános elnökhelyettese és Balla Ferenc, a szervezőbizottság elnöke. A köszönetnyilvánítás mellett kérték vállalatunk dolgozóit, hogy ez évben is támogassák a legfontosabb feladatok megvalósítását. Újra lehetőségünk lesz bizonyítani tenni akarásunkat a közhasznú létesítmények építésénél, a régiek megóvása területén. A szervezőbizottság vállalatunk szocialista brigádjaihoz konkrét javaslatokkal is fordult. Kéri, hogy a Bolyai János Gimnázium sportpályasalakozásánál, a Furák Terézia Leánykollégium melletti támfal építésénél, a Lovász József Általános Iskola kerítésének festésénél, a Bajcsy- Zsilinszky Úti Általános Iskola sportpályájánál, a Bartók Béla úti óvoda, a Beszterce-lakótelepi óvodánál, a tóstrandi pályán szervezett munkákban vegyünk részt. A városi tanács és vállalatunk között hosszú idő óta jó a kapcsolat. A tanács most is az ötvenezer munkanap Salgótarjánért mozgalomban számít pontos és jó munkánkra. Ezért ezúton is kérem brigádjainkat, hogy tavasszal igyekezzenek minél hamarább eleget tenni a szerződésekben foglalt kötelezettségüknek. Hiszen jó tevékenységünkkel 1987-ben tovább növelhetjük vállalatunk tekintélyét, hírnevét, Baranyi László vállalati társadalmi munkafelelős Harci túra A nagybátonyi gépüzem KISZ-vezetősége március 28- án, szombaton a magyar nép történetének három dicsőséges tavaszi évfordulója tiszteletére HARCI TÚRÁT szervez. A túrára, amelyet akadályversenyszerűen rendeznek meg, ötfős csapatok jelentkezését és részvételét várják. A versenyen indulhat, minden mozogni és versenyezni vágyó társunk, nemre és korra való tekintet nélkül. Nem remekel a Szécé tés A DVTK ellen? hazai pontvészután igencsak fogadkoztak az SBTC labdarúgói, hogy majd Keszthelyen kárpótolják híveiket. Nos, nem így történt, mert a Bányász gárdája, ha minimális arányban is, de 1—0-ra kikapott Szőcs János együttesétől. A dolog pikantériája, hogy a Balatonpartiak megszakítottak egy hagyományt: eddig még nem sikerült nyerniük hazai környezetben a Stécé ellen. Gyurmánczy fejesgólja vetett véget a dunántúliak Salgótarján elleni rossz sorozatának. A hóval tarkított pályán nem alakulhatott ki jó játék, de az irreális mindkét csapatot körülmények egyformán sújtották, így ez sem lehet mentség. A vendéglátók célirányosabban Mezőnyfölényük futballoztak, birtokában megérdemelten szereztek vezetést közvetlenül a szünet előtt. Fordulás után kiegyenlítettebbé vált a küzdelem, Tarlósiék nagy erőfeszítést tettek az eredmény megfordítására, de kísérleteik kudarccal végződtek. Az egyenlítés elmaradt, mert Vi ncze lövését a kapufa mentette. A sikertelen bak* fon? szereplés után a Kohász-stadionban sem sikerült a javítás. A Nyíregyháza ugyanis kemény diónak bizonyult. Nem érdemtelenül távozott ..pontosan” Karancsaijáról. Dékány ismét elfoglalta helyét a kezdőcsapatban. Nem rajta múlott, hogy az összecsapás végeredménye 1—1 lett. A kezdeti hazai rohamok után váratlanul a nyírségiek vették be Tarlósi kapuját. Ez átmeneti zavart idézett elő. A szabolcsiak szervezett játékukkal rendre meghiúsították az erőtlen bányászakciókat. Fordulás után valamivel aktívabbá vált az SBTC támadásvezetése, és büntetőből — Dékány értékesítette a tizenegyest — sikerült a pontmentés. Nem véletlenül korholta Toldi Miklós edző a társaságot: „Elgondolkoztató az, hogy egy ilyen fontos mérkőzésen három négy ember kilóg a csapatból. A végeredmény is ezt tükrözi”. B. Gy. nógrádi bányász a Nógrádi Szénbányák dolgozóinak lapja. Megjelenik havonta kétszer. Előfizetés egy évre: 31,20 forint. Telefon: 10-633, bányai: 53-M Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: Kolaj László Kiadja: a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Bálint Tamás igazgató. Előállítja: a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat. Salgótarján, Palócz Imre tér 4 Felelős vezetőt Kelemen Gábor igazgató