Nógrádi Krónika, 1997. április (2. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-08 / 81. szám
8 Nógrád&Krónika Április 8., kedd A nap kel: 6 óra 9 perckor, nyugszik: 19 óra 24 perckor. A hold kel: 6 óra 51 perckor, nyugszik: 20 óra 45 perckor. Névnap: Dénes. Mai évfordulónk Hatvanöt éve, 1932. április 8-án született Antall József történész, politikus, 1990-1993-ban miniszterelnök. Apja a második világháború alatt menekültügyi kormánybiztosként sok ezer Magyarországra menekült lengyel, francia és zsidó polgár életét mentette meg. 1945 után újjáépítési miniszter és Függgetlen Kisgazdapárt párta igazgatója volt. A fiatal Antall József az 1950-es évek elején szerzett történelem-magyar szakos középiskolai tanári diplomát, amelyhez levéltárosi, könyvtárosi, muzeológusi képzettséget is nyert, s bölcsészdoktor volt. 1956-ban az iskola forradalmi bizottságának elnöke, s lakásuk az újjászerveződő kisgazdapárt egyik központja lett. Emiatt letartóztatták, de 1957-től újra taníthatott, majd a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár tudományos főmunkatársa, 1974-től vezetője volt. m már- már az Időjárás Várható időjárás az ország területére ma estig: Nyugaton több órás napsütés valószínű, de keleten még többször lesz erősen felhős az ég, és néhol hózápor is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3, +2 fok között, de a kevésbé szeles területeken -5 fok körül alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4, 9 fok között várható. Greenwich 2000-re készül A földrajzi fokbeosztás kezdőpontjaként híressé vált greenwich-i csillagvizsgálóban április 4-én éjfélkor működésbe lép egy óra, amely másodpercnyi pontossággal jelzi majd, mennyi van még a 2000. évig hátralévő 1000 napból. Ugyancsak április 4-én bordeaux-i bort kezdenek majd palackokba fejteni Angliában, a kezdő délkörön fekvő Kent grófságban - azért épp bordeaux-it, mert ez a legrangosabb borvidék a nevezetes greenwich-i délkör mentén. Az ezredforduló megünneplése már évek óta foglalkoztatja az angol közvéleményt. Az angol lottó bevételeinek egy részét is a majdani ünnepségek fedezetéül tartalékolják. A London keleti részén fekvő Greenwich-ben nagyszabású kiállítás készül a Temze partján egy, a British Gas által felajánlott területen. A tervek szerint a kiállítás központi részén a világ legnagyobb 100 méter magas kupolája alatt 12 körcikkre osztott térségen az idő különböző értelmezéseivel szembesülhetnek majd a látogatók - írt az AFP. Igyunk az Alzheimer-kór ellen Napi 3-4 pohár bor jótékony az öregségi meszesedés és az Alzheimer-kór ellen - erre az eredményre jutottak a Bordeaux- i egytemi klinika kutatói, akik három éven át összesen 3777 idős ember életét kísérték figyelemmel. Vizsgálataik alapján azt találták, hogy az öregkori feledékenység és az Alzheimer-kór a rendszeres borfogyasztással 4/5- vel csökkenthető. Bár az eredmény váratlan volt, mint a kutatók megjegyezték ez nem jelentheti azt, hogy inni kell az Alzheimer elkerülésére. Viszont ennek fényében az sem javasolható, hogy az öregek mondjanak le napi megszokott boradagjukról. Vagyis mindenki maga döntse el milyen „fegyvert” vet be a kór ellen. MUSOR-NAPTAR __________KOSSUTH__________ 4.30 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül 5.38 Falurádió 8.00 Krónika. Sport, Lapszemle 8.17 Mindennapi tudomány 8.35 Paragrafus 8.45 Gyorsfénykép a kultúráról 9.00 és minden órakor. Hírek. Időjárás 9.05 Napközben 11.05 Végzet 11.35 Anno 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.20 Mária-ünnepek egyházi népénekekből 13.30 Tanúim lesztek! 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.35 Irodalmi figyelő 15.06 Közvetlen kapcsolat 16.00 Délutáni krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Radar 17.05 Magyarországról jövök... 17.26 A Szabó család 18.00 Esti krónika 19.05 Sportvilág 19.25 Műsorismertetés 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 A költészet hete 20.05 Táncházban 20.30 Határok nélkül 20.50 Beszélni nehéz! 21.05 A szólista: Selényi Dezső - harsona 21.25 Nyeregben írt történelem 22.00 Késő esti krónika 22.30 Tér-idő 23.05 Egy énekes - több szerep 0.00 Hírek. Időjárás 0.10 Himnusz PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás 4.33 Hajnali dallamok 6.03 Reggeli csúcs 7.00 Hírek. Lapszemle. Időjárás 7.45 Sportreggel 8.00 Petőfi-délelőtt 9.54 Manapság. Jegyzet 11.20 Slágermúzeum 12.00 Magyarnótaelőadók hangalbuma 12.50 Korkérdés 13.00 Hírek. Időjárás 13.03 Manapság 13.08 Állomáskereső 13.15 Daráló 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.01 Csúcsforgalom 17.00 Hírek. Időjárás 17.03 Petőfi-délután 18.54 plusz 19.00 Hírek. Gordiusz- Időjárás 19.03 Kölyökóra 20.00 Albumajánlat 20.30 Magyar jazz 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Utazás a vénasszonyok nyarába 21.45 eMeRTon gála 1996 2/2. rész 23.03 Sporthíradó 23.10 Ennyi... 0.15 Magyar és idegen nyelvű vízjelző szolgálat 0.15-4.20 Éjfél után BARTÓK 6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Muzsikáló reggel 8.00 és minden páros órakor. Hírek. Időjárás 8.03 Műsorismertetés 8.10 Pódium 9.21 Angol barokk szerzők műveiből 10.05 Históriák a bölcsek kövéből 10.32 Romantikus kamarazene 11.20 Fúvószenekarok felvételeiből 11.42 Végvári Rezső népzenei feldolgozásaiból 12.05 Hangverseny délidőben 1300 Bravissimo! 14.05 Rakparti séta, avagy a lokasztékomplexus 14.59 Nagy mesterek vonósműveiből 16.05 Neked szól! 16.35 Rézfúvós kamarazene 16.50 Feltételes megállók! 17.50 A zeneipar tavasza Cannes-tól Frankfurtig 18.04 Monteverdi: Poppea megkoronázása 20.16 Hírek. Időjárás 20.21-20.36 Teleobjektív 21.10 Romantikus zenekari muzsika 22.05 A hét zeneműve 22.30 A kórusirodalom mesterműveiből 23.00 Nevek ürügyén 0.00 Hírek. Időjárás. Szózat TV1 5.40 Gazdatévé 6.00-9.00 Napkelte 8.35 Múzsa 9.00 Tízórai 9.05 Marienhof 10.00 Hírek 10.05 Egészség - betegség 10.50 Információk, meteorológia 11.10 Happy Holiday 12.00 Hírek 12.05 Üzlet délidőben 12.25 Telepakk 13.15 Műsorismertetés 13.20 Szívtipró gimi 14.10 Atlanti expressz 14.25 „NATtól tartok” 15.00 Hírek 15.05 Repeta 15.05 Szöcske 15.10 Aktuális 15.20 Tételező - a weimari köztársaság 15.30 Mit üzen a híradó? 15.45 Repeta-tabu 15.50 Tételező 16.00 Póráz 16.10 Aktuális 16.15 Arcmás 16.20 Szerviz 16.30 A homok titkai 17.05 Egy hátizsákra való kaland 17.30-17.55 Kapcsolj be! 17.30 KANGOLka 17.40 Mizujs? 17.55 Katolikus krónika 18.15 Üzlet 18.30 Tipp-Hopp! 19.00 Esti mese 19.15 Múzsa 19.30 Híradó 19.50 Sporthírek 20.05 Magyarok cselekedetei 20.15 Vészhelyzet 21.10 Stúdió '97 22.00 Rendszerváltó évek 23.15 Carnegie Hall Jazz Band a „Port Jazz 1996” fesztiválon 23.50 Híradó ____________TV2____________ 8.25 Műsorismertetés 8.30 Közvetítés a parlament üléséről 16.30 Alpok-Duna-Adria 17.05 A keresztapa 18.00-19.00 A körzeti stúdiók műsora 18.00 Körzeti híradók 18.15 Körzeti magazinok 19.05 Az Onedin család 20.05 Mesterművek 20.15 Hidak 21.00 Kriminális 21.30 Mindent vagy semmit! 22.00 Híradó 22.15 Aktuális 22.40 KENÓ-sorsolás 22.45 Tini démon 0.10 Magyarok cselekedetei __________DUNAÍV__________ 8.00 Segítség! Tanulok?! 8.30 Starting Busines English 9.00-11.00 Képes krónika 11.00 A bírósági tudósító 12.00 Lapozó 12.20 Esti kérdés 12.35 Harmónia 13.05 Vándorúton 13.20 Európai ablak 13.55 A zene arcai 14.55 Helikon 15.30 Most figyelj! 15.55 Magyarország horgászvizei 16.30 Heuréka! Megtaláltam! 17.05 Héléne és a fiúk 17.30 Mese 18.00 Híradó 18.15 Melba 19.10 A jólét alapjai 19.25 Héthatár 20.05 Gazdakör 20.35 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.30 Jó barátok 23.20 Héthatár 23.55 Átváltozások 0.45 Vers 0.50 Hírújság 1.05 Heuréka! Megtaláltam!; Gazdakör; Esti kérdés (ism.) ___________SZÍV TV___________ 9.00 Torna 10.30 Autósport 11.00 Az Ericsson vendégei 12.30 X-trém 16.00 Műsorajánló 16.30 Príma torna hölgyeknek 17.00 Tóparti látomás 18.30 Dokumentumfilm 19.00 Action man 19.30 Különjárat 20.00 Csillagjegyző 20.30 Kapásjelző 21.05 Halálzóna 23.00 Kockáztató 23.30 Jó utat! ____________TV3____________ 6.55 Világszám 7.15 Havi fix 7.55 Fésületlenül 14.05 Megkötözve 16.00 Quelle-divat 16.05 Salty, a fóka 16.35 Stíluspercek 16.45 Aszfaltbetyár 17.15 Őrjítő szerelem 19.00 Híradó, sporthírek 19.15 A kisasszony 19.45 Játék 20.20 Miért??? 20.50 Aloha-sport 21.00 Terror a jachton 23.05 Negyedóra: informatika 23.20 Aloha-sport 23.25 Automobil ___________MSAT___________ 1.05 Music Box 6.00 Vekker 9.30 Music Box 13.30 Zoom 14.00 Játszd újra... 14.30 Parti sétány, Ausztrália 15.00 Fociparádé 16.30 Music Box Top Ten 17.00 AM-Micro: Nap-nyugta 17.00 Szatellit, Music Box 19.30 Cops 20.00 Poirot felügyelő 21.00 A szépség és a szörnyeteg 22.00 Parti sétány, Ausztrália 22.30 Farkastörvények 0.10 Autó-motor extra 0.40 Party őrség ____________RTL____________ 6.05 Paradise Beach 6.35 Vigyázat, robban! 7.00 Pont 77.35 Egymás közt 8.05 Jó idők, rossz idők 8.45 Springfieldi történet 9.35 A kaliforniai klán 10.30 Gazdagok és szépek 11.00 Megéri az árát! 11.30 Ifjak párbaja 12.00 Pont 12 12.30 Magnum 13.30 Nicsak, ki kalapál? 14.00 Bärbel Schäfer 15.00 Ilona Christen 16.00 Hans Meiser 17.00 Kockázat 17.30 Egymás közt 18.00 Jó betét! 18.30 Exkluzív 18.45 Híradó 19.10 Vigyázat, robban! 19.40 Jó idők, rossz idők 20.15 Riadó a Cobra 11-nek - Autópályarendőrség 21.15 Extrém 22.15 Quincy 23.15 Miami Vice 0.00 Vízmagazin 0.30 A Cheers bár 1.00 Arany lányok 1.30 Ismétlés ___________SAT1____________ 5.30 Reggeli magazin 9.00 San Francisco utcáin 10.00 Mit szólsz hozzá?! 10.30 Bubi, dáma, Hörig 11.00 Kerner 12.00 Vera Int-Veen 13.00 Sonja Zietlow 14.00 Charles angyalai 15.00 Űrszekerek 16.00 Baywatch 17.00 Mindenki mindenki ellen 17.30 Tartományi hírek 18.00 Villám 18.30 Hírmagazin 19.15 Szerencsekerék 20.15 Terror a szerelem nevében 22.15 Chicago Hope 23.15 Harald Schmidtshow 0.15 A nyomozó 1.55 Ismétlések ___________PR07___________ 5.30 Ismétlések 7.25 Fortélyos fiú 9.45 Tökéletes mozdulatok 11.25 A rendőrfőnök 12.30 Matlock 13.30 SAM 14.00 Kiesbauer 15.05 MacGyver 16.05 Hupikék törpikék 16.35 A rózsaszín párduc 17.00 Pinky és Agy 17.25 Simpsonék 17.55 Családi ügyek 18.25 Roseanne 18.55 Egy rém rendes család 19.30 Hírek 19.45 Riportmagazin 20.15 Az őrszem 21.15 Vészhelyzet 22.20 Riportermagazin 23.20 Első fény 1.10 Számgyilkosság 2.45 Ismétlések ____________RTL2____________ 5.15 Rajzfilmsorozatok 9.10 Ismétlések 11.35 Rajzfilmsorozatok 15.55 Sorozatok 19.30 Nevessünk! 20.15 Berlin - Moszkva 22.20 Walker, a texasi lovasrendőr 23.20 Peep! 0.20 Ismétlések 2.50 Ellencsapat 4.25 ABC-híradó EUROSPORT_________ 8.30 Tunézia rali 9.00 Nascar 10.00 Rövid pályás gyorskorcsolyázó-vb 12.00 Tunéziai rali 12.30 Európai gólok 13.30 Vitorlásmagazin 14.00 Extrém sportok 15.00 Labdarúgó- vb-selejtezők 17.00 Traktorhúzó-Eb 18.00 Négy keréken 18.30 Gyorsasági motorverseny 19.00 Túraautók versenye 20.00 Dragsterverseny 20.30 Nemzetközi profi ökölvívás 22.30 Tunéziai rali 23.00 Labdarúgás 0.30 Lovaglás ___________STV1____________ 16.00 A művészet története 16.30 Kapcsolat stúdió 17.30 A rút kiskacsa 18.00 Szerencsekerék 18.35 Szemtől szembe 19.00 Esti mese 19.10 Hlinka atya beszél 19.30 Híradó 20.00 Arany évek 22.00 Híradó, sport 22.40 Hitel 22.50 Magányos Dove 0.50-1.27 Híradók ___________STV2____________ 13.55 Labdarúgás 16.10 Egyházi műsor 16.35 Tanácsadó 17.10 Tudomány 17.25 Hitel 17.55 Helyi hírek 18.25 Esti mese 18.40 Stefanie 19.30 Híradó 20.00 Vitaműsor 21.05 Családi magazin 21.35 Vetélkedő 23.10 A világ hét csodája 0.15-0.45 Híradó ____________VOX____________ 6.50 Sorozatok 14.00 Egymás közt 14.30 Jó idők, rossz idők 15.00 Földre szállt angyal 16.00 Matt Houston 17.00 A négyöklű trió 18.00 Híradó 18.15 Kemény, de szívélyes 19.15 Rockford 20.15 Halál Miamiben 22.10 Szett 22.50 NZZ 23.35 A szexualitás magazinja 23.55 Híradó 0.10 Kutya élet 1.55 Utazási magazin 2.45 A Vörös-tenger körül TNT 6.00-22.00 CARTOON NETWORK 22.00 A Crossbow-akció 0.00 Sötét győzelem 1.50 Mildred Pierce 3.45 A Crossbow akció Focus Rádió Adásidő: 12-24 óráig 12.30 és 17.30 között óránként: Hírek. Időjárás 14.00 és 18.00 Sporthírek 17.00-19.00 Élő kívánságműsor Hol találkozott Kolumbusz az első indiánnal?A spanyolnátha nyomában Megtalálták a Dominikai Köztársaságban annak az indián településnek a maradványait, ahol Kolumbusz Kristóf 1492- ben, Amerikában történt partraszállása után minden valószínűség szerint először találkozott bennszülöttekkel - közölte az El Mundo című spanyol napilap a hétvégén. „Nem tudni, hogy ki lepődött meg jobban: Kolumbusz Kristóf és az emberei, vagy azok a taino indiánok, akik előtt egyszerre csak ott álltak az 1942-ben partraszállt spanyol hajósok. Az biztos, hogy a találkozás - néhány évi békés együttélés után - ádáz harccá fajult, és az indián település 1503-ban eltűnt a föld színére, mígnem most a nyomára akadtak” - írta a lap. Az El Mundo szerint a taino település maradványait északamerikai régészek találták meg, a Dominikai Köztársaság fővárosától nem messze, az őserdőben, egy kis tó partján, egy Manatlal de La Aleta nevű helyen. Az „elveszett várost” már 20 éve keresték a kutatók, és az utóbbi két évben három expedíciót küldtek a környékre. A régészeknek az őserdőben, nagyon nehéz körülmények között kellett dolgozniuk, de végül megtalálták a taino település maradványait. A település eddig megtalált része három tér és több tucat lakás, amelyekben a feltételezések szerint több ezer ember élhetett. Ez a szám megegyezik az Amerika felfedezéséről beszámoló Bartolomé de Las Casas jezsuita térítő atya korabeli leírásával. A régészek különösen nagy jelentőséget tulajdonítanak a megtalált emberi maradványoknak, valamint annak a rituális helynek, ahol a taino indiánok vélhetően emberáldozatokat mutattak be. Az expedíció vezetője, Geoff Conrad ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „Soha, senki nem fog többé új világot felfedezni a Földön. Itt pedig ez történt”. Az El Mundo végül megjegyezte: a spanyolok ugyan kiirtották az indián őslakosság zömét, de előbb jónéhány hasznos ötletet átvettek tőlük, köztük például a függőágyat és a szabad tűzön, roston sütött hús receptjét. A század elején legkevesebb 20 millió halálos áldozatot követelő spanyolnátha „titkát” akarják most, közel 80 év elteltével megfejteni amerikai kutatók. Az amerikai fegyveres erők patológiai intézetének kutatói Science minapi számában írtak a arról, hogy egy spanyolnáthában annak idején elhunyt beteg tüdőszövetének megőrzött darabját tanulmányozva akarják megfejteni a vírustörzs genetikai kódját, s azt, hogy a járvány miért bizonyult ennyire pusztítónak. Ez orvosi talány, s az emberek még nyolcvan év múltán is kíváncsiak rá. Ugyanakkor egészségügyi jelentősége máig mutató, hiszen sok szakértő arra figyelmeztet, hogy egy hasonló, és szintén sok áldozattal járó influenzajárvány bármelyik pillanatban kirobbanhat. A spanyolnátha kórokozójának kutatásával talán pontosabban fel lehet térképezni, mikor és milyen körlümények összejátszása esetén van esély egy újabb pusztító járványra vélekednek a kutatók. Öt gént már sikerült izolálni a vírus génállományából. A fertőzött tüdőszövet, amelyből a vírust kimutatták, egy 21 éves amerikai katona tüdejéből származik, aki Fort Jacksonban pusztult bele a fertőzésbe. A patológiai intézet az amerikai polgárháború óta őriz szöveteket elhunyt katonák testéből. 1997. ÁPRILIS 8., KEDD MOZI SALGÓTARJÁN APOLLÓ MOZI 15.30, 17.45, 20.00 Evita Színes amerikai film , APOLLÓ KAMARA 17.00, 19.00 Osztály, vigyázz! Színes amerikai film BALASSAGYARMAT MADÁCH FILMSZÍNHÁZ Cs., k., szer., 13.30 féláras előa. 15.30, 17.45, 20.00 Evita Színes amerikai film KAMARAMOZI 16.00 18.00, 20.00 A provokátor Színes amerikai film AUTÓS MOZI PÁSZTÓ 20.30 A három testőr Afrikában Színes magyar film