Nógrádi Krónika, 1997. május (2. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-31 / 125. szám

1997. MÁJUS 31., SZOMBAT KULTÚRA - OKTATÁS ... MERT AZ EMBER MÁSOKÉRT ÉL Ez a legszebb mesterség? DUKAY NAGY ADAM Indián lányaim hogy már nem várod tessék utolsó szövegem akkordjaim látom nagyranyílt szemmel hallgatod arcodon elgondolkodtató kétségbeesés zsebedben maradék sárga virágjaival véresen hervadoznak napilapban törlőd fáradt szemed mint mikor éjszakákat sírtál át hogy neked csak én legyek / ilyesmik még mást is köszönhetsz nekem csak majd nem érted miért lett ez is a tiéd Kevés olyan hivatalosan és közvéleményi szinten lenézett szakma van ma hazánkban, mint a pedagógusoké. Ez nem bók, nem sírás vagy vitaindító, csu­pán szomorúan valós tény. A mi­értre már évtizedek óta keressük a választ, ám a jövő generációjá­nak fejlődéséért felelős „nemzet napszámosai” még soha olyan sanyarú egzisztenciális helyzet­ben nem voltak, mint napjaink­ban. A pedagógusnapi virág­csokrok zöldje mögé búvó társa­dalmi lelkiismeretfurdalás az ün­nep előtt szinte kézzelfogható. Kitüntetésekkel, a megkésett közalkalmazotti fizetések nevet­séges emelésével és a „kiemelten jól dolgozó kollégák” megjutal­­mazásával próbálja honorálni­­ a mindenkori hatalom­­ az őt min­dig hűségesen kiszolgáló értel­miség áldozatvállalását. Magyarországon két dolog­hoz mindenki nagyon, de nagyon ért (?): a focihoz és a pedagógiá­hoz. Ez az örökérvényű megálla­pítás remekül minősíti a „legen­dásnak” emlegetett magyar szak­tudást és labdarúgásunk hasonló színvonalra süllyesztett érték­rendjét. Az eltérés csupán annyi, hogy a fociból sokkal jobban meg lehet élni. Sokakban felvetődik bizo­nyára a kérdés, hogy vajon miért nézik le azt a szakmát és képvi­selőit azok, akik legféltettebb kincsüket, saját gyermeküket bízzák rájuk nap mint nap. A ne­veik mellőzését kérő, a katedra mindkét oldalán álló érintettek nyilatkozataiból kiderül, hogy az Pedig hát az események pergő egymásutániságába egyszer hiányt éget a vetítőgép lencséje megáll minden hólyagok nőnek aztán a nagy fehérségben összeadódnak a dolgok feketék és fehérek odvas fogak ásító hüvelyek s a bérház falán krisztus-fejet formáz a repedés ujjaid között kutyalefetyelésnyi szél lohol az utakon elgurult igazságok nyomai csillognak a sarkokon a rosszkedv hadonász s padon ülve zavaros verspróféciák gubancos szakálla rezdül hová tűntek boldogtalan szavaink lódulásnyi nekirugaszkodások tördelik kezüket szakítás előtt bennreked az utolsó lélegzet mostanra késő reszketsz újra az utolsó buszon halállal kell végigkószálnod sokadik tavaszod jószagú éjszakáit Együtt nekem a jövő csak álomszerű lebegés bádogdobozban hagyott régi film valami poros megsárgult moziraktárban az öreg plakátokon meg az a végtelen nudista strand azzal a sok átejtett meztelennel együtt feküdtem én is csend volt­ a levegő állt napoztunk és sírtunk ok­tatási intézmények semmiben sem különböznek társadalmunk többi színpadától. Illetve, vala­miben mégis, mert itt óránként felgördül a függöny és nincsen súgó, de az előadásnak menni kell. Egykori kollégák mesélik a megdöbbentő történeteket, a haj­dan szebb napokat látott nógrádi iskolákról. Ellopott és elégetett osztálynaplók, szülők által bics­kával fenyegetett tanárok, meg­hamisított bizonyítványok, tan­testületen belüli ármánykodások, késhegyig menő harc a kulcspo­zíciók megszerzéséért. Már az alsóbb osztályokban is alaposan megkritizálják a tanári gesztuso­­­kat és szemtelenül számonkérik gyerekek az esetlegesen rosszabbra sikeredett osztályza­tokat. Nincsen tekintély, oda a szeretet - de mitől lenne egy olyan felfordult világban, ahol nem a tudás ad megbecsülést, hanem a pénztárca vastagsága. Egyszóval az iskola is odáig sül­lyedt, mint maga a társadalom... Van rá eset Salgótarján egyik legpatinásabb intézményében, hogy néhány „áfára kapaszko­dott” újgazdag duzzogó cseme­téje évzáró puccsot készít elő sa­ját osztályfőnöke leváltására. Ebben kiváló partnerre találnak a szülőkben, akik hiúsági kérdést csinálnak aranyifjú örököseik sokadik dackorszakának érvé­nyesüléséből. Mit szólnak mind­ehhez a kollégák? Titkon vigyo­rogva örülnek, hogy most nem őket pécézte ki a szülői „munka­közönséges”. Jó néhány szülői értekezleten burkoltan és burkolatlanul hangot kap, hogy a pedagógusokat a leg­többen az értelmiség alsóbb réte­geibe sorolják. Hányszor és hány­szor elhangzott már: „Honnan tudja a tanárnő, hogyan kell gye­rekét nevelni, amikor neki nin­csen... - így akar, maga szeren­csétlen, kiállni a gyerekek elé, fél­retaposott meg kopott cipőben! Hát miért nem ad magára? - Mit akar az a hülye tanárod, miért nem enged át? Most mire veri magát, megveszem kilóra a csóringert... - Mire kell már megint a pénz? Méghogy virágra a pedagógus­napra! No hiszen... Azért csak ve­gyél neki egy csokrot, hátha nem buktatja meg a szemét!”­­ Ezáltal azt a tekintélyt rombolja le a szü­lő, amit a felnőtt társadalmat kép­viselő pedagógus felépített, vagy legalább megpróbált felépíteni. Ma kis hazánkban a pedagógusok zöme reménytelenül kiábrándult és fásultan a túlélésre rendezke­dett be. Rossz nyelvek szerint so­kukat csak három ok tart a pályán: a június, a július és az augusztus. Persze azért akad szép szám­mal kivétel is, hiszen maradtak még a pályán olyanok, akik va­rázslatos lényükkel, tekintélyt pa­rancsoló tudásukkal generációkat kalauzoltak a tudományok labirin­tusában, és nem voltak fegyelme­zési problémáik. Irodalmi hason­lattal élve, a tanári szakmában az őrültek és a megszállottak marad­tak csak meg. Őket úgy tisztelik, mint muzeális értékeket, ami ritka és nagyon kell rá vigyázni, és évente egyszer - pedagógusnapon - „megkoszorúzni”. Bár lehet, hogy inkább meg­fizetni kellene. Mustó János: A Dunánál - Égtájakon ________SZABÓ PÉTER s Dukay Nagy Ádám Paróczai Csaba PARÓCZAI CSABA A társaság viszonylagossága talán unod hogy magamról beszélek mindig és mindenhol reinkarnálódott mosónő teregetem a padláson a család szennyesét pedig itt minden tudatalatti mint a népmese hiába csukod be a könyvet kiszöknek belőle félelmeid borzasztó fontos dolgok vannak a szavak grafit-palástja alatt s ha alánézel már nincs hova futni nehéz dolog az elveszett ártatlanság kizáró tudattartalmak ismerkednek a marhavagonban talán szellemvasútnak is nevelhetnénk a lénye a nagy utazás a személyiség vörös óriása s a végső törpe lét \ Nógrád&Krónika 7 SZEPESI JÓZSEF Nyissatok ajtót, emberek Az értelem igényjegyével itt áll egy új, nagy öntudat: eljött, hogy józan ember-érvvel feldúlja mind a putrikat. Hozott vasat és cementet, s épít új életkultúrát, hogy naggyá nőve e nemzet tisztelni tudja majd korát. Eljött az új, nagy öntudat, kincset - ó, drága jutalom! - csiszolni rajtunk, oly sokat szenvedett bűnös, bús fajon. Az értelem igényjegyének akad-e vendégszeretet? Elűzni bűn, kizárni vétek. Nyissatok ajtót, emberek. Távlat (Szujó Zoltán rézkarca alá) Kallódó szellemek mámor-mardosta lelkén vérré válik az öröm, de a bűzös lebujokban testet ölt majd e vér. a megrepedt szívű anyák új életre kelnek, míg mi, apránként, megszokásból, fokozatosan, fokról fokra fogunk leszokni életünkről. Pogány ima a könyvtárban Az ünnepi könyvhét rendezvényeként minap a salgótarjáni Balassi Bálint Könyvtárban Pál József, a Pa­lócföld főszerkesztője mutatta be az érdeklődőknek Szepesi József Pogány ima című verseskötetét. EGYESÜL A MŰSZAKI KÖNYVKIADÓ ÉS A CALIBRA KIADÓ Jobb tankönyvek készülhetnek A napokban megkezdődött a Calibra Kiadónak a Műszaki Könyvkiadóba való beolvadása. A szakmai tankönyvkiadás terén 42 éve jól ismert Műszaki Könyvkiadó és a közismereti tankönyveivel rövid idő alatt hír­nevet szerzett Calibra Kiadó együtt teljes taneszközkínálatot nyújt az általános és középisko­lák számára. Bérczi Sándor, a Műszaki Könyvkiadó ügyvezető igazga­tója elmondta: - Két olyan kiadó találkozik, amely fejlesztéseivel már több éve követi a könyvkiadás szak­mai igényeit. Célunk, hogy a két kiadó korábbi arculatát megőriz­ve, a pedagógusokat és a diáko­kat hosszú távon a lehető leg­­megbízhatóbban szolgáljuk. Kü­lönösem szem előtt tartjuk, hogy könyveink több éven át kibírják a fokozott igénybevételt, és meg­felelő segédanyagok álljanak a tanárok rendelkezésére. A neve­lés tekintetében a szülőket is se­gíteni kívánjuk kiadványainkkal. A diákok többszörösen színes könyvet kapnak, az illusztráció és a tartalom szempontjából egy­aránt. De jól tanítható-e, jól le­het-e tanulni belőle? Ez minden fejlesztésünk kiindulópontja. Várhelyi István, a Calibra Ki­adó tulajdonosa: - A tankönyvkiadás csak új és korszerű könyvek gyártásával felelhet meg a gyorsan változó piaci viszonyoknak. A Calibra Kiadó évente 30-40 új könyvet jelentet meg, ezek fejlesztése egyenként 3-5 millió forintba ke­­­rül. Emellett az éves árbevétel 30-40 %-át kitevő raktárkészle­tet kell tartani, ami azt jelenti, hogy egy évre előre meg kell fi­nanszírozni a könyvek gyártását. A fúzió eredményeként biztosí­tott a hosszú távú, elsősorban szakmai szempontok alapján tör­ténő minőségi tankönyvkiadás. A Műszaki Könyvkiadó vál­tozatlanul a magyar köznevelés szolgálatában kíván tevékeny­kedni, a Calibra Kiadó beolvadá­sa után is eddigi politikáját köve­ti: állandóan fejleszti tankönyve­it, hogy a könyvek mindvégig korszerűek maradjanak, jelen le­gyenek a piacon. A fúzióból adó­dó költségmegtakarítást a köny­vek minőségének növelésére for­dítja majd a vállalat. v

Next