Nógrádi Szemle, 1972 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1972 / 2. szám
A cselekvés gazdaságossága érdekében arra kell törekedni, hogy optimális eleven- és holtmunka ráfordítással — magyarán, a termelő eszközök teljesítőképességének, és a dolgozók munkaintenzitásának, munkaidejének jobb kihasználásával — a lehető legnagyobb eredmény szülessék. Miközben felelősségteljesen és szüntelenül gondoskodnak a dolgozó emberről, munka és életkörülményeik javításáról. Nos, mit mutatnak a tapasztalatok, meddig jutottunk el a munkahelyi demokrácia fejlesztésében, a gazdaságirányítás bevezetése óta eltelt esztendőkben? Nagy általánosságban megállapítható, hogy a kollektívák részvételükkel hozzájárultak ahhoz, hogy az iparban, mezőgazdaságban, közlekedésben, kereskedelemben az elmúlt 4 esztendő főbb gazdasági célkitűzéseit teljesíteni tudtuk. Ez adott lehetőséget arra is, hogy a tervekben előirányzott életszínvonalpolitikai elképzeléseket valóra lehetett váltani. Végrehajtásra került a megyében a mintegy 40 ezer embert érintő munkaidő csökkentés. A termelésben elért eredményekkel egyidőben új vonásokkal is gazdagodott az üzemi demokrácia. Részletezve a változásokat, a vállalatok, gazdaságok életében először készültek középtávú tervek. Ezek kialakítása a dolgozók ezreinek bevonásával történt. Lehetőség teremtődött arra, hogy a legérdekeltebbek cselekvően részt vegyenek, véleményt mondjanak munkahelyük jövőjéről, sorsáról. Ebben az időszakban jelent meg a Munka Törvénykönyve és más jogszabályok, amelyek növelték a vállalatok hatáskörét a munkaviszonnyal összefüggő kérdésekben is. Ezeket a dolgozók és a vállalat jogaira, kötelezettségeire vonatkozó szabályokat jogszabályjelleggel bíró kollektív szerződésben kellett szabályozni. A „vállalati alkotmány” kidolgozásában a dolgozók részéről igen sokan részt vettek. A tervezetek megvitatása során mintegy 4 ezer értékes javaslat hangzott el, melyek többségét a végleges szövegezésnél hasznosították. Követendő az ÉVM Nógrádi megyei Állami Építőipari Vállalat, a Kohászati Üzemek és más vállalatok munkamódszere, ahol a gazdasági és mozgalmi vezetők egy-egy meghatározott napon találkoznak a dolgozókkal a műhelyekben, üzemrészekben, építkezéseken. Elbeszélgetnek a munkásokkal, kicserélik véleményüket az üzemet és az egyént érintő kérdésekben. Ezzel emberközelségbe kerülnek, felszabadítják a gátlásokat és még több javaslatot kapnak a vezetési döntésekhez. Ugyanis a dolgozók általában annak a termelési egységnek a problémáit ismerik jobban, ahol munkájukat végzik. Jó gyakorlat alakult ki néhány üzemnél, ahol a dolgozókat foglalkoztató problémákra „kérdezz-felelek” tanácskozáson adnak választ a vezetők, lehetőséget teremtve így arra is, hogy az úgynevezett kényes kérdések se maradjanak meg válaszolatlanul. A gyorsabb haladást akadályozták a megye sajátos helyzetéből adódó problémák is. A termelő üzemek többsége gyáregység, telephely. Náluk a jogkörök rendezése indokolatlanul elhúzódik, a vállalati belső mechanizmus kialakítatlansága pedig kedvezőtlenül visszahatott a kollektíva alkotó kezdeményezésére.