Nők Világa, 1936 (3. évfolyam, 6-11. szám)

1936-06-01 / 6. szám

Támogassuk a magyarországi politikai bebörtönzötteket és azok családjait! Mint a Patronáti Szervezet és Rákosi védelem titkára, fordulok a Nők Világa igen tisztelt olvasóihoz, fölkérem test­véri szeretettel, hallgassák meg a ma­gyarországi elnyomott nép hozzánk kül­dött könyörgését. Lássuk meg börtönök­ben szenvedő testvéreink felénk nyújtott karjait. Magyarországi harcosaink azzal a ké­réssel fordulnak hozzánk, amerikai ma­gyarsághoz, hogy érezzük át a politikai foglyok és azok családjainak a helyzetét. Tárjuk magunk elé azokat, akik ott ál­lanak az osztálybíróság termében csen­dőrszuronyok között, és védik az elnyo­mott magyarországi proletáriátus föl­szabadítása ügyét. Magyarországon egyre fokozódik har­cosaink brutális üldözése, több száz pro­letárharcos szenved a börtönök bűzös celláiban, a rablógyilkosokkal együvé zárva. A bebörtönzötteket éheztetik, kí­nozzák, megvonják tőlük az olvasni va­lót, az egymás között való érintkezési jogaikat, sorozatos fegyelmikkel akarják megtörni őket. Azt írják: — Amerikai testvéreink! Harcoljatok a magyar uralkodó osztály véres terrorja ellen, a magyar fasiszták kegyetlenségei ellen, és háborús kard­csörtető politikájuk ellen! Követeljétek a beteg Rákosi Mátyás és az összes poli­tikai foglyok azonnali szabadonbocsátá­­sát! A Patronáti Szervezet azért alakult, hogy meghallgassa a magyarországi el­nyomott nép kérését, hogy párt és val­láskülönbség nélkül támogassa azokat, akik kenyérharcból kifolyólag kerültek az osztálybíróság elé. Magyarországon mindegyre elkesere­dettebbé válik a kenyérharc, amely nő a nyomorral, azért nagyobb segítséget kell küldeni a nélkülözők számára. Adomá­nyainkkal nemcsak új erőt adunk az el­nyomottaknak harcaikhoz, hogy nagyobb darab kenyeret kiharcolhassanak mun­kaadóiktól éhező családjaiknak, hanem a Vörös Segély ügyvédet fogad a bebör­­tönzöttek védelmére és támogatást nyújt azok családjaiknak. A Magyarországi Vörös Segély bizott­sága elismerését küldi az amerikai ma­gyar nemesszívű adakozóknak azért a szép összegért, mellyel a múltban a M. V. S.-t támogatta. — Rákosi Mátyás is örömmel emlékezett meg az osztálybíró­ság előtt is azokról a proletárfillérekről, melyek az egész világról gyűltek egybe a védelmére. Azoknak a filléreknek kö­szönhetjük azt az eredményt, amit 1934- 1935-ben Rákosi Mátyás érdekében elér­tünk, mert ezek segítségével a Rákosi­­védelem tömegeket tudott fölsorakoztat­ni, amely­et a kezekkel Rákositól­ kiál­tott, mikor a magyar kormány halállal akarta sújtani a hitében megtörhetetlen munkásharcost. Rákosi Mátyást a magyar kormány egyszer elítélte nyolc és félévi börtönre, ezt Rákosi kitöltötte; milyen jogon ítélte el a magyar kormány Rákosit másodszor életfogytiglani börtönre? A Nők Világa igen tisztelt olvasóit fölkérem az igazságérzet és az ember­szeretet nevében, hogy írjanak a magyar kormánynak, vagy a Royal Hungarian Embassy, Washington, D. C. címére és kérjék meg a magyar királyi nagyköve­tet, hogy továbbítsa kérésüket a magyar kormányhoz. Mert Rákosinak további fogvatartása nemcsak nem használ szü­lőhazánk jóhírnevének, hanem nagyon is elárulja a magyar kormány igazság­ Mivel már néhány éve, hogy konyha­­mekanikus vagyok egy úri háznál, így többször megtörténik, hogy megkérdez­nek a lányok, hogy nem tudok-e valami helyet, ahol lány kell, sokszor meg azt kérdezik tőlem, hogy nem-e tudok lányt a házimunkára. Így történt, hogy a szomszédban dol­gozó barátnőm kérdezte, hogy nem-e tu­dok egy jó lányt, aki olyan munkát sze­retne, hogy csak egy kis gyerekre kell ügyelni és egy keveset segíteni a taka­rítással. A Mrs. W-nek kell, de fiatal legyen, mert az asszony nem tud sokat fizetni. Én éppen tudtam egy ilyen lány­ról és elhivattam. Meglepetésemre a Mrs. W már olyas­miket kérdezett tőle, hogy tud-e jól ta­karítani, mosni, főzni és szereti-e a kis­gyereket, egyszóval tud-e mindent csi­nálni — 3 dollárért hetenként. Nem egyeztek meg, de azt mondta a Mrs. W, hogy beszél a férjével, hátha tudnának többet fizetni és majd megü­zeni, mivel máskülönben megtetszett a lány neki. Másnap átjött a barátném és mondta, hogy már van szolgálója Mrs. W-nek, még pedig egy asszony, aki tud mindent és 3 dollárért mindent csinál, mert igen kell neki a munka, hogy tudjon a saját gyermekéért fizetni. Körülbelül egy héttel későbben meg­int átjött a barátném, hogy már újból kell szolgáló Mrs. W-nek. — Hát mi lett avval a jó asszonnyal, — kérdem — aki volt? Mi a baj? — Nem akart az elmenni, — feleli a barátném, — de elküldték, mert azt be­szélik, hogy sokat evett. Csak képzelje, azt mondta a Mrs. W, hogy két tojást megbírt egyszerre enni, ezért nem tud­ják tartani. Hát egy lánynak nem tudnak rende­sen fizetni, de még csak nem is ehet! — Akkor azok a nagyságok ne koptassák annyira hátul a szoknyájukat, hanem mozogjanak, végezzék a munkájukat és talanságát a kizsákmányolt, elnyomott munkássággal szemben. Végül fölkérem mindazon egyéneket, akiknél vannak Szabadságot Rákosinak névaláírási ívek, hogy megtelve aláírá­sokkal haladéktalanul küldjék vissza, hogy megkezdett munkánkat sikerrel vé­gezhessük, hogy azt mondhassuk a beteg Rákosinak, NEM 1940-BEN, HANEM MOST ÉRTED JÖTTÜNK. Zárom soraim abban a reményben, hogy a Nők Világa olvasóinál kérésem viszhangra talál. MARY TREITLER Box 19, Station К New York City, N. Y. akkor meglátják majd, hogy mennyire jól esik két tojás, mikor egész nap kell a rengeteg, véget nem érő munkát vé­gezni. Ideje volna, ha már a lányok is tennének valamit magukért, mert még a három dollárból is levágnak soknak, és az a baj, hogy elszivélik, így azután nagyon kevésnek van rendes fizetése és ha kérdezem a lányokat, azt felelik,­­ nem tudnak többet fizetni, ők is szegé­nyek! így még ők szánják meg a mun­káltatókat és annyira el vannak vakítva, hogy nem látják, hogy a nagy­ságának minden egyébre telik, csak a munkásnak nem. A napokban egy régi ismerősöm­mel találkoztam a villamoson és amint kérdezgetjük egymást a sorsunk felől, ő elmondja, hogy még mindig azon a he­lyen dolgozik, ahol ezelőtt hat évvel dol­gozott, mikor utoljára láttam. Mondtam neki, hogy szerencsés, mert bizony én sokan mentem keresztül ez alatt a hat év alatt és most megint ott vagyok, ahon­nan elindultam. Erre ő azt felelte, hogy bizony neki sem megy a legjobban, mert a 12 dollárt, amit akkor kapott, azóta levágták 6-ra. Elcsodálkoztam ezen és megkérdeztem, hogy lehet ez, miért en­gedte? Kellett, felelte, mert azoknak sem megy jól az üzlet. Persze, ő ezt el is hiszi. Pedig, mikor én a szomszédjá­ban dolgoztam, 1925-ben három patikája volt a gazdájának, most pedig nyolc van. Hát akkor hol az a fene nagy szegény­­ség? Dehát így bedőlnek a lányok a si­ránkozásnak, meg félnek fölszólalni. — Dolgoznak, ha megdicsérik őket, fizetés helyett, ezért azután úgy bánnak velük, ahogy éppen akarnak. Itt van már a legfőbb ideje annak, hogy ezek a lányok is szervezkedjenek, hogy azok a nagyságok, akik annyira urizálhatnának, de nincs módjukban fi­zetni, ennek meg maguk a tojásukat, de dolgoznának meg érte, mint ahogy mi megszolgáljuk, amit megeszünk és a bé­rünket. És akkor a szoknyájuk is jóval tovább tartana ... L. V. E. A SZOKNYAKOPTATÓK

Next