Nők Világa, 1948 (15. évfolyam, 10-12. szám)
1948-10-01 / 10. szám
Lenni vagy nem lenni? Mire e lap olvasóink kezébe jut, a regisztrálások véget értek. Aki elmulasztott regisztrálni, a novemberi választáson nem vehet részt. Aki nem regisztrált, bár van szavazati joga, az magára veszi azt a felelősséget, hogy a reakciónak segített. Hisszük, hogy olvasóink között nem sokan vannak ilyenek, mindannyian regisztráltak, hogy szavazatukat a Harmadik Párt jelöltjeire leadhassák. A Progresszív Párt programjában van a béke, a munkásság jogainak biztosítéka, az öregkor nyugalma, az idegenek védelme, a gondolat szabadsága , a DEMOKRÁCIA. Ezen program minket amerikai magyarokat mindenképen érdekel. Érdekel bennünket elsősorban mint munkásokat, mert valamennyien két kezünk segítségével tartjuk el magunkat és családunkat és mert a unionok letörésével, az árak emelkedésével életszínvonalunkat alacsonyabbra nyomják Wall Street urai. Érdekelnek bennünket bevándoroltakat, mert a mai kongresszus Truman elnökkel együtt ellenünk indítanak hajszát, bennünket igyekeznek megfélemlíteni. Minket magyarokat még külön is érdekel, mert a bevándoroltak között is különbséget téve, mind az “alacsonyabb rendű” Keleteurópából jövünk, akiknek már régóta bevándorlási kvótájuk is kisebb számú volt. Érdekel bennünket ez a program, mert nagyon sokan vannak olyanok, akik kenyerük javát megették Amerika építésének munkájában és szeretnénk, ha öreg korunk biztonságos lenne; nem kellene senki terhére lenni, hanem az az ország biztosítaná öreg korunkat, amelyiknek erőnket adtuk. Mi amerikaiak békében akarunk élni, országunkat senki sem támadja, így nem akarunk háborút. Gyermekeinket munkára neveltük és nem koporsótölteléknek. Dolgozzanak, tanuljanak és ne katonáskodjanak. De nemcsak minket érdekel az ország választása, hanem egész Európa és Ázsia felénk néz és tőlünk várja azt, hogy olyan elnököt juttassunk a Fehér Házba, aki a békét biztosítja. Ezek közé tartozik szülőhazánk, amelyet a háború annyira sújtott, hogy háborúról hallani sem akar. Most feltesszük a kérdést: akarjuk-e igazán, hogy a fent említett életfontosságú dolgok megvalósuljanak? Igen? Akkor a PROGRESSZÍV PÁRT JELÖLTJEIT BE KELL HOZNUNK. Ha tudomásul vesszük azt, hogy legalább 20 millió szavazat szükséges ahhoz, hogy Henry A. Wallace elnök lehessen, akkor beláthatjuk, hogy nagy munkára van szükség. Truman és Dewey szolgálatában állnak az újságok és rádiók és ilyen hatalmas propaganda szervezettel szemben csak egy dolog lehet hatásosabb és ez a saját magunk munkája: mindenkinek megmutatni, hogy mit tett Truman elnök és a republikánus kongresszus és ezzel szemben mi a Harmadik Párt és Wallace programja. Jó lelkiismerettel egy percet sem pihenhet senki sem, dolgozni kell fáradhatatlanul, mert csak úgy lehet győzelmet elérni. A két másik párt nem pihen, várjon szabad-e nekünk pihenni? Nem, nem szabad, mert nagyon nagy árat fizetünk, ha most kényelemnek adjuk át magunkat. De nemcsak Wallace megválasztása a kérdés. Akik figyelemmel kísérik az eseményeket, tudhatják jól, hogy a reakció milyen megfeszített erővel dolgozik az American Labor Party képviselője, Vito Marcantonio ellen. Miért? Mert ez az egyetlen progresszív képviselő egymagában olyan erős harcot vívott, annyi akadályt gördített a reakció máskülönben szabad útjába, hogy azt szinte felmérni nem is lehet. Most gondoljuk el, ha 30—50 ilyen képviselő lenne a kongresszusban, mennyivel másképpen nézne ki a helyzet. Ha a 80. kongresszusban több ilyen képviselő lehetett volna, nem született volna meg a Taft-Hartley törvény, a Mind—Nixon javaslat még gondolatnak sem lett volna, a Truman doktrína és a Marshall terv kútba esett volna, de lett volna elég lakás, árszabályozás, országos egészségügyi védelem, ami az ország népét boldogítaná. Tehát minden erőnket össze kell szednünk, hogy olyan képviselőt, mint a new yorki Marcantonio és a bronxi Leo Isacson sok legyen a képviselőházban, mert attól függ a jövőnk. Harc ez, hatalmas harc, a nép és Wall Street harca, amelyből a népnek kell győztesen kikerülnie, lenni vagy nem lenni ? —ez a kérdés. • Választások előtt az egyes pártok szennyesei napvilágra kerülnek. Ha meg akarjuk tudni, hogy mi a demokraták bűne, hallgassuk meg Deweyt. Ha pedig a republikánusokról akarjuk megtudni, hogy mennyi rossz fát tettek a tűzre (mondhatjuk, tettek eleget) csak Trumant kell meghallgatnunk. Truman elnök első kampánybeszédét Detroitban Labor Dayn mondotta el. Beszédét sokan hallgatták meg, a unionok kivitték az automobil gyárak munkásait, de ott voltak hatalmas olyan grupok is, akik Wal-