Növényvédelem, 2004 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2004-08-01 / 8. szám
408 NÖVÉNYVÉDELEM 40 (8), 2004 Hazai elterjedésükről és kártételükről Moesz (1930, 1933) átfogó tanulmányai mellett Fischl és Berke (1993), Fischl (1995), Bán és mtsai (1998, 2000) és Engloner és mtsai (2000) számolnak be. Mindezek mellett azonban, amint arra Fischl (1995) is rámutat, kevés konkrét adat van birtokunkban e gombák biológiájáról, kártételéről és az elterjedésüket befolyásoló tényezőkről. A Puccinia phragmitis és a P. magnusiana makrociklikus, heteroepikus fejlődésmenetű kórokozók. A Puccinia phragmitis köztesgazdái a Rumex fajok, a P. magnusiana köztesgazdái pedig a Ranunculus nemzetségből kerülnek ki. Uredo- és teleutotelepeik a levélen, illetve a hüvelyen a növényi bőrszövet felszakításával jelennek meg. A Puccinia phragmitis 1—2 mm-es barna uredotelepeivel ellentétben a Puccinia magnusiana uredotelepei narancssárgák és pontszerűek. A teleutotelepek mindkét esetben fekete színűek (Bánhegyi és mtsai 1985). A rozsdagombák az alapvető életfolyamatok (pl. légzés, tápanyagfelvétel és -lebontás) befolyásolása révén jelentős mértékben károsítják a növényeket. Mindkét említett rozsdagomba uredo- és teleutotelepeiben gyakran megtalálhatók egy hiperparazita gomba, a Sphaerellopsis filum (Biv.Bem.: Fr.) Sutton sötétszínű, gömbölyű piknídiumai, amelyekben apró, hialin konídiumok fejlődnek (Moesz 1930, Fischl 1995). A S. filum egyébként a rozsdagombák széles körben elterjedt parazitája, amely micéliumával átszövi és elpusztítja a rozsdatelepeket. Jelentős kárt okozhatnak nádon az üszöggombák is (Ubrizsy 1952, Terui és Harada 1974, Langdon és Boughton 1978). A hazai nádgazdálkodásban az Ustilago grandis Fries jelentett nagy gondokat, de az elmúlt évtizedekben hazánkban csak szórványosan fordult elő (Fischl 1995). Kártétele miatt a szár felső internódiumai megvastagszanak és törékenyek lesznek, emiatt a nádszár az ipari felhasználás szempontjából teljesen értéktelenné válik (Ruttkay és mtsai 1964). Gyakori nádkórokozók a Deightoniella arundinacea (Corda) Hughes és a Deightoniella roumeguerei (Cavara) O. Const. A Deightoniella nemzetség fajairól Ellis (1957) és Ondrej (1984) munkái nyújtanak részletes ismertetést, de e két gombafaj nevezéktanának pontosítása Constantinescu (1983) nevéhez fűződik. Magyarországon Moesz (1930) Napicladium arundinaceum néven írta le a Deightoniella arundinacea gombafajt az elhalt nád szaprofita szervezeteként. Később kiderült, hogy ez a kórokozó súlyos levélszáradást és növekedésgátlást idéz elő a megtámadott növényeken (Ellis 1957, Durska 1970). A D. arundinacea szisztemikus fertőzése következtében gyakran csökken a növények növekedése. A leveleken nagyméretű, megnyúlt, gyorsan elszáradó csík keletkezik, amelynek fonáki részén megjelennek a sötétszürke konídiumtartók és konídiumok. Erős fertőzéskor az egész növény elszárad, és teljesen fekete a konídiumtartók tömegétől. A Deightoniella roumeguerei tünetei lényegesen különböznek a másik gombafajétól. A lokális fertőzés következtében a leveleken jól körülhatárolt, 3—5 mm nagyságú rombusz alakú foltok láthatók, amelyek teljes levélpusztulást is okozhatnak (Constantinescu 1983). A nádasokban igen gyakori a Polythrinciopsis phragmitis Walker okozta levélfoltosság (Fischl és mtsai 1996). A Polythrinciopsis génuszt először Walker (1966) írta le a Polythrincium nemzetségből származtatva, s mindössze egy gombafaj, a nádon jellegzetes levélfoltokat okozó Polythrinciopsis phragmitis tartozik ide. A tünetek a levélerek között jelentkeznek, ahol kezdetben apró, barna foltok láthatók. A foltok közepe később kivilágosodik, és úgy tűnik, mintha két koncentrikus körből állnának. A foltok az 1-3 cm-t is elérhetik, és súlyos fertőzéskor teljes lombveszteséget okozhatnak (Walker 1966, Bán 1999). A nádon számos más, levélfoltosságot okozó gombafaj is károsít, a legjelentősebbek a Lepioria arundinaceae Saccardo és a Stagonospora fajok (Fischl 1995). Ez utóbbiak igen elterjedt kórokozók, amelyek viszonylag kis méretű, kör alakú, kivilágosodó közepű foltokat okoznak a levélen. A gyakoribb nádpatogénekhez tartozik még a Claviceps microcephala, amelynek hazai előfordulásáról Fischl (1993) munkája számol be.