Nővilág, 1857. július-december (1. évfolyam, 26-51. szám)
1857-08-02 / 30. szám
A mult század közepe táján még nem ismerték a faültetvények ily czélbeli használatát s a tengerpart szerencsétlen lakói védelem nélkül ki voltak téve a fövenytorlat pusztításainak. A földmives, csak a veszély legvégső perczében hagyja el házát és örökségét; de ha a föveny már a templom harang koronáját is ellepte, belátta, hogy tovább ő sem maradhat. — Egész családokat lehete ilyenkor látni, batyuval hátukon, szomorúan lépdelni nyájaik és csordáik után, melyeket magok előtt hajtottak az ország belsejébe. Az igy elhagyott falvak lassankint elpusztultak, ha fenmaradt is egy darabig valamely magas fának a fövenyből kilátszó csúcsa, a torony keresztje, vagy valamely kiemelkedő kémény, vagy tűzfal , jött a nyugoti szél, elsöpörte s a városnak nyoma se maradt többé. Nevezett időben ilyen sors fenyegette a kis Castillac várat, mely Gironde bal partja és az óczeán közt benyúló földnyelven feküdt. A vár egy régi nemes család birtoka volt. Valaha e mezők kövérek voltak, a rét gazdagon termett, és ha a Castillac urak be aratása nem felelt is meg mindig az ő rendkívüli igényeiknek, annyi igaz, hogy saját uradalmuk jövedelméből megélhettek. De mintegy húsz év óta, a fövenytárlat, mint egy erős csatarend szállotta meg a gascognei (azt is teszi szélzsák, dicsekvő) szegény nemes emberek földét. Először az ős tölgyerdők tűntek el szemeik elöl, hol atyáik, farkas- és vadkanra vadásztak; aztán egy zivatar néhány óra alatt elpusztította legelőjüket, melyen 8 — 10 darab apró tehén, vagy 24 sovány juh, s néhány pony legelt. Most messzünnen kellett a sós füvet keresni, s az elégtelen takarmány miatt a nyár fele számra olvadt le. Azonban még semmit sem tartottak elveszettnek, míg azt a néhány fakunyhót látták, melyből Castillac falva állott. — A landesi paraszt olyan okos és oly kevéssel megelégszik! De e nyomoru kunyhókat is elérte sorsuk. Egy éjjel erős szélvész támadt, a kunyhókat elseperte, alig maradt ember és élő állat. A szegény jobbágyok alázatosan búcsút vettek földesuraiktól, mivel ez istenverte földön tovább nem maradhattak. A Castillacok, daczára családi gögyöknek mindig jó urak voltak, s belátták, hogy jobbágyaikat tovább meg nem tarthatják, miután azokat a fövenytárlat hűbéri esküjük alól végkép feloldotta. Csupán egyetlen jobbágy maradt ott, ki különösen ragaszkodott a kastélybeliekhez, 12 —13 éves fiatal unokaöcscsével, a még megmaradt földesúri nyáj őrzése végett, mely a Castillac urak jövedelmének ezentúl egyetlen segélyforrását képezte. Egy ember és virgonéz gyermek alkották a kastély egész cselédségét s a földesúri jószág összes jobbágyságát. Egy darabig azt hitték, hogy a magaslaton emelkedő kastélyt legalább, a fövenytorlat megkimélendi. Állott pedig e kastély néhány bagolyfészek s egy négyszög alakú örtornyocskából 2 — 3 fióktoronynyal. Alkotásuk idomtalan, durva volt, s alkalmasint a legkésőbb századok műve, miután a Castillac urak azt állították, hogy őseik e kis erdőkben harczoltak a sarracenok és normandok ellen, kik Aquitaniát a nyolczadik és kilenczedik században megszállották. A falak, több helyen hat lábnál vastagabbak voltak ; keskeny és ritka ablakok tulajdonkép lőrések voltak, s a köveket egybefoglaló element oly szilárd volt, hogy daczára a több pontokon korhadozó épületnek, a parasita növények abban gyökeret nem vertek. E tömör és szilárd épület egyformán arra látszott számítva lenni, hogy az elemek, mint az emberek támadásainak ellenálljon. — Jaj de nincs olyan erős, kinél erősebb ne volna! Egy napon a fövenytorlat, miután csöndesen felemelkedett a földszintig, mely a vártorony alapjain szolgált, elborította a cselédségi épületeket, betolult a kastély kapujába, úgy hogy a várba, az első emeleti ablakokon kellett bejárni. E szorongató szükségben sürgetve kellett a Cassillac családnak magáról gondoskodni. A föveny magát az őrtornyot kezdte fenyegetni, s az ember azt várta volna, hogy a család kiköltözik , s elhagyja e veszedelmes helyet. — A Castillac család nem tette ezt; megbántása lett volna ily tett az ősök szellemének, kik itt a sarracenok és normandokkal harczoltak. A Castillac-család, fejének nem rég történt halála után három személyre olvadt le, egy nő és két férfira; mindhárman fiatalok, s fajuk hagyománya szerint nem úgy alkotva, hogy valamitől féljenek. Hector az idősebb, s egyetlen tulajdonosa a nemesi kir