Nővilág, 1859. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1859-08-07 / 32. szám
498 Szörnyű gondolatok járhattak elméjében, hogy rögtön nem vette elő a negyedik és ötödik levelet is. De ha ez elővétel rögtön nem is, megtörtént kis idő múlva. A talált negyedik levél ismét ugyanazon kéz írása volt, melyé a legelső. A vonások ugyanazok, csakhogy a betűk szabálytalanabbak és egymástól szétebb rántvák. Az egész levélen meglátszott, hogy igen nagy sietségben volt írva . ..Páris, február 1. Szeretett Ervn! A grófnő aggodalma növeli bizalmatlanságát. Nem tud nyugodt lenni. George és monsieur Bresan még ma, talán még ez órában indulnak Magyarhonba, hogy őrködjenek lépteid fölött. Kedves édes Evin, vigyázz szavadra! Értted aggódó Maried.“ — Világosságot énnekem! — kiálta fel Schafner úr drámailag — hisz ez oly gyönyörű, oly regényes kaland, a minő száz évben egyszer történik! Ha e nőnél megjelenhetek, ha ki nem viszem, hogy személyesen adom át a tárczát, megérdemlem, hogy kaland nélküli száraz életem, tartson száz évig, s társaim gúnyja legyen százszorozott! Sietve bonta fel az utolsó levelet. Ha ez sem segít, veszve van. Női kéz írta e sorokat is, hanem az előbbiektől igen különbözött szépség és hibátlanságra nézve. „Pest. Február. 14 Ma chére, ma trés chére Eveline! Bresan épen most volt nálam. Keres mindenütt téged, mint ékszerárus elveszett drágakövét. Azt mondom, hogy én semmit, de épen semmit sem tudok rólad, minthogy már kilenczed napja, hogy nem tudósítál hogylétedről egyetlen hanggal. Amint javában szörnyüködtünk hosszas hallgatásodon, egyszerre bohó tréfa jutott eszembe. Eveline-re méltán megneheztelt az öreg grófné ez illetlen, bizalmatlankodó magaviseletéért, — gondolom magamban — s hogy szegénynek e miatt némi kis elégtételt szerezzek, ime ezt gondoltam ki. Eveline igen szeszélyes, mondom, ma itt holnap ott, és képzelje ön, én meg nem foghatom miért (pedig, dehogy nem!) egyetlen ismerősével sem tudatja, hogy honn van Magyarhonban. Mióta visszajött, meg mernék rá esküdni, hogy egyetlen szobaleányán kivid, — ki vele van, egy hangot sem szólt senkivel. — Valóban, monsieur Bresan, higgye meg , ez caprice, minő csak oly bájos kis özvegy fejében fogamzhatik. Leveleim mindegyikében intém, hogy engedje meg ismerőseinek a viszontlást, s azt hiszi, mon cher, — hogy teljesité ? „Szeszélyem most a titkolásban talál élvezetet — ha ő egykor — és tudod mily bohó vagyok! mennyire uralkodik rajtam a szeszély!“ A csalfa Bresan elégülten mosolygott. Ő ugyan minden csalfasága mellett sem tesz túl a női ármányon! „Hanem, ismerem én az én csintalan özvegy cousineomat — folytatom — s tudom bizonynyal, hogy ismerősei láthatása után epedve Vágyik, és hogy is ne! Két éve, mióta özvegy — másfél évig volt férjnél, — így hát negyed fél év óta csak egyetlenegyszer látta magyarhoni ismerőseit. És én akár fogadni mernék, hogy ő meg fogja találni a módot, miszerint a mesebeli hamupipőkéhez lesz hasonló, ki mindent lát, bár őt nem látja is senki. A kedves régiek közül sokat meglátand ő is. „Nos, asszonyom?“ — svérdé a gonosz közönyös hangon — de szemének tündöklése elárulá szerfölötti érdekeltségét, — mi lehetne e csodálatos módszer? „Én pillanatig sem kétlem — viszonzom — hogy e bohó asszony incognito ne jöjjön Pestre, s a legközelebb tartandó színházi álarezos bálban valamely páholy zugában ne vonja meg magát, ahonnan a páholyokban levő ismerőseit megszemlélheti.“ „De hátha épen álarczban“ — „Fidonc! — szakasztom félbe a megvetés hangján — monsieur Bresan, ön nem szólna ily badar dolgokat, ha az operabálok álarczos közönségének egy részét ismerné!“ „Pedig ha álarczban nem, úgy álarcz nélkül semmi esetre sem fog megjelenni!“ mondá a gonosz pedig már akkor világos volt előttem, hogy ott lesz ő is. — Később egészen bizonyossá lettem róla. — Íme ezen egész unalmas előadás pedig csak azon okból történt egész terjedelmében, minthogy igen szép kéréssel akarok hozzád járulni. Kedves angyali kis Evelinem! Kérlek, igen szépen kérlek, teljesítsd az én forró fesdeklésemet. Tegyünk egy tréfát. Jelenjünk meg álarczban! Mily felségesen mu latnánk! Mily jó tréfa lenne, látni, hogy a monsieur hogyan keres mindenfelé! Kedves