Nővilág, 1859. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1859-10-23 / 43. szám
Vasárnap, okt. 23-án 1859. 43-ik szám. Harmadik évi folyam. Előfizetési (kj . Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordálva . Félévre (júliustól december végéig) 4 ft. uj . Negyed évre (október—december végéig) 2 ft. uj pénz. A v. HETILAP volat AZ ELTŰNT KIRÁLYNŐ. (Beszély.) VADNAI KÁROLYTÓL. (Folytatás.) főrangú világ reményen fölül látogatni kezdé, s minden perczben szebbnél szebb jelmezek lőnek láthatók. Eleintén minden igen mulatságos 'ЧЩ volt. Elmélkedtek, tréfáltak, édelegtek mindenütt, de csakhamar ebbe is mint mindenbe beléuntak. Később mindig gyérebb lett a változatosság, a társalgás oly egyhangú jön, hogy bizonyos stereotíp kérdések és feleleteken kívül alig volt más hallható, s a divatvilág tagjai rendesen álarcz nélkül jelentek meg inkább szeretve mások bohóságain mulatni, mint azokban részt is venni. Volt azonban egy érdekes hölgyalak, ki rendesen fehér szegélyű fekete dominóban jelent meg, mindig francziául fecsegett, s oly szellemdúsan, hogy mindenki figyelmét megragadá. Sok kísérletet tettek, hogy megismerjék, de ez sohasem sikerült.A közfigyelmet már az első bálban fölébresztő. Kutató szemekkel járta körül legelsőbben is a termet, s majd egy fiatal nőhez lépett, ki magasrangú tisztviselő neje, s akkor meglehetős divatban vala. . . — Aszonyom! — sipegő éktelen hangon — egy szolgálatra kérem önt. Én idegen vagyok, s óhajtanék megismerni két férfiút. Nevek ha jól emlékezem, Tardi báró és Kondori Albert. Jelen vannak-e?— Láttam őket. — Ön szives lesz nekem megmutatni őket. A fehér szegélyes domino megfogá a szép hölgy karjait , s egy körsétára indultak. — Az ott — mondá a fölszólított — klama ablak mélyedésnél magánosan gondolkodik — hazánk egyik legjelesb publicistája — Kondori Albert. — Szép férfi, és a másik? — Ott ül ama vörös kereveten, s egy barnafürtös ■ lánykával "beszél. A színház egyik leggyöngébb de legszebb tánczosnője ki a bárót utóbbi időkben egészenleigéző. — Köszönöm aszonyom! — Ön kiváncsivá tesz megtudni, mért érdekli önt és e két férfiú? .— Megmondhatom. — Ön hallhatta hírét a szerencsétlen Széphalmi Ernőnek . .? — Barátnője valék, a mennyiben neki valaki barátnője lehetett. — Miként érti ezt?