Nővilág, 1860. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1860-03-25 / 13. szám
20- ban s Honderűben. Munkáim megválasztásában még egyszer a legnagyobb szigorúságot kérve, maradok a Tekintetes Urnak tisztelő szolgája Petőfi Sándor. Pozsony, 1. Június, 1843. Mélyen tisztelt Tekintetes Ur! Örülnék, ha sorsom jelenleg bármin is engedne örülnöm, — hogy forró tiszteletemet kijelenthetem, annyival is inkább, minthogy Vachott Sándor Ur által van szerencséje levelemnek a Tekintetes Ur kezeibe jutni. Oh az én sorsom ! — Milly szép reményekkel jöttem Pozsonyba, milly kilátásokkal, — és minden, minden oda! Fekete Gábor nem fogadott be társaságához, mert, midőn ide értem, már fölösleges számmal voltak tagjai, s így nem maradt egyéb hátra, mint Írás által biztosítani itt maradhatásomat. És most így vagyok: egész nap írom a Záborszky által szerkesztett országgyűlési tudósításokat, s a fizetés olly nyomorú, hogy elég megszereznem mindennapi kenyeremet. S a mellett szemem, mellem gyengül, s e száraz foglalkozásnál a múzsa is kerül. Illy körülmények közt örömest itt hagynám Pozsonyt, s szinésztársaságot keresnék, bármillyet, csak hogy időmet tökéletesen el ne vesztegessem; de így, amint vagyok, lehetetlen — koldus vagyok! — Meg fog a Tekintetes Úr bocsátani, hogy sorsom panaszlásával untatom; de nekem senkim sincs a világon, senkim, ki előtt bizalommal nyithatnám meg keblemet. — Itt küldök ismét néhány verset, azon kérelmem nyitásával , hogy velek a legnagyobb szigorral bánni méltóztassék; ha csak egy van is köztök jó, vagy egy sincs! Nyugtasson legalább az , hogy rész munkával nem léptem a világ elé. Tekintetes Ur tanácsát, miszerint a népdalokat is mértékben írtam, követtem a „távolból“-lal, aligha sikerrel. — Lisznyayval közelebbről megismerkedtem. — Mind tens Vörösmarty Urnák mind a Tekintetes urnák szives indulatába ajánlva magamat, vagyok A Tekintetetes Urnák örök tisztelője Petőfi Sándor. Debreczen, novemb. 28-a 1843. Mélyen tisztelt Tekintetes Ur! Irántami szives tettei, melyeket meghálálni nehezen leszek képes, de mikre hálás érzettel emlékezni meg nem szűnök, bátorítanak föl; a Tekintetes Urnál egy alázatos kérelemmel alkalmatlankodni. A balsors, melly engem már négy év óta példás állandósággal környékez, most ismét különösen érezteti velem súlyos hatalmát. Már az után, hogy Pestet elhagyom, kezdek betegeskedni, s betegségem mindeddig folyton növekedik, annyira, hogy már három hét óta nem is játszhatom. Ezen okból, de különben is szétoszolván a társaság, mellynél valók, kényteleníttetém Debreczenbe jőni vissza, hol a telet töltenem kell; mert ha hamarjában kigyógyulok is, erőm annyira megfogyott, hogy alig lézengek, s egy pár hónapi nyugalom és pihenés okvetlenül szükséges. Illy körülmények között kénytelen vagyok a Tekintetes Úrhoz folyamodni, szíveskednék mintegy negyven pengő forinttal segélyemre lenni, minek visszatérítésére mingjárt felgyógyulásom után minden erőmet fordítani el nem mulasztandom. Ha terhére nem esnék a Tekintetes Urnák alázatos kérelmem teljesítése , kiragadtatnám a legnagyobb ínségből, mellyben ember lehet. Ezen esetben méltóztassék becses levelét ekkép címezni: Petőfi Sándor színésznek özvegy Fogas Józsefné házában közel a cath. kórházhoz. De ha kérelmem nem teljesíthető , azért esdek, ne méltóztassék vakmerőségemért, mire végső szükség hiszte, neheztelni. Mellyek után maradok a tisztelt Tekintetes Urnak alázatos szolgája Petőfi Sándor. Debreczen, novemb. 28-a 1843. — Mélyen tisztelt Tekintetes Ur! Szives engedelménél fogva bátorkodom röviden lerajzolni körülményeimet, s noha ezek alkalmasint feketébbek halvány tintámnál , mindazáltal örömmel írom le, áthatottan azon édes sejtéstől, hogy talán nincs a Tekintetes Ur minden részvét nélkül sorsom iránt. Legyen szabad ezt remélnem, legyek olly szerencsés, hogy e remény valósuljon, mert elhagyott pályámon a Tekintetes Urnak irántam mutatott — s általam aligha megérdemlett — szívessége, leereszkedése ösztönzőm egy magasabb cél felé, igen vezércsillagom, büszkeségem. Elhagyva Pestet Debrecenbe jövök, innen s ismét tovább utazandó Erdély felé. De több színész-ismerőm unszolásából Komlósyhoz menék, kinek társasága akkor itt működött, s ki, mint mondá, télre Kolosvárra menend. Komlósy meglehetősen fogadó, s igy egy hetet töltök Debre-