Nővilág, 1860. július-november (4. évfolyam, 27-48. szám)
1860-07-08 / 28. szám
439 A becsületesség lesz jelleme fővonása, a hősiség nemzedékről nemzedékre átszálló dísze, é s lángolón, s mélyen fogja mindig szeretni vérrel szerzett s vérrel megvédett gyönyörű hazáját.“ Az ősz egészen kifáradt iig e szavakat mondta, leereszté karjait, melyek addig az ég felé voltak emelve, s áldva tette kezeit Emös fejére. E perczben szivárvány lön látható az égen, s egy óriási sas jelent meg s lebegett Emös feje fölött. — Ah! Itt a sas, mely keblemre szállt, mondá a szép hölgy. E saskeselyü az ezredéves Turul, válaszolt Zádor, ki le fog annak idejében szállani Hadúr trónja mellől, hogy égi kalauzza legyen a honkereső magyar nemzetnek. Mig igy beszélt Zádor, Turul három körreptet tön Emös feje fölött, azután sebesen repült fel az ég felé. ■íf Itt kilencz hónapra ezen eset után fiat szült Emös, s fiát Zádor által oly szépen megmagyarázott álma következtében Álmosnak nevezte. SZERELMESEK BOLDOGSÁGA. — Koczebue után szabadon — Hova két szerelmes vonul Nincs ott hideg, nincs ott bánat. Melege van ott a szívnek Mint nyáron a gyümölcsfának. Leszáll a nap vagy felvirad : Ott aranyos hajlék a ház. S a szükség vasbilincse is Inkább magasztal mint aláz. Ott a kis étel nem kevés, A sors bórája is derű. S az egymásnak nyújtott ital, Még ha méreg sem keserű. Drága fűszer a szerelem! Általa, hogyha nem hamis . Fris rózsákkal van behintve A szegény nyoszolyája is. EGY KIRÁNDULÁS. JÓSIKA JÚLIÁ-tól. (Folytatása.) A villers-i kolostor gyönyörű romjai, felejtették velünk egy időre a vészteljes fekete felhőcsoportot, mely Damocles kardjaként függött fejeink fölött. Lehetetlen lett volna szebb világítást álmodni is, mint a melyben most e roppant romok előttünk álltak,s mi bejártuk a nagy négyszöget, itt egy sírkőnek félig eltörült felirását átbetűzvén, ott a merész bolthajtásokban gyönyörködvén, vagy az oltároknak most üres helyeiket szemlélvén, mig egyszerre hatalmas forgószél annyira telehintette szemeinket porral, hogy többé nem láttunk semmit. Itt az eső! — kiáltottak föl rémülten néhányan — s valóban az első nagy cseppek már hangosan verték kalapjainkat. Mindenki esernyőt ragadott, vagy legalább azon pótló esernyőket nyitotta fel, melyeket az idevaló kereskedők nem igen díszes rövidséggel „en cas“-nak szoktak nevezni. De mit használt ez a hatalmas vizzuhatag ellen, mely most egyszerre árva fejeinkre rohant, mint — ha az égnek minden csatornái megnyíltak volna! Ha ily esőben a malomig megyünk, szólt vezetőnk, egy blouse-os molnárlegény — az urak s hölgyek egészen megáznak, meneküljenek uraságok a folyosókba. A tanács jó volt, s mindenki szó nélkül