Nulladik Típusú Találkozás, 1993 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1993-06-01 / 4. szám
A Fordító feltalálása Woody Allent nem könnyű visszaadni. Sőt, egészében visszaadni lehetetlen. Mindig újra kell teremteni, mint afféle világot: elölről kezdeni, és nem törődni azzal, milyen volt eredetileg. Filmjeit hiába próbálják magyarra fordítani, nem lehet szinkronizálni ugyanazt a tragikomikus feszengést, ugyanazt a beszédmodort, az összetorlódott, egymást zavaró szótagokkal, az önmagukat félbeszakító mondatokkal. Kern András, mint „magyar" Woody Allen (színpadon csakúgy, mint a moziban), újat alkot helyette, és meg sem kísérli utánozni azt, amit hiába is próbálna, Kern újrateremti Woody Allent. Woody Allen, ez a félszeg, szemüvege mögé rejtőző, mégis vad humorú színészrendező természetesen ugyanolyan jellegzetes írásaiban, mint filmjeiben. Fantasztikus témájú, az egész világot kigúnyoló humoreszkjeiben felvonultat mindent, amit előző, magyarul megjelent kötetében (Lelki jelenségek vizsgálata, 1987) megszoktunk tőle, a fanyar iróniától kezdve, a stílusparódián át, a legmeghökkentőbb aranyköpésekig. Összetéveszthetetlen, egyedülálló humor az övé: filozofikus és abszurd. Előszeretettel ránt le a sárba szent, magasztos és fennkölt dolgokat. Őt nem az érdekli, van-e túlvilág, hanem az, hogy milyen messze van a belvárostól. Nem riad vissza két tucat mosodacédula összehasonlító irodalmi elemzésétől, nem átall paródiát írni a Bibliáról, és úgy nyomozni Isten után, ahogy azt egy amerikai akciófilm motoros-bőrdzsekis rendőrei teszik. Kigúnyolja az összes vallást, átírja az Ószövetség történeteit, és a római pápa lábára lép, amikor az nem hajlandó elárulni neki, vajon létezik-e a Világmindenség Teremtője (akit addigra egy ateista egyetemi hallgató meggyilkolt). Talányos fejtegetésekbe bocsátkozik az ufonautákat, a telepátiát és a jövőt illetően és mindegyik „esszéje" helyén a szenzációzsurnalizmus paródiáját találjuk. Érdemes megvizsgálni, mindezzel mit lehet kezdeni magyarul. Szó szerint lefordítani például tökéletesen értelmetlen. Inkább újra kell írni, ahogyan az első Woody Allen-kötet idején tette az Európa Kiadó fordítógárdája. Csakhogy a Háttér Kiadó nem az 12 Európa, és esze ágában sincs megvizsgálni, hogy egy fordító (azon túl, hogy ért angolul, és nem csinál eget verő stilisztikai hibákat) nyelvileg kompetens-e különféle stílusok, hangulatok, írásmódok visszaadásában. Hideg János például nem az. Fordítása egyhangú. A tökéletes humortalanság különféle módozatait vonultatja fel, az angol szlengek és nyelvi poénok szó szerinti lefordításától egészen az ironikus fogalmazás halál komoly átültetéséig. A beszélő neveket meghagyja angolul, a közneveket viszont habozás nélkül lefordítja. (A Kaisert ugyan egyszer császárnak írja, egyszer meghagyja Kaisernek, úgy látszik, maga sem bírt dönteni.) És sehol semmi derül Legfeljebb, ahol Woody Allen eredeti humora átszivárog a fordítás sűrű szövésű tréfaszűrőjén. A kiadó minden bizonnyal azt hitte, hogy egy könyv átültetéséhez elég magyarul leírni az angol szavak és mondatok megfelelő szótári (?) jelentését. Ettől ugyan elvész az a „plusz", amit az író adott hozzá mindehhez (stílusnak szokás nevezni), de a lényeg nem változik: a könyvet megveszik, a költségek megtérülnek. Ha a megfelelő példányszámot sikerül eladni, az igényesség felesleges luxus. A kiadvány címét - A szendvics feltalálása - egyébként egy olyan humoreszkből kölcsönözték, amely szintén az első Woody Allen-kötetben jelent meg. Ez sem nagy baj, legfeljebb csalódás éri az olvasót, aki az - egyébként mesteri - címlapon szereplő szép darab szendvics, illetve a cím után próbál nyomozni a könyvben. A szerzővel először találkozó olvasót pedig biztosítom, hogy Woody Allennek mellesleg rendkívül jó humora van. Aki nem hiszi, járjon utána! KOLTAI Gábor Cthulhu hívásai Két Lovecraft-novelláskötet is megjelent nemrégiben, ami Lovecraft esetében nagy szó, hiszen a szerzőt - bár ha említést tesz róla, mindenki siet kijelenteni, hogy a modern horror és fantasy ősatyjáról van szó - meglehetősen elhanyagolják nálunk. „Nem halott az, mi fekszik örökkön / S a halál sem ér át végtelen időkön" - áll a híres Necronomicon-idézet a Móra kiadványának Robert Bloch tollából származó bevezetőjében, amelyből tudomást szerzünk arról, hogy Lovecraft híres Cthulhu-mítoszát halála után több tehetséges ifjú, „Cthulhu tanítványai" vették át, vitték tovább műveikben. A bevezető után földöntúli borzalmakra felkészülten vágunk neki a novelláknak - jönnek is a borzalmak csőstül, Lovecraft helyett azonban a fordító jóvoltából. Makovecz Benjámin (aki a kötet hét novellájából kettőt fordított, köztük a címadót) könynyed eleganciával hajigálja egymásra a tagmondatokat, itt-ott (a magyarban) oda nem illő kötőszavakkal habarcsolva össze őket, ami meglehetősen horrorisztikus összképet ad. Ugyanez a helyzet Makovecz Pállal, akinek három novella dicséri keze munkáját. Ők ketten néha még az eredeti szószerkezetet is meghagyják, az egyik példa erre a következő mondat: „Szánalmas testét birtokoltam egy áldozatomnak, akit megöltem" (150. old.). A kötet hét novellájából három származik Lovecrafttól, Veres Mihály, illetve Gálvölgyi Judit fordítása. Nevük garancia a minőségre kár, hogy régebbi munkájukat kellett felhasználni a kötet összeállításakor, a fennmaradó helyet pedig szedett-vedett anyaggal töltötték ki. A Lovecraft-rajongóknak érdekesek lehetnek ugyan az epigon-novellák (ifj. Walter C. DeBill, Bob Van Laerhoven, James Wade és Brian Lumley egy-egy írása), de más szempontból nem - ezek a novellák ugyanis (az amatőr fordítás mellett is érezhetően) rosszak. Nem adják vissza a szuggesztív lovecrafti hangulatot, s bár még ettől lehetnének jók, mégsem azok nem tudják hatásosan felhasználni a Cthulhu-mítoszt - vannak ugyan bennük szép számmal titokzatos könyvek és kimondhatatlan nevű istenek, a felszínen túl azonban képtelenek megragadni az eredeti sztorik lényegét. „Meghalni nem halhat meg az, / Mi öröklétig áll, / Számlálatlan korok során / Enyészik a Halál" - olvashatjuk a fent említett idézetet a Valhalla Páholy Lovecraft-kötetében (amely csak „eredeti" Lovecraftot tartalmaz). Makovecz Benjámin és Makovecz Pál fordítása nem mérhető össze Kornya Zsoltéval - az előbbiek műve ugyanis az ő műve mellett nem igazán nevezhető fordításnak. Kornya remek munkát végzett. Mondatai gördülékenyek, magyarul vannak, emellett hangulatteremtő erejűek: ez utóbbi különösen az első - kisregény méretű - novellára érvényes (Suttogás a sötétben), amit a monoton, egyhangú stílus tesz félelmetessé. A többi négy novellában érezhetők ugyan itt-ott kisebb döccenők (melyek kigyomlálhatók lettek volna), ezek azonban nem teszik az írásokat élvezhetetlenné, ellentétben az előző könyvvel. Nagyon jó a kötetet záró, Robert Bloch előszavánál sokkal szakszerűbb és élvezetesebb tanulmány (szintén Kornya Zsolt munkája), amelyből a Lovecrafttal először találkozó olvasó fogalmat alkothat a szerző műveiről és utóéletükről. KODAJ Dániel Woody Allen: A szendvics feltalálása (Háttér Kiadó, 1993) 1993) H. P. Lovecraft: Cthulhu híuácA (Valhalla Páholy, Cthulhu hívása (Móra Kiadó, GBK Könyvek, 1992)