Az Érem, 1924 (2. évfolyam)
1924 / 1. szám - Dr. Alföldi András: A római császár-kor pénzei a történettudomány szolgálatában
II. ÉVF. Laptulajdonos : a Magyar Numizmatikai Társulat Szerkesztőség és kiadóhivatal : Budapest, Vill., Csepreghy utca 4 ___________ gy. a- sí - i ász miKírt KÖZLEMÉNYEK RÉGIPÉNZ- ÉS EMLÉKÉREMGYÜJTŐK SZÁMÁRA SZERKESZTÉSÉRT ÉS KIADÁSÉRT FELELŐS: SZENTGÁLI KÁROLY BUDAPEST, 1924 Megjelenik időközönként Ára: Társulati tagoknak 10.000 K Nem tagoznak : 15.000 K Postatakarékpénztári számla: 51.010. A római császár-kor pénzei a történettudomány szolgálatában Akik az elmúlt régi idők emlékeként őrzik az avult monétákat, azok szemében egy kopott, jelentéktelen kis ezüstdénár is fontos históriai dokumentum lehet. Ami a római kort illeti, kérdezhetné valaki, hogy azokra az időkre, amelyeket Livius és Tacitus mesteri tolla örökített meg, mi szükség volna a pénzek tanúskodására? Nagy tévedés volna azonban e felfogást osztani, mert míg az antik írók sutba dobják a történeti igazságot az irodalmi hatás kedvéért és még saját generációjuk megítélésében is elhomályosítja látásuk tisztaságát a szubjektivitás, addig a pénzek hiteles állami okmány jellegét bírják és ezért minden gyér és szűkszavú adatuk nagyértékű. Persze, azon századokban, melyekből kitűnő irodalmi források bő előadása, feliratos kövek ezreinek gazdag bizonyságai állnak a kutató rendelkezésére, ott bizony aránylag kevés kérdezni valónk van a pénzekről, de a késői időkben, amikor az auktorok felmondják a szolgálatot vagy jórészt elvesztek számukra, amikor a felíratok meggyérülnek, akkor azután kincset ér a numizmatika segítsége. Egészen az utóbbi évtizedekig azonban ezt a nagy históriai értéket elhanyagolták a céhbeli történészek — aminek viszont a numizmatika módszereinek fejletlensége volt okozója. Mert az éremfeliratok és ábrázolások éppen azon időkben kezdenek sablonossá és semmitmondóvá válni, amikor az irodalom is cserben hagy: a harmadik Kr. u. század második felében. A modern szakemberek úgy segítettek e bajon, hogy pénzverdék szerint időrendbe sorakoztatták a késői veretek óriás tömegét, új mezőt nyitván ezzel a históriai kronológia támaszául, tömérdek alkalmat nyújtva új megfigyelésekre. Az egyes pénzek tanulságait persze már réges-régen felhasználták a tudósok, így elsősorban Eckhel, a tudományos numizmatika megalkotója jó száz esztendővel ezelőtt. Lássunk erre most néhány példát. A római köztársaság idejében tilos volt élő ember képét megörökíteni a pénteken, de mikor elkezdődik a monarchikus mozgalom, Caesar szakít e tradícióval. Ez még nem volna új dolog, de az az érdekes, hogy a régi szabadság álarca alatt fellépő gyilkosa, Brutus is egyeduralomra tört, mert ő is rávezette képmását dénárjaira, aranyaira. És ezért csak logikus következés, hogy Kr. e. 43-ban nyugodtan nézte az itáliai igazi republikánusok pusztulását Cicero vezérlete alatt). Nemsokára ezután jön Augustus, aki republikánus köntösbe bujtatta egyeduralmát, megteremtve a principátus államformáját. Mai napig veszekednek rajta a tudósok, hogy mi volt ez inkább, monarchia, vagy republika? Itt is fonos a pénzek tanúskodása. Magyarázatul előrebocsátjuk, hogy a császár most már az uralkodói család tagjain és elsősorban saját magán kívül a prokonzuli hatáskör jogán nem engedi más halandó arcvonásait megörökíteni az érmeken. Ellenben voltak más prokonzulok is, akiket következésképpen szintén megilletett volna e jog, és tényleg, amíg az ifjú Caius Caesar meg nem halt, le is vonta alkotmánya e konzekvenciáját Augustus dinasztiája érdekében, mert Kisázsia és Afrika prokonzulainak képe megjelenik ezen években a lokális vereteken). Már a principátus alatt erősen nyilvánul az a tény, hogy a kormányzat valóságos propaganda eszköznek használta fel a pénzverést. A pénzforgalom viszi szét a tartományokba az új uralkodók szentnek tisztelt képmását. 1 Rosenberg, Einleitung u. Quellenkunde zur röm. Geschichte (1921), 53. 1. 2 U. o. Lásd még Mommsen, Ges. Schriften IV., 189. 1. i