Az Érem, 1942 (10. évfolyam)
1942 / 1. szám - Szentgáli Károly: A kegyérmek ismeretének alapjai - 2. Helyes elnevezés
az, melyet 1897-ben Dubasch és Egger árvereztek el. Ebből a ktalógusból szerezhettünk némi fogalmat a kegyérmek elterjedtségéről, értékbeli különbségeikről. Szabályszerű éremleírásai miatt is hasznosan forgatható. Hazai vallásos tárgyú érmeinket a lelkiismeretes Gohl Ödön írta le a Num. Közlöny X., XI., XII. és XIV. évfolyamaiban Ám nem volt mentes korának feszélyezettségétől. Munkája a puszta éremleírásra korlátozódik, s őrizkedik minden magyarázattól, viszont, bizonyára, hogy minden felekezetnek eleget tegyen, igyekszik általánosítani. Nézetem szerint, amilyen kényelmetlen vállalkozás ez, oly fölösleges is. Mert például a protestáns egyházaknak nincsenek olyan természetű érmeik, melyek egy sorba helyezhetők a katolikus kegyérmekkel. Vallástörténeti érmeik, mint a céltudatosan dísz nélküli jubileumi és személyi érmeik, teljesen külön osztályba sorolandók. De a protestáns egyház nem is kíván az általános keretben szerepelni, hisz, tudjuk, hogy különösképen a hitbuzgalmi érmek használatát kezdettől fogva elvetendőnek tartotta. Ez álláspontját számos alkalommal szóval és írásban ki is nyilvánította. Az egyháziak, az egymást meggyőzés minden reménye nélkül, kemény vitákat folytattak e tárgyban, melyek kötetekre mennének. Elszállt buborékok csupán! Ma az egyetemes kereszténységet nehezebb gondok gyötrik. Titáni erők állnak készen arra, hogy mindenestől elsöpörjék és hogy az emberiség arculatát újjáteremtsék. 2. Helyes elnevezés. A protestáns érmek tehát külön osztályt alkotnak, bár csakis a személyi érmek besorozásával remélhet a gyűjtő szám szerint is jelentősebb eredményeket. Az egyházak nagyjainak érmei egyébként is jó helyen vannak kisebb gyűjteményekben a híres emberek galériájában. Röviden itt kell kitérnem azokra a régi bibliai tárgyú érmekre, melyek az új bibliafordítások szellemét mintegy propagatív szándékkal hordozták a XVI—XVIII. sz. közötti időközben és a német protestánsok hatására, az északi népek az ótestamentum alakjaival népesítették be a kisplasztika művészi alkotásait. A német reneszánsz, de ennek késői kisugárzása is előszeretettel merítette tárgyát az ószövetség vaskos tanulságokat rejtő megrázó történeteiből. Idővel nem fukarkodtak a gonosz világot megfélemlítő és fenyegető prófétai idézetekkel sem. Nyilván a vallásháborúk termékei, pro et contra, de tudtommal nem történt kísérlet arra, hogy vallástörténeti szempontból pontosan osztályozzák a bibliai tárgyú érmeket. A becses műalkotások egyelőre a német reneszánsz mesterművei között szerepelnek, a gyengébbek pedig ez ideig elfértek az erkölcsi célú érmek csoportjában. Igen érdekes a vázolt éremcsoportot szembeállítani a déli népek, főként az olasz rinascimento egykorú alkotásaival. Míg itt a klasszicizáló művészet az antik szellem szinte pogány témáit eleveníti föl, az északiak művészetére a lelkek harcának keserűsége nyomja rá bélyegét s minden alkalmat megragadnak, hogy a vallásosság egyetlen helyes útjára mutassanak. A katolikus olasz mesterek például a barátság eszményi megszemélyesítőit Castorban és Polluxban támasztják föl, de a hegyeken túl, mint a magyar Felvidéken, Dávid és Jonatán alakjait vésik elég huzamosan a barátság-érmekre. A körmöcbányai „bűnbeesés“. (Roll, 1551.) - 2 (238)