Az Érem, 2012 (68. évfolyam)
2012 / 2. szám - Pelbárt Jenő: Mitől lehet hamis egy 19. századi papírpénz?
Mitől lehet hamis egy 19. századi papírpénz? Pelbárt Jenő Ritkának tűnő - és ezért nagyon csábító - uradalmi és egyéb szükségpénzek megvételénél nem árt a kellő óvatosság. A gyanútlan és jóhiszemű gyűjtőt fenyegető veszély éppen e papíralapú példányok ritkaságában rejlik. Ezek értéke mindig nagyságrendekkel nagyobb, ezért különösen vonzó a hamisítók számára is. Fokozottan igaz ez az ismeretlen, kitöltetlen vagy nagyon kis példányszámban fennmaradt szükségpénzekre, mert ezeknél még az eredetiséget igazoló, összehasonlító példányokhoz is nehéz vagy lehetetlen hozzájutni. Rögtön felvetődik a kérdés, hogy tényleg teljesen ki vagyunk-e szolgáltatva a hamisítók kénye-kedvének vagy van mód a hamisítványok felismerésére? Néhány egészen kiváló minőségű, „professzionális” hamisítványtól eltekintve - amelyek még a szakértőknek is komoly gondot okozhatnak - elkerülhető a hamisítók által állított csapda, ha néhány árulkodó jelre időben odafigyelünk. Minden numizmatikai értékkel rendelkező papíralapú példánynak vannak olyan - viszonylag könnyen felismerhető - jellegzetességei, amelyek segítségével kiszűrhetők a hamisítványok. Ha a szemrevételezésnél a legcsekélyebb gyanú is felmerül az eredetiséggel kapcsolatban, akkor gyakran már egy közönséges nagyító is elegendő a hamisítvány leleplezéséhez. A biztos eredmény eléréséhez ránézetben, átnézetben és sarlófényben is célszerű a megvételre kiválasztott példányt megvizsgálni. Minden papírpénznek van legalább öt olyan alapvető alkotórésze, amelyek jellemzői alapján eldönthető, hogy eredetivel vagy hamisítvánnyal van-e dolgunk. Ilyenek: a hordozópapír (háttere, színe, vastagsága, állaga), a nyomatkép (színe, vonalszerkezete, kontúrviszonyai), a nyomtatás jellegzetességei (az elő- és hátoldal felülete, a benyomódási mélység és magasság, a benyomódási peremek), a méret (a nyomatkép, a vágott méret és a margók adatai), a kitöltés (színe, írásképe, hiánya, átszívódása). /. A hordozópapír A 19. századi szükségpénzek papíranyaga sok szempontból jellegzetes, teljesen elüt a mai papíroktól. A szükségpénz nyomatképét hordozó papíranyag esetében mindenekelőtt a papírháttér, a papír alapszín, a papírvastagság és a papír általános állagának (elő- és hátoldal felületeinek, a papír éleinek, széleinek épsége, a papír rugalmassága, pengése) átnézeti és ránézeti vizsgálatát érdemes elvégezni. Papírháttér: a hordozópapír átnézeti (átvilágított) jellemzője. A 19. század harmincas éveitől a klasszikus kézműves technikával készített (bordázott hátterű), viszonylag vastagabb merített papírok mellett megjelennek a kézi merítésű, majd a gépi gyártású, vékonyabb (bordázat nélküli) velinpapírok is. Átvilágításban láthatóvá válik, hogy mindegyik típusban lehetnek vízjelek (de a szükségpénzek kis vágott mérete miatt ezek nagyon ritkák). Ezt a hamisítók is tudják, ezért a vízjelre egyáltalán nem fordítanak gondot. A klasszikus merített papírok hátterében a merítőszita bordázatának sajátos nyoma a ritkább térközű főbordák és a rájuk merőleges, sűrű huzalozás - viszont minden esetben jól látszik. A merített és gépi velinpapírokban nincs bordázati nyom, típusukról csak az olyan egyen Az Érem • LXVIII. évfolyam, 2012/2. szám 50