Numizmatikai Közlöny, 1941 (40. évfolyam)

Irodalom

92 pogányság­ mellett. A szerző eredményei közül történeti szempontból ez egyike a legfontosabbaknak. A vallástörténeti magyarázó rész több themata körül csoportosul. Az elsőben az egyiptomi istenségek rómavárosi kultuszának anonym­ érm­einek keletkezésének idejében való jelentőségét dolgozta ki a szerző. A másodikban kimutatja, hogy az egyiptomi istenek közül Isis minden év márcus 5-én tartott hajózási ünnepével (navigium Isidig) függ össze az anonym-sorozatok kibocsátása. Ezzel a hajózási ünneppel a rómavárosi Isis-kultuszban kezdettől fogva összekapcsolódott a Ptolemaeusok alatti hagyomány folyta­tásaként a császár-fogadalom, amelynek római formában történő kialakításában hihetőleg jelentős szerep­hez jutott a nagytekintélyű Iseum Campense. Ezt az összefonódást az is elősegítette, hogy az Isis­, nem­különben a császárfogadalom kapcsolatos a boldogság-szimbolikával. A navigium Isidis ünnepe a vízi köz­lekedés tavaszi megindulásakor egész évre a szerencsés hajózást kívánta biztosítani, s „boldogság­­varázsló aktusa, az istennőnek szentelt hajó“ valószínűleg már Commodus ellőtt, de biztosan ő alatta a császártól hozott boldog kor szimbóluma lett. Eltéphetetlenné vált pedig a két ünnep közötti kapcsolat különösen­ azáltal, hogy a navigium Isidig ünnepségét a minden év január 3-ára eső császárünnep kere­tében is megismételték, sőt ez lett a jelentősebb ünnep, amikor az anonym-sorozatok is szétosztásra kerültek. Az Isis-vallás ünneprendjében azonban továbbra is fennmaradt — természetesen vét­a publica nélkül — a március 5-i hajózási ünnep. A január 3-i fogadalmak a császárhűség évenként megismétődő kötelező demonstrációi voltak s így érthető, hogy a 4. századi keresztény uralkodók alatt is megtartották jelentőségüket, minden pogány jellegük ellenére is. Emellett a pénzügyi szempontok is ellenezték ennek az ünnepnek a megszüntetését. A kormányzat mindössze a pogány szertartásokat igyekezett Theodosius­­tól kezdődőleg elnyomni — nem sok sikerrel. Roppant érdekesek a befejező fejtegetések, amelyek a ko­runkig fennmaradt tréfás újévi felvonulások antik összefüggéseit igazolják, s azt is valószínűvé teszik, hogy a Daruéval elnevezés is az Isis-hajó, a char­naval emlékét őrzi. A tanulmány egyidőben angol nyelven is megjelent, s ott az 59. s köv. 11. találjuk e fogadalmi ünnepi érmek leírókatalógusát. Ugyancsak­­az angol kiadás végén 29 szemléltetően összeállított tábla, jó fényképekben mutatja be a legtanulságosabb típusokat. Nagy Tibor. i - _• D.- Kovács István: Az ógörög, barbarus és római köztársasági ezüstérmeken látható utólagos bevágásokról. Erdélyi Múzeum XLV. kötet, 1940. 4. füzet. Kolozsvár. Újfolyam XI. 300—514. 1. A szerző az ógörög, barbár és római köztársasági ezüstpénzeken található­­bevágásokkal és azok jelen­­tőségével foglalkozik. Összegyűjtött a számára a hozzáférhető irodalom alapján sok anyagot, amit aztán földrajzi és kronológiai sorrendibe állított. Arra az eredményre jutott, hogy a bevágás szokása Egyptomból indul ki, onnan a Kr. e. 5—4. sz. fordulóján átterjedt Kisá­zsia déli részeire s innen jutott el Európába Kr. e. 4. sz. folyamán és Moesia inferior és Dácia területén érte el a legnagyobb virágzását. A bevágások elhelyezéséről (a Philippus utánzatokon mindig­­a lovat ábrázoló hátlapon van a bevágás) arra következtet, hogy a bevágás elsősorban fémpróba, de messzebbmenő következ­tetéseket is vonhatunk le esetleg a lókultuszra, lóáldozatra vonatkozólag. Catalogo déllé raccolte numismatiche. Comune di Milano. I. Le monete dell’impero da Augusto a Traiano. Milano, 1938. 269 1. XVIII. tábla. Augustus császár kétezeréves emlékére rendezett ünnepségek alkalmával a legnagyszerűbb olasz éremgyű­jtemény, a „Medagliere Milanese“ azzal hódolt a nagy imperátornak, hogy katalógus sorozatot indított meg a gyűjtemény pénzeiről. Ennek a sorozatnak az első kötete a római császári pénzeket tartalmazza Augustustól Traianusig. Igen hasznosan forgatható katalógus. Császárok szerint veszi a pénzeket. Nemcsak a római vereteket, hanem a görög tkoloniálisokat is adja. Az egyes csá­szároknál az anyagot földrajzilag is rendszerezi, amennyiben nyugatról­ keletre halad, Hispániától Egyptomig. Mindegyik császárnál a végén még alz, illető uralkodó consecratiós pénzeit is csoporto­sítja. A katalógus hasznossága abban van, hogy minden darabot részletesen ír le. A leírások meg­bízhatóságát pedig azzal biztosítja, hogy a leírásoknál a legkitűnőbb tudományos munkákat hasz­nálta. A végén találunk még néhány oldalas indexet, mely a megfelelő Cohén számokat azonosítja a katalógus számaival. Ha tehát valamely gyűjtő akár a római, akár a koloniális pénzekkel foglal­kozik, a katalógus forgatása nagy segítségül szolgálhat neki a pénzek meghatározásánál. K. A. Alberto Santini: Saggio di Catalogo Generale delle Monete Consolari Anonimo con Simboli. Milano 1940—XVIII. 190­­1. LXXXVIII. t. A szerző a név nélküli (néma) római köztársasági pénzeket a jegyek ABC sorrendjében táb­­lákont származás és súly feltüntetésével közli. D’Ailly gróf h­asonló tárgyú anyaggyűjtése a British Museum katalógusaiban szereplő, olasz gyűjtésekben található, Haeberlin gyűjt, katalógusában közzé­tett darabokkal ki van egészítve. A táblákon belül az egyjegyű darabokat a szerző — az eddigi cso­portosításoktól eltérő — saját kronológiája szerint sorolja fel. Legfeltűnőbb az első dénár veretek 187 (Mattingly-Robinson), illetve 218 (Giesecke) helyett 240-re előrehelyezése. A viktoriátusokat ellen­ben a dénárok közé (229-től) helyezi. Az emissziók rekonstruálását megkísérlő összes kutató egyformán a források (Livius, Plinius, Festus) állításaiból, az új pénztípusok bevezetését kívánó vagy azt lehetővé tévő pénzügyi és poli­tikai okok mérlegeléséből indul ki. Az ábrázolások célzatát is keresve, a perdöntő súlyadaton kívül a stílust és a technikai kivitelt is figyelembe veszik. Ezeket azonban különbözőképen értékelik és így különböző eredményekre jutnak. De a súly csökkenése a veretek egymásutáni sorrendjét már nagy­jából meghatározza. Giesecke is ad hasonló, a súlyok és jegyek alapján felépített koronológiát, de Santini periódusai, azok évszámh­oz kötése, valamely csoportba tartozás kritériuma kétséges. Például az első dénár csoport beosztását bizonytalanná teszi, hogy fix­as súlyt nem hoz. Pedig a különböző periódusok a dénárokkal azonos jegyű assok súly­csoportjai szerint különülnek el. Ilyen csoportosí­­­tási bizonytalanság nem rontja le a kézikönyv anyaggyűjtő hézagpótló hasznosságát. Lakos János.

Next