Nyelv- és irodalomtudományi közlemények, 1980 (24. évfolyam, 1-2. szám)

1980 / 1. szám

24 KOZMA DEZSŐ Az ég másik fele hamvasszürke színt ölt magára, a távoli tanyák, mint szür­kés elmosott foltok emelkednek ki a tompa alapból." Későbbi művei kevésbé stilizáltak, megfigyelései, leírásai tárgyiasab­­bak lesznek, jelképszerűsége konkrétabbá válik. Gozsdu Elek analitikus hajlamára s ezzel összefüggésben filozófiai hangvételére már a korabeli kritika felfigyelt, a­zt is tudjuk, hogy Justh Zsigmond naplójában úgy emlegeti Gozsdu novelláit (Tantalus), mint egyik kedves olvasmányát. Szana Tamás (a nyolcvanas évek végén ké­szült számvetésében) azért dicséri, mert „soha sem dolgozik mélyebben fekvő gondolatok nélkül", mert novellái „erőteljes színekkel festik a mo­dern eszmék küzdelmét". Szenvedő emberek az ő hősei is, és még magá­nyosabbak, mint Petelei vergődő lelkei. Innen a novellák vallomásossága Rendszerint magukra maradt, lelki egyensúlyukat vesztett emberek mondják el életüket Gozsdu novelláiban. Ezzel magyarázható, hogy oly sok bennük az elmélkedés, az elmélkedő-meditáló írói magatartásnak megfelelő közlésforma: a monológ. Az alak, a társadalmilag és bio­lógiailag determinált egyén önkitárulkozása helyenként jelképes értel­mű. Akárcsak Ambrus Zoltán intellektuálisan fegyelmezett novellái jó ré­szében. A Bob, az oroszlán című Ambrus-novellában például a meggyő­ződéséhez hű ember magasztosul jelképpé. Az aprólékos leírás, a részle­tes cselekmény nem sajátja Ambrusnak sem, annál inkább a gondola­ti sík, a reflexió. („Ne gondolják ezek után, hogy a túlságosan kí­váncsi emberek közé tartozom. Higgyék el, van benne valami ingerlő, ha egy hozzánk közel álló embernek, akit megszoktunk a környezetünk ki­egészítő részének tartani, van egy megfejthetetlen örökös rejtélye, akár­milyen parányi is ez a rejtély", Csák Máté a gázgyárban). Bródytól min­denekelőtt mérlegelő műgondja, fegyelmezett stílusa, Peteleitől ellenté­­tezési módja, főleg szimbolizáló hajlama, illetve racionalizmussal párosuló álomszerűsége különbözteti meg. Ez utóbbi főleg azzal magyarázható, hogy novelláiban vágy és valóság, eszmény és betel­jesülés között igen nagy a szakadék. Ezért gyakran az álmodozás pótolja a valót. A fantázia és az élet realitásának képei nem egyszer elválasztha­tatlanul olvadnak eggyé. Egyik novellájában az arisztokráciát övező dicsfényt úgy foszlatja szét, hogy az élet valóságából kiragadott esetet (a „jobb körökhöz" tartozó emberek egymást taposó tülekedését) a pokol kínjait felvillantó álomképpel készíti elő. Újságírója álmában „a folyton sűrűsödő, mind feketébb, fojtó párával teli rettenetes füstben minden emberi alakból kivetkőzött idomtalan lényeket lát, amint vad összevisszaságban kergetőznek, egyetlen szörnyű gomolyagba kavarodva, egymás nyakára hágva, egymást gázolva, tépve, marva, kétségbeesetten tülekedve, birkózva, ordítozva, sikoltozva, visítozva, egymást rángatva, rázva, fojtogatva, rugdalva, taposva." A rémes valóság (a pusztító tűz leírása s az ünneplő társaság erkölcsi lemeztelenítése) mintha csak foly­tatása lenne az iménti álomképsornak. (A bazár ég). Tárgy­iasság és szubjektivitás. Tömörkény István szociográfiai pontosságáról sokat írtak már, annál kevesebbet viszont e részletező, tárgyias ábrázolásban rejlő szubjektivi­tásról. Tömörkény életdarabjainak hangulathordozó erejéről. Pedig a

Next