Nyelv- és irodalomtudományi közlemények, 1980 (24. évfolyam, 1-2. szám)
1980 / 1. szám
24 KOZMA DEZSŐ Az ég másik fele hamvasszürke színt ölt magára, a távoli tanyák, mint szürkés elmosott foltok emelkednek ki a tompa alapból." Későbbi művei kevésbé stilizáltak, megfigyelései, leírásai tárgyiasabbak lesznek, jelképszerűsége konkrétabbá válik. Gozsdu Elek analitikus hajlamára s ezzel összefüggésben filozófiai hangvételére már a korabeli kritika felfigyelt, azt is tudjuk, hogy Justh Zsigmond naplójában úgy emlegeti Gozsdu novelláit (Tantalus), mint egyik kedves olvasmányát. Szana Tamás (a nyolcvanas évek végén készült számvetésében) azért dicséri, mert „soha sem dolgozik mélyebben fekvő gondolatok nélkül", mert novellái „erőteljes színekkel festik a modern eszmék küzdelmét". Szenvedő emberek az ő hősei is, és még magányosabbak, mint Petelei vergődő lelkei. Innen a novellák vallomásossága Rendszerint magukra maradt, lelki egyensúlyukat vesztett emberek mondják el életüket Gozsdu novelláiban. Ezzel magyarázható, hogy oly sok bennük az elmélkedés, az elmélkedő-meditáló írói magatartásnak megfelelő közlésforma: a monológ. Az alak, a társadalmilag és biológiailag determinált egyén önkitárulkozása helyenként jelképes értelmű. Akárcsak Ambrus Zoltán intellektuálisan fegyelmezett novellái jó részében. A Bob, az oroszlán című Ambrus-novellában például a meggyőződéséhez hű ember magasztosul jelképpé. Az aprólékos leírás, a részletes cselekmény nem sajátja Ambrusnak sem, annál inkább a gondolati sík, a reflexió. („Ne gondolják ezek után, hogy a túlságosan kíváncsi emberek közé tartozom. Higgyék el, van benne valami ingerlő, ha egy hozzánk közel álló embernek, akit megszoktunk a környezetünk kiegészítő részének tartani, van egy megfejthetetlen örökös rejtélye, akármilyen parányi is ez a rejtély", Csák Máté a gázgyárban). Bródytól mindenekelőtt mérlegelő műgondja, fegyelmezett stílusa, Peteleitől ellentétezési módja, főleg szimbolizáló hajlama, illetve racionalizmussal párosuló álomszerűsége különbözteti meg. Ez utóbbi főleg azzal magyarázható, hogy novelláiban vágy és valóság, eszmény és beteljesülés között igen nagy a szakadék. Ezért gyakran az álmodozás pótolja a valót. A fantázia és az élet realitásának képei nem egyszer elválaszthatatlanul olvadnak eggyé. Egyik novellájában az arisztokráciát övező dicsfényt úgy foszlatja szét, hogy az élet valóságából kiragadott esetet (a „jobb körökhöz" tartozó emberek egymást taposó tülekedését) a pokol kínjait felvillantó álomképpel készíti elő. Újságírója álmában „a folyton sűrűsödő, mind feketébb, fojtó párával teli rettenetes füstben minden emberi alakból kivetkőzött idomtalan lényeket lát, amint vad összevisszaságban kergetőznek, egyetlen szörnyű gomolyagba kavarodva, egymás nyakára hágva, egymást gázolva, tépve, marva, kétségbeesetten tülekedve, birkózva, ordítozva, sikoltozva, visítozva, egymást rángatva, rázva, fojtogatva, rugdalva, taposva." A rémes valóság (a pusztító tűz leírása s az ünneplő társaság erkölcsi lemeztelenítése) mintha csak folytatása lenne az iménti álomképsornak. (A bazár ég). Tárgyiasság és szubjektivitás. Tömörkény István szociográfiai pontosságáról sokat írtak már, annál kevesebbet viszont e részletező, tárgyias ábrázolásban rejlő szubjektivitásról. Tömörkény életdarabjainak hangulathordozó erejéről. Pedig a