Nyelvtudományi Közlemények 2. kötet (1863)

Tanulmányok - Fábián István: A cselekvés egyszeriségét jelölő d, van, ven képzőkről. 1

ÉRTEKEZŐ RÉSZ. A CSELEKVÉS EGYSZERISÉGÉT JELÖLŐ D, VAN, VEN, ÉS N KÉPZŐKRŐL A M. IGÉKBEN (VERBA MOMENTANEA VAGY SUBITA). *) Mielőtt a kitűztem képzők fejtegetéséhez fognék, a szóképzők nyomozása közben tett némely észrevételeimet akarom előterjeszteni. Nyelvtudományunk mezején, úgy látszik, a szóképzők tere az, melyen eddig nyelvészeink kutatásai legkevesebbet eredményeztek; min azonban nem lehet csodálkozni, ha meggondoljuk, hogy a szó­képzők a nyelv ősrégi korszakában, még mielőtt rokonaitól külön vált volna, önállással bírván, a szóképzés törvényei alá került ezen elemek, önállóságukat vesztve, mind alakjukra (termetökre) mind önálló (eredeti) jelentésekre nézve időjártával annyira elváltoztak, s néha a tőszó testével úgy összeforrtak, hogy azok némelyikére előbb, sem mint a szók alkatrészeinek, elemzés által, teljes ismeretére szert tehetnénk, ismerni, sőt a szók elemzése után is némely ily el­kopott elemnek eredetibb alakját s jelentését még csak sejteni sem lehet, miszerint majdnem bizonyossággal állíthatni, hogy nem egy szóképző eredete, minden beható tanulmányozás mellett is , örökös probléma fog maradni. Maga e körülmény arról győz meg bennünket, hogy elemzés nélkül a szóképzők eredetének kutatásához fogni nem lehet. A­mi a M. Nyelv Rendszerében (36. lapon) mondatik, „hogy a szóképzés szóelemezéssel jár", annyira igaz, miként, hitem sze­rint, szóképzőink számát, eredetét, s jelentését csak azután fogjuk meghatározhatni, ha az egész magyar nyelvet elemeire szét bonczol­ván minden egyes szó alkatrészeit teljes bizonyossággal fogjuk ki­mutathatni. #) E czikkre némely szükséges jegyzetek külön fognak következni. Szerkesztő:­ ­NYELVT. KÖZLEMÉNYEK. II.

Next