Nyelvtudományi Közlemények 8. kötet (1870)

Lindner Ernő: Nyelvjárások vallomásai. 1

2 UIDNER ERNŐ. Hogy ezen tág mező a természetbölcsész tudványát századunk kez­dete előtt nem ösztönözte, meglepőnek látszhatik, sőt még azon közönynél is meglepőbbnek, melylyel korábbi nemzedékek azon tanok iránt viseltettek, melyeket magok a kövek hirdettek a föld ereiben és fölszinérn még mindig lüktető életről. Ama régi mondat, hogy „meghittség megvetést szül" igenis alkalmazhatónak tetszik e két tudomány tárgyaira. A járdáinkra feltöltött kavics alig lát­szott tudományos tárgyalást megérdemelni, és ama nyelv, melyet minden parasztgyerek tud beszélni, csak nagy erőködéssel emeltet­hetett föl tudományos feladat méltóságára. Az ember átbúvárolta volt a természet minden zugát, tanulmányozta volt a föld belének ásványkincseit, valamennyi évszak virágait, valamennyi világrész állatait, a szelek törvényét és az égi testek mozgását, elemzett volt valamennyi anyagot, bonczolt volt minden organismust, ismert saját testének valamennyi csontját és izmát, valamennyi idegét és kanalát, az utolsó alapanyagokig, melyekből hús és vér van öszve­téve; elmélkedett volt lelkének lényege felett, az ész törvényei felett, és megkísérlett volt benyomulni a lét utolsó alapjaiba — és még is a nyelv, a melynek segítsége nélkül ezen dicsteljes pályán még csak a legelső lépés sem vala tehető, figyelem nélkül maradt vala. Mint valamely fátyol, mely felette közel függ vala az emberi szel­lem szeme előtt, alig vétetett észre. Oly időkorban, midőn az ókor tanulmánya a leglángeszűbb férfiakat vonzotta magához, midőn Pompeji hamvait szitálták, hogy megtalálhassák az ó-római élet műkincseit és játszereit, midőn olvashatatlan pergamentek, vegy­tani szerekkel megdolgozva, lőnek kenterének közölni hellén elmél­kedők szavait, midőn Egyiptom sírjait motozták meg szent tartal­muk utáni vágyból, midőn Babylon és Niniveh palotái Nebudhad­nezar agyagból égetett naplóit kényszerültek kiadni, midőn való­sággal minden, a mi korábbi emberéletnek csak legkisebb nyomát is látszott elárulni, a legbuzgóbban átkutattatott s könyvtárak­ és muzeumokban a leggondosabban eltétetett — olyan időkorban a nyelvet, a mely minket egymagában Assyria és Babylonia okiratok­ban fenmaradt irodalmán és Egyiptom hieroglyphicus okmányain messze túl vezet, a mely minket, sehol sem megszakított szó-láncz­áttal, nemünk törzsapáival köt öszve és életét még mindig az em­beri szellem legelső gondolatnyilatkozataitól származtatja, — a nyelvet, az emberiség öszves történetének ezen élő és beszélő tanú-

Next