Nyelvtudományi Közlemények 14. kötet (1878)
Tanulmányok - Hunfalvy Pál: Új tudományok, új előitéletek. 1
ÚJ TUDOMÁYOK UJ ELŐÍTÉLETEK MEG ADALÉK A FINN-UGOR NÉPEK TÖRTÉNETEIHEZ. «A különböző emberfajok keletkezése s azoknak az égaljhoz való viszonya, méltán a természetvizsgálónak a feladata; történelmileg úgyis alig lehető, de nem is épen nyomós, meghatározni, ha váljon a legrégibb lakosság, melyről biztos tudásunk van, ott keletkezett-e az illető országban, azaz autochthon-e, vagy az is jövevény? De az egymásra következő népek felmutatása, miből a mind tökéletesülő míveltség fokozódása kitessék, valamint hátrafelé menve az is kitűnjék, hogy a kevésbbé mívelhető néptörzsek a feljebb álló nemzetek nyomásától el-elenyésztek : ez már a történetek vizsgálójának a dolga», úgymond Mommsen római történelmének elején. ») S azután így folytatja: «A német régészek azt hozták ki, hogy Anglia, Franczia, Éjszak-Német és Skandinávia országokban az indgerman törzsek elérkezte előtt egy talán csúd (finn-ugor) fajbeli nép lakott vagy inkább barangolt, a mely vadászatból és halászatból él vala, szerszámait kőből, csontból, agyagból készítvén, magát pedig vadak fogaival és gyantakővel ékesítgetvén, de a földmívelést és az érezek használatát nem ismervén. Indiában is az indgermán népet egy kevésbbé mívelhető, barnább színű nép (a dravida stb. nép) előzte meg. Ámde Itáliában se egy kiszorított nemzetnek nyomaira nem akadhatni, milyenek a keltek és germánok területén a finnek és lappokéi, s milyenek az ind hegységeken a barna népekéi (s déli Indiában a ') Römische Geschiclite. Erster Bánd. Dritte Auflage. Berlin 1861. A S. lapon. IIYET.VTUn. KÖZLEMÍNY1ÍK. XIV.