Nyelvtudományi Közlemények 41. kötet (1911)
Tanulmányok - Kara Ferencz: Északi-osztják határozók - I. 1
Északi-osztják határozok. (Első közlemény.) A vogul határozókról szóltában BEKE ÖDÖN helyesen jegyezte meg, hogy viszonyragok tekintetében a vogul az osztjákkal együtt a legszegényebb, hogy úgy mondjam, a legkopottabb az egész finnugorságban. Belviszonyragnak például nyoma sincs sem a vogulban, sem az osztjákban, s a belviszony kifejezésére kénytelen mind a két obi-ugor nyelv általános helyet jelölő helyhatározói ragokat alkalmazni. Tudvalevő dolog, hogy a magyar belviszonyrag is voltaképpen locativusi eredetű. A vogul e tekintetben aránylag fejlettebbnek mondható az osztjáknál, mert hiszen hat, illetőleg a tardai nyelvjárás szűkebb körre szorítkozó -nát ragját is beleszámítva, hét-t, -n, -l, -V, t, -s, összetett ragoknél, -nát) élő határozói ragot mutathat fel, míg az osztjákban — értve alatta különösen az osztjak nyelvjárást — a ragok nagyobb része (-i, -t, -s) már csak mint holt rag fordul elő egyes névutókban és egyes megcsontosodott kifejezésekben s igazi élő ragja csak kettő van: -na (-ni) és -a (-i, -i). E két rag, különösen a -na, lassanként háttérbe szorította a többieket és a két főirány (locativus, lativus) majdnem egész területét lefoglalta maga számára, akár csak az eudilt (ewilt, eult, CASTEÉN , Ivei) névutó, amely az ablativusi területen vált majdnem kizárólagos egyeduralkodóvá. A bibliafordító VOLOGODSZKI általánosan használt osztják határozói ragnak csak a -na és -a ragot ismerte el. WINKLER az ő véleményét fejti ki, midőn az ural-altaji nyelvcsoportról szóló könyvében *) e két *) Das Uralaltaische und seine Gruppén. Berlin. 1885 94—95. old. Nyelvtudományi Közlemények, XLI. 1