Nyelvtudományi Közlemények 68. kötet (1966)
Tanulmányok - Gregor Ferenc: A magyar ló és szarvasmarha-tenyésztés nyelvi hatása a szlovákra 397
Pejowata czernochwosta, Barna Pej, 1656: Barna Pey, 1657: kedes Pey, 1663: Tureczki kuon Pejowati, Barna Pej holdos, 1702: Klusa pejowata stara fraisstacka, zastaru kobilu pejowastu, Barna pei Kobilka, Barna pei Konik, Kuon bez brdcy preklany Pei Nád. cs. nádiad. k. Okiratok I. 620, Pegeko- Peyko, Peykowí Kon ( == pejló) Bern, pejkavy ( == barna) Kálal, pejistí, pejkaví ( = pej), pejkó (= pejló) Jancs, Tótkomlós, 1829: kona peyku, 1852: kobola . . . pegista SK 333, pejkó dobrí Tk, pekného peja ~ pejkóen mász, pejkó Psz (saját gyűjtés). A 'barna' jelentésű pej a XV. sz.-ban a leggyakoribb lószín volt a magyaroknál (vö. M. BEIXÍ NYESY, i. m. 15). Ez a közkedveltsége és általános elterjedtsége adja magyarázatát a szlovákra gyakorolt erős hatásának és általános meghonosodásának. Eljutott Morvaországba is, ott azonban fejkő formában van meg (ld. BART Diai 318), nyilván a fakó-jenek hatására. A pej(k)o a szlovákban is — hasonlóan a fako-hoz és a dereë-hez — nemcsak a barna színű lovat, de, mint láttuk, a lovat általában is jelenti. Magyar kese(ly) " keë, kesa, keëo, keëavy', a. m. 'göndör, bozontos szőrű ökör, tehén' és kesavy 'tarka', keeeí (ritk.) (= lónév) Kálal. További adatok: Keëo (= ökör és lónév) Bern, keçura (= tehénnév) Dobs, Obyé 51, Buffa 163,56 keea (= tehénnév) Buffa 163, keëo (kvon) (= kesely) Jancs, Stará Pazova, Vsz (saját gyűjtés), keeaví (= kesely, fehérszőrű) Jancs, Kessa sl. ( = Nahme der Ochsen) Palk, Kessawy sl. (s. strakaty?) Palk, keca ( = göndör, rendszerint világos szőrű sertés) Vsz (saját gyűjtés), kecavij (nyelvjárási) (= dús hajú, göndör, bozontos) SSJ. MACH (Etym) a magyar kese eredetét megkérdőjelezi, feltehetőleg az eltérő jelentések miatt. De száz évvel ezelőtt Jancsovics még pontosan a magyar kesely jelentésben használja a keeaví-t (vö. Kesely — a fehér szarvasmarha, ha a kékes marhának orrtükre világos stb. Hermán 446) és a kesely - keco-t is. Palkovicnál a kessawy-nak kérdőjellel ellátott 'strakaty' (s tarka) jelentése pedig arra enged következtetni, hogy mögötte valószínűleg a sötétebb szőrzet és világos láb ( kese, kesely) tarkasága húzódik meg. Éppen ezért biztosnak mondható a szlovák koca magyar származtatása, hiszen a szőr színjelölése könnyen átbillenhetett a szőr minőségének a jelölésére, ahogyan jól megfigyelhető ez az idézett vértesszőllősi adatból is. Magyar szőke ~sej(k)a, ua. : morva-szlovák sejka (= szőke tehén) Bart: Diai 316, morva-szlovák séja, sejka, sejka (= nagyszarvú, fehér magyar ökör) Bart: Diai 318, serkasti Czambel 588, Király: Ost II. 102, sékavísz (saját gyűjtés). Bartok adatai arra mutatnak, hogy ez a melléknév is elsősorban az állatok, mégpedig a szarvasmarhák színjelölése útján jutott be a szlovák nyelvjárásokba, mindenekelőtt a morva-szlovákba és a kelet-szlovákba. Ha figyelembe vesszük, hogy milyen hatalmas mennyiségű alföldi szarvasmarha került a XVI—XVII. sz. folyamán Morvaországban eladásra,57 de még az odairányuló marhacsempészés is milyen nagy arányokban folyt,58 akkor nyilvánuló, miért 56 F. BTJTFA, Nárecie Dlhej Lúky v Bardejovskom okrese. Bratislava 1953. A továbbiakban: Buffa. 57 VÖ. ELEKES L. — LEDERER E.—SZÉKELY GY.: i. m. II. 224—227. 58 Pedig 1651-ből tudjuk, hogy éppen ezért a morva legelőkre tilos volt magyarországi szarvasmarhát hajtani, mégis sok helyen látni lehetett ,,a nagyszarvú, hatalmas magyar ökröket!" L. TAKÁTS L., Művelődéstörténeti tanulmányok a XVI—XVII. századból. Bp. 1961. 241.