A magyar nyelvért és kultúráért - A Magyar Nyelv Barátai Köre Előkészítő Bizottságának tájékoztatója, 11. szám (1973)

Dr. Szilágyi Ferenc: A szabadság apostola (Petőfi Sándor, 1823-1973)

A SZABADSÁG APOSTOLA (Petőfi Sándor; 1823—1973) Kodály Zoltán mondta a magyar zene forradalmi megújító­járól, Bartók Béláról­ ,Bartók abból az emberfajtából való, amely örök elégedetlenségtől hajtva, mindent meg akar változtatni, mindent szebbé-jobbá akar tenni, amit csak a Földön talál. Ebből kerülnek ki a művészet, tudomány nagyjai, a nagy felfedezők, feltalálók, politikában a nagy forradalmárok, Columbusok, Galileik, Kossuthok, akik mind másképp hagyták maguk után a világot, mint ahogy találták.” Ilyen ember, ilyen férfi volt az is, akire most emlékezünk. Ki volt, és mit tett a világban alig huszonhat évesen, hogy másfél évszázad múltán is nemzetek és országok emlékeznek meg születéséről, egy tizenöt milliós népnek pedig szinte minden tagja büszke szeretettel gondol rá, mint egyik legnagyobb fiára? Hogy ezt megértsük, le kell hajtanunk a fejünket, hogy beléphessünk egy kiskunsági nádfedeles ház küszöbén. A ház olyan, mint a legtöbb régi, fehérre meszelt alföldi paasztház: a katolikus meg a lutheránus templom közötti szűk utcaközben áll ma is, ahogy 150 éve, mikor 1822 szilveszterén szokatlan öröm köszöntött lakóira: a házat bérlő Petrovics István mészárost felesége öt évi házasságuk után végre gyermekkel — méghozzá fiúgyermekkel — örvendez­tette meg! Az örömbe azonban aggodalom is vegyült: az édesanya későbbi visszaem­lékezése szerint az újszülött öklömnyi, vézna kis ember volt, azért is kellett még aznap sietve megkeresztelni. A sors azonban vigyázott a fiúra, akinek a boldog apa azt a szerepet szánta, hogy nevét fenntartsa, s majdan mesterségét és vagyonát átvegye. A sors nagyobb szerepet szánt neki. Thomas Gray, a XVIII. század neves angol költője, egy falusi temetőről írt elégiájában azon tűnődött, hány Milton s Cromwell nyugszik ott névtele­nül a kövek alatt. A mi történetünk hőse azonban nem így hitte ezt: azt tar­totta, hogy ha valakit a sors valamire kiszemel, az nem veszhet el: „A világon semmiféle tehetség el nem vész. Nem olyan bolond a természet, hogy hiába teremtsen erőket.” Az életútját irányító sorssal korán bensőséges kapcsolatba került. Még alig volt húszéves, mikor rajongva szeretett anyjának elbeszélte egy álmát, amelyet úgy magyarázott, hogy korán ragadja el a halál, de hírében-nevében élni fog, örökre. A történetet versben is megírta: 5

Next