Nyelvünk és Kultúránk - az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének tájékoztatója, 84. szám (1992)

Olvasónapló

Jól ellentételezi e sötét tónusú verset Ladányi Childbirth című linóleummet­szete: a keret ugyan itt is komor, de a központba helyezett édesanya lámpafényben világoló alakja jövőbe vetett hitet áraszt. A kép hangulata Ladányi Imre kecskeméti és Buday György kolozsvári művész mesterségbéli rokonságára utal. Vajon szép halál adatott meg Kovács Józsefnek, a Szegedi Forradalmi Bizott­ság ’56 után kivégzett elnökének, akinek következő, SZABADSÁGÉRT/FOR FREE­DOM című fejezetének versei között szentel emléket Tollas Tibor?! A naturalista rész­letességgel leírt anyai fájdalom nyelvünk legmélyebb bugyrait föltáró erővel szégye­níti meg a szabad gondolat gúzsbakötőit. Anyja azóta eszét vesztve — így mondják — egész Szegeden keresi fiát nappal, este, utcákon át és tereken. Könyörtelen, élő kisértet kiált, torkából kín fakad: — Hová tettétek? Megöltétek? Adjátok vissza fiamat! — (Szegedi ballada) Magyar származású nő, Susan Jancsó végezte el jó érzékkel e sorok angolra fordítását, így sikerült átéreznie és érzékeltetnie a fiát sirató anya minden fájdalmát: His mother has been looking for him frantically since then, so they say, haunting the stress and squares of Szeged searching for her son night and day. Like a merciless, living specter she screams, pouring forth agony: "Where is my boy? Why did you kill him? Where is he? Give him back to me!" (Ballad of Szeged) E sorokban az Ómagyar Mária Siralommal, első magyar versünkkel érzek ro­konságot mind az ősi gondolatpárhuzamokra emlékeztető kifejezésmód és a régi ma­gyar versre oly jellemző alliteráció, mind pedig a megformáltság érzelmi hevületét il­letőleg: „Valék siralom tudatlan, siralommal sepedek, búval­aszok, epedek. Választ világomtól, zsidó fiadomtól, édes örömömtől. Ó, én édes uradom, egyetlenegy fia­dom! Síró anyát tekintsed, bújából kinyújtsad! Szemem könnyei árad, én jonhom bú­val fárad: te véred hullatja én jonhom alélatja. Világ világa, virágnak virága: ke­serűen kínzótól, vas szegekkel veretel. Kegyedjetek fiamnak, ne legyen kegyelem ma­gamnak, avagy halál kínjával anyát édes fiával egyenbeléöljétek!" (Benkő Loránd: Az Árpád-kor magyar nyelvű szövegemlékei. Akadémiai Kadó, Budapest, 1980. 60- 61). Mindezt úgy valósítja meg Tollas Tibor, hogy nem kísérli meg kisajátítani (és így egyben lejáratni) azokat az értékeket, amelyek nem válthatnak sem politikai csopor­tosulások bunkójává, sem pedig ellenszegülők bumerángjává. 1956 és ami utána kö­vetkezett, közös nemzeti örökségünk: nagyszerűségében és gyászában. E költemény ezért hiteles és szép.

Next