Nyelvünk és Kultúránk - A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának folyóirata, 168-171. szám (42. évfolyam, 2012)

2012 / 3 - Magyar örökség - Bakos István: A nyugati magyar örökség magyarországi fogadásáról

A nyugati magyar örökség magyarországi fogadásáról Ezt indokolja Csapó Endre: A magyar világszórvány című előadásában is. Idézem: (..) Ha a nemzetet és államot azonosítjuk, kizárjuk az Erdélyben vagy Amerikában élő ma­gyarokat nemzetünk köréből. Az államiság nem lényeges alkateleme a nemzetiségnek. (...) (...) csak itt, idegenben érzékeljük, hogy a megismert nyelvek felett minden összehasonlításban magasan a legkifejezőbb, legartikuláltabb anyanyelvünket ingyen ajándékként kaptuk, és ha állampolgárságunk lehetett is csere tárgya, a nyelvet nem adjuk. (...) Valóban élhet a nemzet az államon kívül is, hűségünket a szovjet alkotta államtól tagadtuk meg, mert az nem a nemzet állama volt. A nemzet bennünk élt tovább, mert hittük, hogy a hódoltság rendjének tilalmi leple alatt élt az országban is a nemzet, és várja felszabadulását. Hittük, hogy van jövő, ami igazolni fogja hűségünket. Az igazolás ugyan még várat magára — 22 évvel az ország felszabadulása után is. De talán már nem is fontos, szinte mind elhaltak már, akiket illetne. (...) Az elmúlt 22 évben a magyarországi média vajmi keveset tett annak érdekében, hogy tuda­tosuljon valami a közvéleményben arról, hogy egy része a nemzetnek távol az országtól élt (...) vitt valamit a szülőhazából, amivel jól gazdálkodott, hasznosítható évtizedek munkálkodása hirdeti emléküket. Magyarhonban még nincs igény megismerni, mit cselekedett a nemzet távolba szakadt része egy rendkívüli időszakban a nyugati világ fórumain, ahol Trianon óta mindent másképpen tudnak a magyarokról. ” (Cs. E. 2012. augusztus 18.) E szép vallomást záró keserű igazságot elfogadom a Magyar Diaszpóra pátriárkájától, aki­nek emigráns hitvallását a svájci Kovács Andor közgazdász szavaival egészítem ki: „A rend­szerváltozással a nyugaton élő magyarság megszűnt emigráns lenni. De jure és de facto. Nyugaton mindenki, aki 1945-től napjainkig eljött Magyarországról, 1990-ig úgy szerepelt, mint aki a kom­munizmus elől, elvből menekült. Az egyesületek, szervezetek ezért alapszabályukba foglalták, hogy céljuk a kommunizmus magyarországi diktatúrájának a megtörése, megszüntetése. Mihelyt demok­ratikus kormány alakult, ezek az alapszabályok semmissé váltak, betöltötték küldetésüket. Ennek a generációnak a kihalásával egyébként kihal a politikai célú és érdeklődésű emigráns diaszpóra. (...) a második generációs réteg általában jól képzett, komoly gazdasági és politikai kapcsolatokkal ren­delkezik. Az viszont már nem tőlük függ, hogy milyen mértékben tudja őket Magyarország hasz­nosítani. Érvényes bizonyos kettősség: azért, mert valaki tud magyarul, és nyugatról jött, ne essünk hasra előtte! Vizsgáljuk meg, mihez ért az illető, mire lehetne alkalmazni(Homokpad 7. p.) A magyarországi civil társadalom és a nyugati magyarság Tisztelt Hallgatóim! Csapó Endrénél és sok más nyugati ismerősömnél is gyakran tapasztalom azt, hogy szá­mukra a hazai elismerést és a fogadókészséget jobbára a magyar hivatalok, hivatalosságok 44 NYELVÜNK ÉS KULTÚRÁNK 2012/3

Next