Községi Polgári Leányiskola, Nyirbátor, 1933
korlatot, talajtornát, futás, magas és távolugrást, játékokat és néptáncokat mutattunk be. Ügyességükkel kitűntek Honorits K. és Kerekes J. IV. o. t. Huba ,. Mező A., Sallay J., Strausz J., és Szvoboda 1. 111. o. Domsitz L., Gajdos R., Miklós Zs. és Resofszky M. 11. o. A. Lengyel M., b. Lengyel M., Mező J. és Vass E. 1. o. t. Magasugrásban 135 cm-ig mentünk. Május 27-én Hősök napján az összes iskolák tornaünnepélyén három műsorszámmal szerepeltünk. Összefoglaló vizsgálatok után jan. 17-én a Frontharcos Szövetség felkérésére közkívánatra újból előadják növendékeink ritmikus mutatványos gyakorlataikat és magyar táncaikat. Ezáltal is a magyar egység gondolatát igyekszünk kifejezésre juttatni. d) Ifj. Segítő egyesület tanárelnökül az elmúlt tanévre Fischer Mária tanárnőt jelölte ki az iskola igazgatója, pénztárosnak Takács Károly tanárt, kinek iskolánktól való eltávozása után az elnök intézte a pénztárosi teendőket is. A Segítőegylet célja : a szegénysorsú, szorgalmas tanulók segélyezése. Ezt a célkitűzést elnök az elmúlt tanév szept. 27-én tartott alakuló gyűlésen ismertette a tagokkal. Ezen a gyűlésen választották meg a tisztikart és a választmányi tagokat. Ifjúsági elnök lett Sztolovics Livia IV. o. jegyző és titkár Mező Anna 111. o. Osztályonként 3—3 rendes és 1—1 póttagot választottak a tagok. Az alapszabályok értelmében 2 havonként összesen 4 gyűlést tartott a választmány, melyeken a tagok jelentései alapján javasolta több tanulónak ruhával, vagy tanszerrel való segítését. Az egyesület 8 tanuló után fizette a mozgásművészeti tanfolyam díját, 4 tanulót részesített ruhasegélyben, 39 tanulót részesített, segélydíj ellenében, könyvsegélyben 95 könyvvel. Iskolai ünnepélyek műsora. a) Okt. 6-i ünnepély műsora : 1. Himnusz. Énekli: a kar. 2. Az aradi golgotán c. vers. Szavalja Domsitz Lujza 11. o. 3. Megemlékezés okt. 6-ról. Felolvassa : Török Ilona IV. o. 4. Szellemek útja c. vers. Szavalja : Strausz Irén 111. o. t. 5. A halhatatlan 13 c. vers. Szavalja : Honorits Katalin IV. o. 6. Hiszek egy karének. Énekli a kar.