Kossuth Lajos Gimnázium, Nyíregyháza, 1948
A fordulat éve és iskolánk Az idei tanév volt a fordulat éve nemcsak a magyar nevelés, hanem iskolánk, a Kossuth Lajos-gimnázium életében is. A Magyar Dolgozók Pártja programjának megfelelően népé lett a föld és gyár után az iskola is. Ez a döntő változás egy volt felekezeti iskolában új, nagy és egyben szép feladatot jelentett az intézet vezetőjének és tantestületének. Át kellett alakítanunk a tanulóifjúság nemtörődöm szellemét, a háborús évekből megmaradt meglazult fegyelmét és sokszor felelőtlen s korszerűtlen magatartását, hasonlóképen a szülők társadalmának nagy részét és idegenkedését a népi demokrácia célkitűzéseivel és az új iskolával szemben. Iskolánk és ifjúságunk életének, szellemének új, határozott haladó irányt kellett mutatnunk, egyben meg kellett változtatnunk nevelésünk eszközeit és módszereit is. Meg kellett változtatnunk iskolánkról városunkban kialakult nem épen kedvező véleményt is. E feladatok megvalósításában nélkülözhetetlen támogatást kaptunk a Magyar Dolgozók Pártja megyei és városi szervezetétől, az MNDSz-től és a demokratikus tömegszervezetektől. Célkitűzéseink közé tartozott ennek megfelelően egy elsősorban korszerű nevelői magatartás kialakítása, a szocialista ember és magatartás kialakítása, a munka és tanulás új értelmezése, a munkafegyelem és tanulás színvonalának erőteljes emelése. Célkitűzéseink közé tartozott az ifjúság marxista-leninista világnézetének erőteljes kialakítása, hogy viszonyulása ennek következtében a népi demokráciához, a munkásosztályhoz és pártunkhoz egészséges legyen. Minden munkánk arra irányult még az év folyamán is, hogy megjavítsuk iskolánk szociális összetételét. E téren is nagy siker koronázta munkánkat és erőfeszítéseinket, hiszen több mint 160 túlnyomó többségben kisparaszt és munkás származású tanuló jelentkezett az új első osztályunkba, mintegy háromszorosa a múlt évinek. De mindez jelenti elsősorban pártunk politikájának hatalmas sikerét itt Szabolcsban is és a döntő fordulatot a középiskolák életében. Hasonlóképen mutatja azt is, hogy mennyire megnőtt a szabolcsi szegényparasztság körében a kultúrszomj, a tanulás és szellemi felemelkedés utáni vágy. Új honfoglalás történik most iskolánkban az öreg Kossuth Lajos gimnáziumban is, amelyik szélesre tárja kapuit a tanulni vágyó és arra érdemes szegény munkás és parasztgyermekek előtt. Ez számunkra nem