Katolikus Gimnázium, Nyíregyháza, 1921

,,Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában! Ámen". „Akié az iskola, azé a jövő“. A magyarság azt a történeti hivatást, melyet itt Európa keletén egy évezreden át betöltött, mint a műveit nyugat védőbástyája, nemcsak vérrel és fegyverrel szolgálta, nem kisebb mértékben szolgálta azt államalkotó erejével, a keresztény kultúra hatása alatt megnemes­ült faji és nemzeti sajátosságaival. Hogy a turáni mezőkről, ide, az erdőborította Kárpátoktól körül­ölelt édenkertbe vetődött pogány magyar a mai napig fenn tudott maradni, azt annak köszönheti, hogy az erdők mélyén, források tövé­nél, fehér lovat áldozó táltosaitól elfordulva, a Krisztus evangéliumát hirdető apostolokat követte. Hogy Magyarország, mint erős, hatalmas kulturállam megünne­pelhette fennállásának milleniumát, ezt csak annak köszönhetjük, hogy a Szvatopluk országán győzedelmeskedő magyar törzsfőnökök birodal­mát a — Regnum Marianum — váltotta fel. De Mária országa romokban hever; népének egy része idegen uralom jármát nyögi, a másik rész hitében megrendülve, nemzeti érzésé­ben megfogyatkozva a nemzet jövőjében kételkedik. Veszélyben a haza! A második ezer év kilátásai bizonytalanok, majdnem reménytelenek. Mit hibáztunk el? Mit javítsunk? Tekintsünk a múltba, okuljunk a múlton! A pogány magyarok ősereje megszerezte ezt a hazát, a keresztény magyarok erős hite műveit állammá fejlesztette és ezer éven át fenn­tartotta. Ezek a fenntartó erők, a keresztény hit és a faji öntudat azonban a második évezer hajnalán megroppant, sőt megfogyatkozott a magyarban. Eltávolodott a magyar nép attól a kereszttől, mely miként a hatalmas tölgy a hozzá tapadó repkényt, úgy védte, úgy oltalmazta faji öntudatát és nemzeti érzését. Vissza a kereszthez! Ezt a jelszót hangoztattuk a tatárdúlásnál is pusztítóbb vörös forradalom után. Sajnos, nem éreztük át eléggé és elegen a jelszót. A jelszó megmaradt jelszónak, nem fakadt a nyomá­ban igazi keresztény élet. A megváltó, bűvös jelszót nem hangoztattuk mély hittel, szent meggyőződéssel, azért nem lett kellő hatása.

Next