Katolikus Gimnázium, Nyíregyháza, 1922
, az Istennek tetsző dolgot cselekszik, az hazafias kötelességet teljesít, az a magyar irredentizmust a leghathatósabban szolgálja. Köszönet és hála mindazoknak, akik a keresztény vagyon rendeltetését helyesen felismerve, azt a hit és haza javára gyümölcsöztetik. A róm. kath. iskolaszék a teleásárolásról jelentést küldött a V. K. Minisztériumhoz, amely dr. Erösi László miniszteri osztályútanácsost küldte ki a telek megszemlélére. Dr. Körösi László 1923. január 5-én tekintette meg a telket és egyúttal lehozta a Vall. és Közokt. Minisztériumnak az államépítészeti hivatalhoz intézett rendeletét a telek felmérésére. Vágó Dániel államépítészeti tanácsos a telket felmérte és arról pontos helyszínrajzot készített. Az intézet telkének megszerzésével a róm. kath. iskolaszék megfelelt a kultúra érdekében vállalt nemes kötelezettségének. Az egyelőre szükséges helyiséget is rendelkezésre bocsátotta, azonban több éven át nem tudja majd az intézet elhelyezését biztosítani. A helységek a legmérsékeltebb igényeket is alig elégítik ki, tornateremre nem is számíthatunk, az udvar szűk, testnevelésre nem is gondolhatunk. Az eddigi tapasztalatok alapján iskolánk népesnek ígérkezik, a két osztályban 110 tanulónk volt. Az ifjúság érdekében ezúttal is kérjük a Tm. Minisztériumot és az összes illetékes tényezőket, hogy iskolánk végleges otthonának megteremtésére minél előbb tegyék meg a szükséges intézkedéseket. II. Iskolánk az 1022-23. iskolai évben. I. A tanév lefolyása. Intézetünk második esztendejében a tanítás menetét semmi sem zavarta. Sem járványszünet nem volt, sem a fűtőanyag hiánya miatt nem kellett a tanítást megszakítanunk. A Vall. és Közokt. Minisztériumtól utalványozott tüzelőanyagot kellő időben megkaptuk Ez a tüzelőanyag azonban csak január hó végéig volt elég. Néhai Dessewffy Dénes és Béla grófok áldozatkészségének köszönjük, hogy a fűtőanyagok hiánya miatt a tanitás menetében fennakadás nem történt. A szülők áldozatkészségét is igénybe vettük, amennyiben az ajándékul kapott tűzifának felvágatási és egyéb költségeit a szülők önkéntes adományaiból fedeztük. Az első osztályú felvételi vizsgálatok augusztus 28-án folytak le a tank. kft. főigazgató megbizottjának, Majoros Béla szolgálattételre a főigazgatósághoz beosztott r. tanárnak elnöklete mellett. Felvételi vizsgálatra jelentkezett 49 tanuló közül megfelelt 45 tanuló. Szeptember hó 1., 2. és 4-én megtörtént a beírás, 11-én volt a a Venni Sancte és az iskolai év ünneplés megnyitása. 6-án kiosztottuk