Katolikus Gimnázium, Nyíregyháza, 1923

szorul és arra érdemes is, kövessenek el mindent intézetünk ügyé­nek előbbre vitele érdekében. 3. Változások a tanártestületben. Az iskolai év elején a nm. VK. Minisztérium Kaszás József mezőkövesdi kir. kath. főgimn. r. tanárt intézetünkhöz áthelyezte. Dr. Néveri János megbízott igaz­gatót a Kormányzó úr Őfőméltósága igazgatóvá a VI. fizetési osz­tályba kinevezte. Ugyancsak az év folyamán Mészáros Mihály r. tanár a VII., Szathmáry László r. tanár pedig a VIII. fizetési osz­­­tályba lépett elő. Itt említjük meg, hogy a nm. VK­ Minisztérium a jövő, 1924— 25. iskolai évre intézetünkhöz helyezte Dr. Merker Márton és Miho­­vics József rendes tanárokat. 4. Valláserkölcsi nevelés. A »Restaurare omnia in Christo« elvétől vezéreltetve és attól a meggyőződéstől sarkalva, hogy lé­pett hazánk újjászületését csak úgy reméljük, ha a nemzet ifjúságát visszavezetjük a kereszthez , minden kínálkozó alkalmat felhasz­náltunk arra, hogy növendékeink lelkében a vallásos érzést minél mélyebbé tegyük. Ezen a téren nem volt nehéz a helyzetünk, mert növendékeink száma még kicsiny volt, túlnyozó részben feleke­zeti elemi iskolából kerültek ki, és 87,6 százalékban katholikuszok voltak. Növendékeink az­ év folyamán 4-szer járultak a szent gyónáshoz; az őszi és tavaszi hónapokban naponként, máskor ünnep- és vasár­napokon hallgattak szent­misét. A tanulók vallásgyakorlataik köz­ben nem nélkülözték tanáraik példaadását sem. A tanulók az isten­tiszteleteken való megjelenésben az idén pontosabbak voltak, mint a múlt évben. 5. Fegyelmi állapot. A tanulók fegyelmezettsége általában kielé­gítő volt. Súlyosabb fegyelmi vétség nem fordult elő. Igazgatói megrovást 2 esetben kellett alkalmaznunk futballozás közben elkö­vetett durvaságért. Az ilyen fegyelmi vétségnek is elejét lehetne venni, ha alkalmas játszóterünk volna, ahol a tanulók tanári felügyelet mellett hódolhatnának a futballozás divatos, de minden korlátozásra érdemes szenvedélyének. Nem hagyhatom azonban szó nélkül azt a sajnálatos körülményt, hogy az óramulasztások még mindig nagyon nagy számmal fordulnak elő. Ezen a téren sem a szülők, sem a tanulók nem veszik elég komolyan a dolgot.­Az idén is több esetben kellett igazolatlannak minősítenünk a mulasztá­sokat. Két, idegen intézetből jött, tanuló valósággal az — iskola­­kerülés — vétségébe esett. Vidéki szülők gyermekei voltak, hiány­zott náluk a kellő szülői felügyelet. Ezeken a bajokon csak jó és eleső internátus segíthetne. 6. A tanulók egészségi állapota kielégítő volt, járványos beteg­ség nem fordult elő. Fertőző betegségben 7 tanuló szenvedett, súlyosabb megbetegedés 16 volt.­­ Az iskolaorvos a szokásos szemvizsgálat alkalmával szembajt nem észlelt. Sajnálattal emlékezünk meg az 1. osztály egyik legjobb tanuló-

Next