Katolikus Gimnázium, Nyíregyháza, 1924

előfordulhat.) De lehet a figyelni nem tudásnak az alapja valamely testi bántalom, vagy egyéb fogyatkozás is, ami esetleg orvosi be­avatkozást igényel. Más szülőtől meg ilyen kijelentést hallunk: „Csodálom, hogy fiam az iskolában nem tud felelni, hisz vele tanulok, kikérdezem, hiba nélkül felmondta nekem a leckét.“ Vagy ezt halljuk : „Fiam mellett instruktort tartok, aki jeles tanuló, neki mindig kitűnően felmondja a leckét.“ Ennek az aggódó szülőnek már nagyon nehéz röviden meg­felelni. A nevelés és tanítás mestersége, közfelfogás szerint, olyan mesterség, melyet nem kell tanulni, melyhez mindenki ért, különö­sen az olyan ember, aki iskolába is járt. Tudjuk, hogy a mai nyomorúságos viszonyok között sok ú. n. közalkalmazott maga fabrikálja, vagy legalább talpalja a cipőjét. Azt is tudjuk, hogy mielőtt az ilyen ember hozzáfogott a drága anyag feldolgozásához, eljárt valamely tanfolyamra, vagy legalább is ellátogatott, valamely cipész műhelyébe tanácsokat, útbaigazítá­sokat kérni. És ezt az instrukciót bizonyára nem a tanonctól, — a suszterinastól — kérte, hanem a mestertől. A gyermek is drága anyag, még­pedig sokkal drágább anyag, mint a cipő anyaga. Kérdezzük, hány anya tanulta és gyakorolta a csecsemő gondozást, mielőtt gyermeke született ? Hány apa tanulta és gyakorolta a tanítás mesterségét, mielőtt fiának vagy leányának instruálásához fogott ? Ha pedig ezt nem cselekedtük, nem csodál­kozhatunk azon, hogy nem tudjuk pótolni azt, amit gyermekünknek nem tudott megadni az iskola, ahol mégis csak olyan emberek foglalkoznak a tanítással, akik azt a mesterséget tanulták és éveken át gyakorolják. Ugyanígy vagyunk a diák-instruktorokkal is, akik még az iparostanonccal sem állíthatók ezen a téren egy sorba, mert hisz ők nem a tanítás mesterségét tanulják az iskolában. Nem akarom én ezzel azt mondani, hogy a szülő ne foglal­kozzék gyermekével. Azt sem tagadom, hogy ez a foglalkozás sok­szor eredményes. De ha nem eredményes, abból még nem lehet joggal azt következtetni, hogy az iskola eljárása hibás, elbírálása téves, vagy éppen rosszindulatú volt. Az instruktorok munkája sem mindig eredménytelen, hisz tanárok is ajánlanak diák-instruktort. Én a magam részéről csak a legritkább esetben szoktam diák-instruktort ajánlani, mert legtöbb esetben — üzleti nyelven szólva — nem fizeti ki magát. Néha legfeljebb nem merem mondani, hogy ne fogadjanak instruktort, mert ha a tabulóval baj talál történni, engem okol a szülő. Vizsgáljuk meg röviden, mik lehetnek az okai annak, hogy sok esetben a szülői vagy instruktori tanításnak nincs kellő eredménye. A tanítás tulajdonképeni és igazi célja az elme kicsiszolása, a gondolkozó képesség fejlesztése és gyakorlása Az ismeretek köz­lése csak eszköz a cél elérésére. Báró Eötvös E. mondja: „Félig sem olyan fontos az, mit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogyan tanítjuk. Amit az iskolában tanulunk, annak legnagyobb

Next