Felsőkereskedelmi Iskola, Nyíregyháza, 1938

5. Munkács. Május 21-én vittük el a zászlót Munkácsra. A küldöttség­ben résztvett 38 növendék, az igazgató, dr. Marssó József, dr. Mérei Ferenc, Kovács Béla és Takács Júlia. A jól sikerült kirándulásról a Nyír­­vidék-Szabolcsi Hírlap a következőkben számolt be: A kiránduló társaságot a munkácsi állomáson dr. Tárczy Károly fogadta. Virágcsokrokkal kedves­kedtek. A megérkezés után azonnal kezdetét vette az intézet szépen feldíszí­­tet udvarán a két iskola testvéri ünnepe. A Magyar Hiszekegy imája után dr. Tárczy Károly igazgató üdvözölte a nyíregyháziakat. Könnyektől fátyolozott hangon és a meghatottsággal küzdve szólt ennek az iskolának húsz esztendejéről s hitet tett az iskola magyar tagozatának magyar nemzethűsége mellett. Hálás szavakkal mondott köszönetet a nyíregyházi testvériskolának és vezetőjének azért a testvéri segítségért, amellyel már az­­ első napokban a munkácsi iskola felé fordult. Az igazgató üdvözlő szavaira Margócsy Emil főigazgató válaszolt. Visz­­szatekintett a szenei, voltaképen pozsonyi diákok körében tett látogatására, majd az emlékezetes március 15-i ünnepségre Kassa városában. Munkácsra nem azért jött a nyíregyházi iskola utoljára, mert kisebb szeretet hozta, ha­nem azért, mert hosszú ideig a közlekedési akadályok gátolták meg. Munkács és Nyíregyháza kereskedelmi iskolái között nemcsak a két város földrajzi helyzete és gazdasági egymásrautaltsága, de az is szorosabbra fűzi a kapcsot, hogy valóságos ikertestvérek: mindkét iskola ugyanazon a napon kezdte életét. Ezt a testvéri kapcsot köti most szorosabbra a felajánlott zászló. A nyíregyházi ifjúság nevében Karafa Ferenc III. évf. tanuló adta át hazafias buzdító szavak­­ kíséretében a nyíregyházi iskola nevét, jelmondatát s az ajándékozás okát is feltüntető szép, címeres lobogót, amelyet Stumpf Hajnalka II. évf. tanuló koszorúzott meg a munkácsi leányok nevében. A zászlót azután Koltai Ferenc III. évf. tanuló kezéből egy munkácsi ifjú vette át komoly fogadalomtétellel s Balogh Magda nyíregyházi női tanfolyamista növendék díszítette fel a nyíregyházi leányok hímzett selyemszalagjával. A zászlóátvétel szertartásosan komoly mozzanatai után Sziklay G. el­szavalta M. Juhász Margit Imádság 1938-ban c. versét, majd felváltva, a nyíregyházi és munkácsi fiúk és leányok gazdagították a gondosan összeállí­tott, tartalmas műsort egy-egy számmal. Markovics Mária I. évf. tan. (Mun­kács) Havas István „Zászló előtt“ c. versét, Ubrizsy Ferenc I. évf. t. (Nyír­egyháza) pályanyertes saját költeményét (Új honfoglalás) adta elő. Az ünnepség legmeghatóbb mozzanata volt, amikor dr. Tárczy Károly igazgató Erdélyi Miklós III. évf. növendéke lépett elő, hogy a honvédelmi miniszter elismerő oklevelét ünnepélyes formában átvegye. Erdélyi Miklós a múlt évi októberi napokban élete kockáztatásával háromszor kelt át a gondo­san őrzött határon, hogy hírt vigyen a magyar katonáknak s útmutatást, parancsot, propaganda-nyomtatványt hozzon onnan. Harmadízben elfogták a csehek. Bebörtönözve és kínoztatva sem árulta el a reábízott katonai titkokat és megbízóit. A miniszter kívánsága volt, hogy ezt a kitüntetést nyilvános ünnepségen vegye át a hőslelkű diák, s az igazgató nem is választhatott volna reá szebb pillanatot, mint a két iskola e testvéri találkozásának alkalmát. A műsor befejező részében Szabó János I. (Munkács) Lampérth Géza Dal a zászlóról c. versét s Huba A. (Nyíregyháza) két szép Rem­ényik verset (Alpesi rózsa, Ige) szavalt. A műsort a női tanítóképző intézet növendékei­nek kitűnően képzett énekkara hazafias magyar nótákkal tette változatossá.

Next