Leánykálvineum Polgári Iskola, Nyíregyháza, 1934
önálló iskolás gyermekek, írhatnám azt is: letört ágak. Hiszen a viszony a szülő és gyermeke között az, mint a törzs és virágzó ágai között. A törzs ad életet az ágnak, az ág közvetíti a napfényt a törzsnek, s viseli a harmatos virágoknak gyümölcstermő ígéretét. A törzs kopasz, hogy ágai virágozzanak. A virág gyökértelen lesz, ha leválik a törzsről és vagy elsenyved, vagy új talajba fogódzva, mondhatatlan erőfeszítést tesz, hogy virágját is megtartsa, gyökeret is neveljen. A kettő elszakítása tehát természetellenes. Az önálló iskolás gyermekek ilyen érettlenül leszakított ágak. Zavaros idők természetellenes következményei. A nagyobb baj nem az, hogy vannak, hanem az, hogy az emberek napirendre térnek létezésük fölött, s nem gondolkoznak, elég komolyan azon, miképpen lehessen áthidalni a nehéz idők visszás terméke és az új, normális berendezkedésre törekvő jövő közötti űrt. Abból, hogy e gyermekek az újabb időknek elkerülhetetlen következményei, szükségszerűséget olvasnak ki, s elkönyvelik, mint a jövő egyik újítását. ,,Kor-tünet“, mondják és nem veszik észre, hogy kóros tünet, mert természetellenes. Az bizonyos, hogy sok iskolás gyermek rákényszerült a saját lábán való járásra, mikor az élet elnehezült a szülők feje fölött, de bármennyire célszerű segítő eszköz is volt a gyermekek koravén munkába állítása, mégis akkor, mikor a békés berendezkedésen dolgozik a társadalom, nem természetes, ha fenn akarja tartani ez ínség szülte helyzetet. Mert ha bepillant az ember a saját lábán idő előtt elindult ifjú lelkébe, meg fogja látni a hiányérzetet, ami az elvesztett gyermekség helyén a pótolhatatlan űrt jelzi. Nem is ott van a legnagyobb baj, ahol a gyermek rákényszerült a korai kenyérkeresetre, hanem az általánosítani mindig kész társadalomban, amely megtűri, hogy azok a gyermekek is elszakadjanak a szülői függéstől.