Leánykálvineum Polgári Iskola, Nyíregyháza, 1934

önálló iskolás gyermekek, írhatnám azt is: letört ágak. Hiszen a viszony a szülő és gyermeke között az, mint a törzs és virágzó ágai között. A törzs ad életet az ágnak, az ág közvetíti a napfényt a törzsnek, s viseli a harmatos virágoknak gyümölcstermő ígéretét. A törzs kopasz, hogy ágai virágozzanak. A virág gyökértelen lesz, ha leválik­ a törzsről és vagy elsenyved, vagy új talajba fo­gódzva, mondhatatlan erőfeszítést tesz, hogy virágját is meg­tartsa, gyökeret is neveljen. A kettő elszakítása tehát termé­szetellenes. Az önálló iskolás gyermekek ilyen érettlenül leszakított ágak. Zavaros idők természetellenes következményei. A nagyobb baj nem az, hogy vannak, hanem az, hogy az embe­rek napirendre térnek létezésük fölött, s nem gondolkoznak, elég komolyan azon, miképpen lehessen áthidalni a nehéz idők visszás terméke és az új, normális berendezkedésre törekvő jövő közötti űrt. Abból, hogy e gyermekek az újabb időknek elkerülhetetlen következményei, szükségszerűséget olvasnak ki, s elkönyvelik, mint a jövő egyik újítását. ,,Kor-tünet“, mond­ják és nem veszik észre, hogy kóros tünet, mert természet­­ellenes. Az bizonyos, hogy sok iskolás gyermek rákényszerült a saját lábán való járásra, mikor az élet elnehezült a szülők feje fölött, de bármennyire célszerű segítő eszköz is volt a gyermekek koravén munkába állítása, mégis akkor, mikor a békés berendezkedésen dolgozik­ a társadalom, nem természe­tes, ha fenn akarja tartani ez ínség szülte helyzetet. Mert ha bepillant az ember a saját lábán idő előtt elindult ifjú lelkébe, meg fogja látni a hiányérzetet, ami az elvesztett gyermekség helyén a pótolhatatlan űrt jelzi. Nem is ott van a legnagyobb baj, ahol a gyermek rá­kényszerült a korai kenyérkeresetre, hanem az általá­nosítani mindig kész társadalomban, amely megtűri, hogy azok a gyermekek is elszakadjanak a szülői függéstől.

Next