Nyíregyházi Mezőgép, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977-05-01 / 5. szám

Hasznosítsuk jobban erőinket VÁLLALATUNK valamen­­­nyi dolgozója előtt ismeretes, hogy a párt gazdaságpolitikai célkitűzései között első helyen szerepel a termelési tervek, az eredménytervek évről évre ma­gasabb, szinten történő teljesíté­se, a munka hatékonyságának növelése. Érthető, hiszen ez szo­rosan összefügg, mintegy alap­ját képezi a dolgozók életszín­vonala emelésének, a szocializ­mus teljes felépítésének hazánk­ban. Ennek megfelelően vállala­tunk is — mint a népgazdaság egyik egysége — nagyobb ered­ményű ötéves, illetve éves ter­vekkel dolgozik, s ezzel hozzá­járul a népgazdasági tervek megvalósításához. Ha figyelmesen tanulmányoz­zuk az MSZMP XI. kongresszu­sának dokumentumait, az új programnyilatkozatot és az V. ötéves terv irányelveit, a leg­fontosabb, ami a szemünkbe öt­­lik az, hogy e nagyobb termelé­si terveket a meglévő eszközök hatékonyabb kihasználásával kell teljesíteni. Nem véletlen, hogy az V. ötéves terv a köz­tudatban máris mint a haté­konyság terve szerepel. Mindez vállalatunkra is kötelező érvé­nyű: az eddigieknél is jobban kell hasznosítanunk a rendelke­zésünkre álló gépi eszközöket, anyagi és szellemi erőinket. Két­ségtelen, s ezzel kollektívánk minden tagja tisztában van, hogy a gyáregységekben munká­ban lévő gépek és berendezések zöme már nem a legkorszerűbb. Sok gépünk többszörösen is „null” értékű, de a termelést mégis ezekkel kell megoldani. TERMÉSZETESEN vállala­tunk gazdasági vezetése igyek­szik javítani ezen a helyzeten. A vállalati eredményből képez­hető fejlesztési alapból moder­nebb, nagyobb termelékenységű gépeket vásárolunk. De azt is el kell mondani, hogy az ilyen cél­ra jelenleg rendelkezésre álló erőforrásaink szűkösek, csak a szinten tartásra elegendőek. Ezért is egyetlen lehetséges meg­oldás marad a fentebb említett meglévőkkel való hatékonyabb gazdálkodás, a tartalékok feltá­rása. Gyáregységeinkben újabban eluralkodott egy olyan szemlé­let, hogy a vállalat előtt álló megnövekedett feladatokat, a nagyobb termelési tervet csak több modern géppel, berende­­­zéssel, nagyobb létszámmal és tágasabb gyártótérrel lehet tel­jesíteni. Különösen a gazdasági vezetők körében „divat” ez a felfogás. Az természetesen igaz, hogy egyes kiemelt termékek gyártásához, vagy például az ex­portra készülőkhöz valóban szükség van, illetve lesz több új gépre, berendezésre. Ezeket igyekszünk beszerezni és az ér­dekelt gyáregységek rendelkezé­sére bocsátani. Egyébként szi­lárd meggyőződésünk, hogy ter­mékeink többségét képesek le­szünk legyártani a meglévő gép­parkkal és dolgozó létszámmal. MI TEHÁT a közvetlen konk­rét tennivalónk a jelenlegi kö­rülmények között? Mindenek­előtt nagy gondot kell fordíta­nunk a gépek folyamatos, terv­szerű hibamegelőző karbantar­tására, a váratlan meghibásodá­sok gyors elhárítására. Ez egy­aránt kötelessége a gépekkel dolgozóknak és a vállalat üzem­­fenntartási szervezetének. Na­gyon fontos a gépek és berende­zések többműszakos üzemelte­tése, különösen vonatkozik ez a nagy értékű, nagy termelékeny­ségű gépekre. Gondoskodni kell ezek munkával való egyenletes leterheléséről. A termelés zavar­talanságának velejárója az is, hogy idejében a gyáregységekbe kerüljenek a szükséges anyagok, szerszámok, gyártóeszközök, do­kumentációk. E feltételek meg­teremtése felveti az üzem- és munkaszervezés, valamint a ve­zetés színvonala további emelé­sének, de a diszpécserszolgálat és a termelést közvetlen irányí­tók munkája javításának­­ szük­ségességét is. Munkánk hatékonyságának növelése az adott műszaki-tech­nikai, anyagi és szellemi erőink fokozottabb hasznosításával, tar­talékaink kiaknázásával lehetsé­ges. Kollektívánk már sokszor bizonyította alkotó erejét. Most az a dolgunk, hogy ezt még job­ban összefogjuk, koncentráljuk. Szorosabbá, összehangoltabbá kell tenni a vállalati központ és a gyáregységek, valamint a gyáregységek egymás közötti kapcsolatát, munkáját. Az ide­jében történő információcsere, a termelési tapasztalatok átadása, hasznosítása, a társtelepi mun­kák jó minősége, s a határidők betartása, a vállalat — a köz­pont és a gyáregységek — mű­szaki apparátusának aktívabb együttműködése minden külön anyagi befektetés nélkül is je­lentős értékű eredményekkel se­gítheti céljaink elérését. VÉGEZETÜL, de nem utolsó­sorban sokat tehetnek a munká­sok, akik közvetlen végrehajtói kitűzött termelési feladataink­nak. Különösen számítunk a ter­melés élenjáróira, a szocialista brigádokra. A szakmunkások­nak, a betanított- és segédmun­kásoknak arra kell törekedniük, hogy a rendelkezésükre bocsá­tott gépeket és berendezéseket minél jobban kihasználják, s azokkal jó minőségű munkát vé­gezzenek. Javítsák a munkafe­gyelmet, ne tűrjék­ a lazaságot, gazdálkodjanak jobban a mun­kaidővel. S mert a nagyobb kö­vetelmények, az új és újabb termékek gyártása nagyobb fel­­készültséget kívánnak, ezért ál­landóan bővítsék szakmai és po­litikai ismereteiket. Termelési tapasztalataikkal, észrevételeik­kel segítsék megelőzni, vagy ha már bekövetkezett, mielőbb ki­javítani a munkát hátráltató hi­bákat. Katona Béla műszaki igazgatóhelyettes Munka közben a nagykállói gyáregységben Szériában készül a vonóháromszög koope­rációban a HÓDGÉP-nek. Antal Illés és Meny­hárt József is ezen a részegységen dolgozik. A 40 tonnás excenter présgépen Szálka Miklós lakatos a dohányszárító tűsorkeret vég­lemezét préseli. Március elején kezdte meg gyáregységünk a Sirokkó dohányszárítók készítését a szolno­ki MEZŐGÉP Vállalat megrendelésére. A szá­rítók hegesztési varatait egyengeti Darai Já­nos az I-es számú lakatosműhelyben. Az EBM—01 típusú borjúnevelőt állítják össze Szabó István és Bereczki László laka­tosok. (Gaál Béla felv.) Magasan a norma felett igányosan barna fiatalem­­­­­ber. Nem magas, inkább középtermetű. Széles vál­lakkal és olyan vékony derék­kal, hogy egy lány is megiri­gyelhetné. A kézszorítása ke­mény, én mégis keresem benne azt az erőt, szívósságot, amiről Pacza elvtárs, az igazgató be­szélt. — Éles Miklós olyan ember, aki nem ismer jó vagy rossz, nehéz vagy könnyű munkát — mondta —, számára csak mun­ka van, amit el kell végezni. Dolgoztam vele hosszú éveken át. És különböző munkaterülete­ken. Hóban, sárban, hidegben, melegben, a munkáját egyaránt példamutatóan, magasan a ki­tűzött norma felett végezte, il­letve teljesítette. Miután túlesünk a kölcsönös formaságokon és megemlítem azt a kis jellemzést, amit róla kaptam, derűsen mosolyogva így magyarázza: — Lehet, hogy furcsán hang­zik, amit mondok, de én szere­tek dolgozni. Azt is szokták rám mondani, hogy „na, Éles Miklós nemigen lép kétszer egy hely­re”. Szeretném előre bocsátani, hogy a forintot is nagyon szere­tem. Illetve akkor érzem ma­gam jól, ha legalább annyi van, hogy a szükségleteket kielégít­sem.­­ — Mióta dolgozik a MEZŐ­GÉP fehérgyarmati gyáregységé­nél? — Ez egy kicsit komplikált. Ugyanis már másodszor vagyok a gyáregység alkalmazásában. Először 1971-ben kerültem ide, itt jutottam lakáshoz Gyarma­ton. Nem volt ismeretlen a vál­lalat, hiszen a baktai MEZŐ­­GÉP-től jöttem át. Úgy, hogy az itteni munkások egy része is­mert engem, és én is ismertem őket. — Aztán úgy tudom, két év múlva ismét visszament. Baktá­ra. Miért? — Tulajdonképpen elmondha­tom, bár már jóval utána, va­gyunk és az az illető sincs a vállalatnál, aki miatt elmentem. A dolog úgy kezdődött, hogy 1973 tavaszán jelentkezni lehe­tett az NDK-ba munkára. Mivel abban az időben vettem a há­zat, mondanom sem kell, hogy pénzből volt a legkevesebb ott­hon, gondoltam, jelentkezem. Úgy mondták, marha sokat le­het ott keresni. Hogy miért, miért nem, csak tartaléknak ír­tak be. Ez még nem is bosszan­tott volna, gondoltam új ember vagyok, hanem amikor a többi­ek elmentek Pestre, mert ott volt a gyülekező, másnap kap­tam egy értesítést, hogy pakol­jak és azonnal menjek. — És maga ment... — Bár ne mentem volna. Gyorsan bevásároltam amit kel­lett, elintéztem az intézendőket, kijelentkezés stb. És irány ló­halálba a fővárosba. Aztán ami­kor odaértem, közölte velem, hogy mégsincs rám szükség. Hát visszajöttem. Előbb persze meg­mondtam neki, hogy kivel lab­dázzon. Ezután kivettem a mun­kakönyvemet és visszamentem Baktára. Ja, még azt is mond­tam neki, hogy majd én meg­mutatom, hogy itthon is lehet pénzt keresni. — És megmutatta? — Amikor visszamentem Bak­tára, jelentkeztem külső szere­lési munkára. Szerveztem egy fiatal brigádot, és jártuk az or­szágot. Dunavarsány, Gödöllő, Barcika, Pest, szóval vágtuk a munkát mindenütt. A mi terv­teljesítésünk mindig közelebb volt a 200 százalékhoz, mint a 150-hez. De a borítékban a fo­rint is közelebb volt a tízezer­hez, mint az öthöz. Éles Miklós lakatos, a vállalat többszörös kiváló dolgozója. 1974-ben miniszteri kitüntetett, oklevél és emlékplakett tulajdo­nosa lett. A lakatos szakmunkás képesítést 1967-ben szerezte meg elég nehéz körülmények között, munka mellett, magánúton. Még abban az évben, ahogy kézhez kapta a szakmunkásbizonyít­­­ványt, hazajött szülőfalujába, Rohodra, és akkor kapott mun­kát a baktalórántházi gyáregy­ségben. Az idén februárban vég­leg visszatért Fehérgyarmatra. Hogyan fogadták? — Úgy éreztem, örültek ne­kem. Több mostani munkatár­sammal közben is dolgoztam együtt a külső szerelési mun­káknál. Többek között a főmér­nök elvtárssal is, aki most itt a gyáregység igazgatója. Ma már csoportvezető vagyok. Van egy fiatal gárdám, s bízom benne, hogy meg fogjuk állni a he­lyünket. — Tervei? — Részben megvalósultak. Van egy fiam, egy lányom, szép lakásom, Zsigulim és jó egészsé­gem. Kell ettől több egy har­mincnégy éves fiatalembernek? Talán, ha minden jól megy, sze­retnék leérettségizni. Úgy érzem, ez még szükséges volna, hogy még eredményesebb, jobb mun­kát tudjak végezni. Falcsik Ferenc

Next