Nyíregyházi Napló, 2015. július-december (22. évfolyam, 26-50. szám)

2015-07-10 / 27. szám

NAPRÓL NAPRA A HÉT PERMETEZTEK A VÁROSBAN Kombinált vegyszeres permetezést végzett a NYÍRVV a város turisztikai, sport- és kulturális szempontból kiemelt területein. A permetezés a növényi ve­getáció védelmén túl hatékonyan riaszt­ja és gyéríti a kellemetlen szúró-csípő ro­varokat, valamint a rovarkártevőket. KATONAZENEKAR A Francia Fegyveres Erők zenekara adott koncertet a Krúdy Vigadó előtti sétányon. A rendkívüli élményt nyújtó együttes, a debreceni Nemzetközi Ka­tonazenekari Fesztiválról, Nyíregyháza önkormányzatának támogatásával érke­zett városunkba. NAP­OS SÓSTÓ FESZT Népi muzsika, zumba, gasztronómi­ai különlegességek, a Nap Együttes (ké­pünkön), a Zenit Együttes, továbbá Hor­váth Tamás & Raul is várta a kikapcso­lódni vágyókat szombaton. A mozgal­mas és hangulatos Sóstó Fesztről az or­szágos televíziók is beszámoltak. JÁRDAÉPÍTÉS A KORÁNYIN 120 négyzetméteren állítja helyre a járdát a Korányi Frigyes utcán, a temető bejárata mellett a NYÍRVV A járda a '80- as években alap nélkül épült, ami gyor­sította elöregedését és rongálódását, ezért az alapozást követően csaknem 20 ton­na aszfalttal állíthatták helyre. 2015. JÚLIUS 1o. JÚLIUS 3., PÉNTEK FIATALOKTÓL FIATALOKNAK Elkészült az Evangélikus Kossuth La­jos Gimnázium médiaorientáció tago­zatos diákjainak drogmegelőzést célzó kisfilmje. Az alkotás a fiatalok szemszö­géből mutatja be, milyen veszélyek le­selkednek rájuk és milyen döntési hely­zetbe kerülhetnek. FRANCIA DIVAT A különböző testalkatú hölgyek mindegyikének kínált ruhákat a nyári kollekcióját bemutató három francia divatcég. A modellek mellett az elegáns ruhákat a Móricz Zsigmond Színház három művésznője, Jenei Judit, Kuthy Patrícia és Nyomtató Enikő mutatta be. JÚLIUS 6., HÉTFŐ VÍZOSZTÁS A hét eleji kánikula miatt a város szá­mos pontján osztottak vizet. Nyíregyhá­za önkormányzatának kezdeményezé­séhez csatlakozott a NYÍRVV és a Nyírségvíz is. Képünkön a vízosztást elrendelő dr. Kovács Ferenc is besegít a Közterület-felügyelet munkatársainak. LOCSOLTAK A forróság miatt kétszer akkora zöld­felületet, csaknem 6 ezer négyzetmétert locsol Nyíregyházán a NYÍRVV Non­profit Kft. A virágágyások mellett a cser­jéket és a füvet is folyamatosan öntö­zik. —, NJÍfiiGVKÁZi "1 P­ro napló Felújítja a Bujtosi-tó város felőli ré­szének sétányát a NYÍRVV Nonprofit Kft. A társaság közel 500 méteres sza­kaszt borít salakkal azért, hogy pihe­nésre és sportolásra egyaránt alkalmas legyen a terület. Szerző: Mikita Eszter Még 2013-ban indult a Bujtosi-tó város felőli részének rehabilitációja, amikor a NYÍRVV Nonprofit Kft. munkatársai meg­kezdték az elhanyagolt terület rendbetéte­lét. A partvonalrendezés után kitakarították a tavat és annak környezetét, kivágták a nádat, lekaszálták a gazt, pótolták a hiány­zó fákat és növényeket, valamint padokat és hulladékgyűjtő szelencéket telepítettek. Emellett 4,8 millió forintból fejlesztették a játszóteret és kialakítottak turkesztáni szil­ből egy 400 négyzetméteres labirintust. A kondipark bővítését idén tervezik. (A Nyír­erdő pedig tavaly egy filagóriát, szalonna­sütőt és streetball pályát alakított ki.) A rehabilitáció harmadik ütemére idén júliusban kerül sor. A nádvágást és hulla­dékelszállítást követően a tó körüli sétányt alakítják ki a szakemberek. Ennek kerete­in belül a tó körül közel 500 méteren, 950 négyzetméteren új tehertartó, alapozó ré­teget készítenek, amelyet vörös salakkal borítanak, és kicserélik a tönkrement szegélyköveket is. A VÁROS FELŐL IS SZEBB Keczkó János, a NYÍRVV Nonprofit Kft. közterület-fenntartási irodavezetője azt nyilatkozta, úgy tapasztalták, hogy a tó­nak a város felőli oldalán is egyre többen sétálnak. Mivel a város szívében lévő víz­felület nagyon elhanyagolt volt éveken ke­resztül, úgy gondolták a Városüzemeltetés munkatársai, hogy ezt a területet is alkal­massá teszik a felüdülésre. A tó mellett található átjárót sokáig nem lehetett használni, de most ezt a problé­mát is megoldotta a társaság, hiszen egy szivattyú gondoskodik a folyamatos vízte­lenítésről. A beruházás 2 és fél millió forintba ke­rül, amelyet a NYÍRVV költségvetési kere­téből biztosít. Ősszel további parkosítást tervez a társaság, akkor különleges növé­nyeket telepítenek a területre. Az építési munkálatok előreláthatóan július végére befejeződnek. SÉTÁNYFELÚJÍTÁS A BUJTOSON ZARÁNDOKHÁZ ÉPÜL Zarándokházat épít Nyírszőlősön a római katolikus egyház. Az épület azon a több mint ezer kilométeres Mária­­úton áll majd, mely a közép-európai kegyhelyeket köti össze, az ausztriai Mariazelltől a romániai Csíksomlyóig. Szerző: Z. Pintye Zsolt Nyírszőlősön 2010 óta fogadnak zarán­dokokat. A templommal szemben állt a nyírszőlősi római katolikus egyházközség plébánia épülete, amely pap hiányában lakatlan volt. Az épületet közösségi össze­jövetelekre, hittanórákra és többek között - szobákban, matracokon - az érkező za­rándokok elszállásolására is használták. Mivel csak egy fürdőszoba volt, ezért a tisztálkodás, a mosás nagyon sok időt vett igénybe. Az épület állaga megromlott, re­pedések keletkeztek a falakon. A képvise­lő-testület felmérést végeztetett szakember­rel, aki szerint az épület felújítása kb. annyiba került volna, mintha újat építet­tünk volna. Megjelent azonban egy uniós pályázat, amire sikeres pályaművet adtak be. 113 millió forintot nyertek egy új za­rándok- és közösségi ház építésére.­­ Az épület felújításra szorult, amit a területi elhelyezkedése miatt sem lehetett megvalósítani, ezért gondoltuk úgy, hogy mi lenne, ha egy újat építenénk - mondta Kovácsné Kozák Mariann, a nyírszőlősi római katolikus egyházközség projektme­nedzsere. - Adódott ez a pályázati lehető­ség, amelynek segítségével esély nyílt új épület kialakítására, mely 35 fő befogadá­sára lesz alkalmas, két nagyobb, illetve há­rom 1 és egy 2 ágyas szobával. A zarándokok többsége azért jön, hogy a 40 kilométerre lévő máriapócsi nemzeti kegyhelyet keresse fel. A Pócsra vezető út emellett része a Mariazelltől Csíksomlyóig vezető 1400 kilométeres Mária-útnak is, így azt várják, hogy egyre többen szál­l­nak majd meg itt. A pályázat szerint az egyházköz­ségnek négy hónapja van, hogy megépítse a házat, a tervek szerint így október végén már fogadhatja is a vendégeket.

Next