Nyíregyházi Napló, 2018. július-december (25. évfolyam, 26-50. szám)

2018-10-19 / 41. szám

CSOK JÖVŐRE IS. 2019-ben is lesz CSOK, az elfogadott költségvetésben 242 milliárd forint áll rendelkezésre. Vadonatúj bicikliút vezet Sóstóhegyre, ezzel újabb városrész kapcsolódott be a hálózatba. TURIZMUS NYÍREGYHÁZA RALLY MINDENSZENTEK ÖRÖMSÉTA IDÉN IS SZALAGAVATÓ AZ 155SB MŰSORÁN A Nyíregyházi Televízióban már hagyomány, hogy minden évben műsorára tűzi a nyíregyházi középiskolák szalagavatóinak felvételét, illetve annak részle­teit, ezúttal „Szalagavató 2018" néven. Az idei a 14. alkalom. Az előző évek visszajelzései azt bizonyították, hogy ez az egyik kedvelt műsora a televízió­nak. A végzős osztályok produkcióit így azok is láthatják, akik nem lehettek jelen a szalagavatón, vagy szeretnék a szereplőket ismét megnézni. Az osztá­lyok produkcióiról készült felvételeket november 3-ától láthatják a Nyíregyházi Televízióban. Ezek beharangozóit folyamatosan nyomon követhetik majd a Nyír­egyházi Napló hasábjain is. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS HIVATALOS HETILAPJA BOHÓCDOKTOROK RENDELTEK A KÓRHÁZBA AZ ORSZÁG ELSŐ LEGO-STÚDIÓJA AZ EGYETEMEN A Piros Orr Robot doktorok immár 10 éve heti rendszerességgel látogatják a Jósé And­rás Oktatókórház Gyermekosztályát, hogy nevetést és humort vigyenek a kórházban tek­ ö gyerekeknek. Képünk a szerda délutáni „viziten" készült a modern épületben. Magyarországon először a szabolcsi megyeszékhelyen hozott létre oktatási innovációs stúdiót a LEGO Education International és a Nyíregyházi Egyetem. A stúdió célja, hogy megismertessék a tanárokat és diákokat a játékgyártó cég oktatási és tehetségfejlesztő eszközeivel. Egy uniós pályázat segítségével 200 magyar iskolába juthatnak el a játékgyártó taneszközei. A LEGO már harminc éve igyekszik élővé tenni a tan­tárgyakat és élvezetessé tenni a tanulást. A multicég spe­ciális részlege számos taneszközt gyárt. Nyíregyházán ok­tóber 17-étől egy innovációs stúdióban lehet ezekkel az eszközökkel tanítani. - Ez az első innovációs stúdió a térségben - ezt je­lentette be a Nyíregyházi Egyetem rektora. Vassné dr. Figula Erika azt is elmondta, hogy a speciális tanterem­ben most már megkezdődhet az oktatás, így segítik elő azt, hogy a gyakorló tanárok, tanítók, tanító és tanár sza­kos hallgatók a legmodernebb eszközökkel fejlesszék pe­dagógiakultúrájukat. A diákoknak pedig azért előnyös, mert játékos keretek között fejleszthetik a készségeiket, képességeiket. - Büszkék vagyunk, hogy az eszközeinkkel és ezzel a stúdióval hozzájárulhatunk a magyar oktatás fejlesztésé­hez - ezt már a LEGO Education területi menedzsere mondta Nyíregyházán. Matt Clark hozzáfűzte, a körülöt­tünk lévő világ folyamatosan változik és az oktatásnak ezzel a változással lépést kell tartania.­­ Évek óta kitűnő kapcsolatokat ápol a város és a LEGO - ezt pedig Nyíregyháza polgármestere mondta el. Dr. Kovács Ferenc üdvözölte, hogy a játékgyártó és a város felsőoktatási intézménye ilyen szorosan együttműködik, mert ez vonzóbbá teheti az egyetemet. (Szerző: Z. Pintye Zsolt) Az átadást követően az Eötvös József Gyakorló Általános Iskola elsős diákjai számára tartottak bemutatóórát, aminek nagy sikere volt

Next