Nyír, 1868 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1868-09-26 / 39. szám

Szombat, szeptember 26. 18­>8. II. é­vfo­­yam­. Szerkesztői és kiadó iroda : NYIREGY­HÁZÁN, Széna-tér 121-ik szám alatti házban. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Nyílt tér alatt 30 kr. bélyegdijon kívül minden négyszér hanálizott garmond-sorért 25 kr. v.é. fizetendő. 39. Szám. Előfizetési A kindo-l­ivutolbt­ii Húrhoz vágj­ |>r>stHli félévre .... Kvn»’g.vedru . . Hirdetések olya: m­inden H^HÍrbo9 petit sor egyszeri igtatásánál 6 Kr., többszö­rinél 4 kr. Bélyegdii 40 kr. S­.ABOM N11EM­E ÉS A HAJIN­ -KKRI LET it­tf LÖM­E. Költőidre nézve kiadó-hivatalunk szám­­ára hirdetményeket elfogad : Zeisler M. 1.esten. Néhány szó­t. olvasóinkhoz! Egy év letelt! Lapom jelen száma lejártával egy utabbi évnegyed folya­mába lép, melynek kezdetén megyénk és vidékünk lelkes közönségét lapom további pártolására felkérem. Hogy megérdemlem-e a párto­lást, — e felett ítéljen a­ nagyérdemű közönség. Tudom, sokan azt állítják hogy nem: — mert nem azon szellem­ben szerkeztem e lapot mint ők kí­vánják; de kérdem mindazokat kik ily határozott Ítéletet mondanak, leh­etsé­­ges-e ez? — ha a szerkesztőséget csak 2 hétig magokra vállalnák bizo­nyára azt mondanának nem! felkérem teh­át még azokat is kik velem e te­kintetben egy vélemény­en nincsenek vidékünk érdekeit képviselő lapomtól ne vonják meg a pártolást, mert ellen­esetben annak megszűnni kellene, — mi a közönségnek és nem a szerkesz­tőségnek volna nagy vesztesség. Lapom hasábjai mindenkinek ren­delkezésére állanak s mindenkinek megengedtetik józan gondolatait fej­tegetni és eszmét cserélni, ha azok az illem korlátait át nem hágják. Főtörekvésem ezentúl is az leend, hogy lapom, mint e vidék közlönye, hivatását híven betöltse. De hogy a magamra válalt kötelezettségeknek megfelelhessek minél nagyobb mérvű anyagi támogatásra van szükségem. Enn­él fogva felkérem megyénk birtokosait, megyei, városi és gazdasági t­i­s­z­v­i­s­e­l­ő­it, lelk­é­­szeit a polgárság lelkes tag­jait, szóval az egész közönséget hogy lapomat előfizetés által gyámo­­lítani szíveskedjék. Egy éve már, hogy önzéstelenül, s csak igen csekély anyagi siker mel­lett küzdök a közügynek szentelt vál­lalat fentartása mellett. Nem csodál­hatja tehát senki, ha annyi szellemi és anyagi küzdelem után végre fáradal­mainak, bővebb gyümölcsét látni óhaj­tanám. S ha azt elérem úgy vállalatom is csak emelkedni fog, s képes leend fel­­csigázottabb igényeknek is megfe­lelni. Berkey Imre laptulajdonos és felelős szerkesztő. Ébresztő szó a koldulásunk, törvény által is megrendelt mihamarabbi megszüntetése ügyében. A­ki saját egyéni érdekei mellett az emberiség közérdekeit is szeme előtt tartja, s a ki annak előmenetelét, vagy­is a közboldogság elérhetését, ha csak egy lépéssel is elősegíteni elodáz­hatatlan erkölcsi szent kötelességének ismeri, — lehetetlen hogy nagy lelki örömmel ne üdvözölte volna a mn. mi­nisztérium kibocsátványa folytán me­gyénk azon üdvös intézkedését, mely a koldulást megyénk területén hatá­rozatiig beszüntette, — mivel ezen temérdek viszaélések, nemtelen csalá­sokra alkalmusak szolgált s hazánkban fájdalom talán a honszerző Árpád ideje óta oly néma közönynyel eltűrt, elné­zett botránkoztató szokásnak rende­zett, s annyival inkább keresztyén ál­lamiban helye semmmiképen nem lehet?! ! Mint társadalmi lényeknek ugyanis, nem lehet, nem szabad azt közönynyel néznünk, hogy a társadalom bármely tagja is kivonja magát azon kötelmei alól, melyek reá mint olyanra a társa­­­­dalom körén belől várakoznak, — s e­ szerint valamint azt teljességgel nem­­ lehet megengedni, hogy a koldusok s ezege alatt a naplopók, csavargók s­­ ingyenélők száma az állam kebelén mindinkább szaporodjanak, úgy más részről az sem lehet rendén, hogy az emberi társaság valódi nyomorultjai ellátása s tápláltatása közös kötelesége alól valaki kivonhassa magát?! Mint vallásos egyének pedig elég világosan tudjuk, hogy a könyörületesség men­nyei indulatától vezéreltetve, a nyo­morban, Ínségben senyvedőket, ön­ként magunknak kell felkeresni s sze­meikről az Ínség sajtolta könyeket minden felhívás nélkül sietnünk kell le­törölni?! A koldulást már akár egyik, akár másik szempontból vizsgáljuk, ennek fennállása, mindenképen káros­­ szégyenteljes és embertelen szokás?! ! Midőn egy valódi koldus oldala m­él­­y lett, egy ép erős, munkaképes ifjútr­­ezet kell látnunk, midőn halljuk, hogy­­ ezen egészséges gyermek az alamizs­nát már a szemtelenség követelő hang­­ján kéri tőlünk, lehetetlen hogy e lát­­­­ványra lelkünk el ne boruljon, tudván­­ azt, hogy ezen u­jonczban az államnak­­ egy tagja okvetetlen örökre elveszett, ki is hogy a munkás életet később is kikerülhesse, vagy önmagát teszi szán­dékosan nyomorékká, vagy a tolvajok s utonállók számát fogja szaporítani, s csak az emberiség testén rágódó fé­reg lesz belőle. — s e szerint ha azon napjainkban is felmerült kebellázító eseményeket nem említenénk is, mely szerint a szülei szerető keblekről erő­szakosan elorzott gyermekek, a legbű­­­nösebb fel­­vétlenséggel, épen e nyomo­rult czélra csonkákká, bénákká nyo­­morittatnak el, — azt hisszük hogy épen a közjóllét, s a közérzület erköl­csi emelése czéljából e bűnös, lelket­len tényeket mellőzni nem lehet, s a koldulás mi­hamarabbi megszünteté­sére avagy e két szomorú ok is untig elegendő lehet?! A koldulás megszűni­­t­tetését társadalmi szempontból azon — fájdalom — szomorú tapasztalás is igazolja, hogy annak, így, eképen, ily módon fennállása mellett nyomorult embertársaink segélyezése, ápolása, tápláltatása közös és szent kötelessé­gében, az államnak nem minden tagja s nem is az osztó igazság alapján szo­kott részesülni, — mert a midőn az emberiség ezen szánandó tagjai táplá­lása azon törvény szerint: „a mint s kiki vette az ajándékot, azonképen sáfárkodjatok abból egymásnak“ — mindnyájuknak közös kötelessége vol­na, — látjuk tapasztaljuk, hogy 10—20 mellettük elmenők zsebéből, alig hull egy árva kr. a segély után kiáltó nyo­morult kezébe, minthogy ez által épen a közös boldogságral terekve síinknek egyik alaptörvénye a közterhekben való egyenlő osztozkodás van m­egse­­misitve, — látni való ennélfogva is hogy a koldulás rendezett államban helyet nem találhat, s annak mihama­rabbi végleges megszüntetése mind­nyájunknak érdekében fekszik?! s ha állami szempontból nem lehet azt fen­­tartani, épen oly szégyenletes szokás az ránk, úgy is mint vallásos egyén­ekre?! Vallásos tekintetben lehet-e ugyanis szégyenletesebb valami, bár­mely vallásit egyénre nézve is mint egy utszélen ülő koldusnak látása, nem azt bizonyitja-e ezen nyomorult koldus, hogy vallásos köteleségünket a vallás szellemében embertársaink javára nem teljesítettük s annálfogva minden ilyen látvány vallásos ezen hidegségünkért ránk nézve egy-egy élő szemrehányás lehet; mert az jut­hat mindanyiszor öntudatra bennünk, hogy a midőn nekünk, t. i. kiket az isteni gondviselés kedvező helyzet­tel, ép egézséges testtel áldott meg, kellene nyomorúságuk helyein szen­vedő embertársainkat a vigasztalás filléreivel felkeresni, s ez által megmen­teni az embert az emberben, s a nyo­morteljes élet keserű kényeit felszá­ntva kibékitni őket sorsuk, s Istenük­kel , s felnyitni számukra lehetőleg az életörömök bezárolt forrását; — ezen emberbaráti szent kötelességet elég részvétlenül tenni elmulasztván, — hogy a mások nyomora iránt hideg részvétlen szivünket részvétre indít­hassák, imne kénytelenek nyomoraikat után, útfélen feltárni előttünk, s úgy szólván piaczra hurczolni, — s hogy nyomorult életük fentartására, zsebe­inkből egy-egy fillért kierőszakolja­nak kénytelenek mintegy eget, földet, is megostromolni, — s hideg részvé­tünket szünteleni áldás kívánások által gondolván csak felébresztni, a vallás szent áldását, — szinte éles gúnyként szüntelenül füleinkbe hangoztatják!! Vessen számot mindenki magával, ha váljon nem letapodása é ez, az emberi minden szentebb érzelemnek, s gon­doljon mindenki életének azon keserű pillanatára, midőn ha­bár kölcsönt is, embertársától elsőben valamit kérnie kellett; mint vívott nála a szemérem az élet kiáltó szükségével, s ez első kérés végrehajthatása mennyi küzdel­mébe került, s ha talán kérése vissza is jön utasitva, e keserű kénytelenség mekkora lelki erőltetése szégyenébe került, és akkor gondoljon az utczán ülő koldusra s ne áltassa magát azzal, hogy hiszen­ a szemérem érzete ennél talán nem volna oly élénk; de gon­dolja el, hogy a megaláztatásnak mily fokára kellett már annak süllyednie, ki nyomorát vásárra képes vinni, s mek­kora szégyent kell annak leküzdeni, hogy a­mit a szív résztvevő érzése pa­rancsa nyomán részekre önként adni nem akarunk, esdeklő kiáltásokkal azt tőlünk mintegy kierőszakolják?!! S abban sem lehet semmi kétség, hogy valamint az emberiség gyaláza­tára fá­jdalom még folyton fennálló szégyenoszlop a bitófa, s az azon tör­ténni szokott leggyászosabb kivégezte­tések az erkölcsi közérzetet alapjában szokták megingatni, s épen ellenkező hatást idéznek elő mi általuk eléretni czéloztatik : épen úgy az emberiség nyomorainak ezen mindennapi látása, sőt annak szemérmetlen fitogtatása által korántsem az emberi nyomorú­ság iránti közrészvét, s segélyezési haj­lam, de annak épen ellenkezője éretik el, t. i. az azok iránti hideg közöny, részvétlenség, szóval a külömben ér­zékeny szívnek megkeményedése; s ez által, ha még a koldulással karöltve járó számtalan visszaélésekre is gon­dolunk, — az emberi szív leggyön­­gédebb érzése a könyörületesség in­dulata, s az emberi szabad elhatáro­zás egyik legdrágább szülötte az ön­kéntes jóakarat, s ezek által megint a közboldogság elérhetésére irányzott törekvésünk lesz egy oldalról kétsé­gesé téve, sőt nagy részben meg is semmisítve ?!! Mindezen okok, a koldulásnak or­szágosan elrendelt megszüntetését eléggé indokolják, s egyszersmind ezek folytán az is kétségtelen igaz, hogy ezen rendelet által a közművelődés s közerkölcsiség mezején ismét egy lé­péssel haladtunk előre ?!! Önként ér­tetik ugyanis hogy ezen rendelet életbeléptetésével mindazon visszaélé­seknek meg kell szűnni, melyek eddig e nyomorult téren is fennállottak, de különösen figyelemre méltók ezen rendeletnek erkölcsi hasznai. A közsé­gekben ugyanis a­mi eddig városok­ban sem létezett, mindenütt közkölt­ségen kórházak fognak felállittatni, s azok, ugyan ily módon tartatván is fenn, ezáltal a midőn a nyomorultak ápolása s segedelmében mindenki ré­szesül a felebaráti szeretet gyakorlá­sára, a leghelyesebb ut, és mód is kije­lölve leszen, s annak tudata, hogy itt csak valódi nyomorultak ápoltatnak, a valódi felebaráti szeretetet csak fokozni fogja, a hidegebb szivüek pedig ré­szint a nemes példák láttára, részint a kórházakra történendő egyenes adózás utján emberbaráti kötelességeik telje­sítésére közvetlenül utaltatva lesznek, szóval az erkölcsi közszellem ez irány­ban is fel fog szendergéséből ébresz­­tetni, s áldott gyümölcseit megter­­mendi, s az emberi könyörületesség jóltevő melege áldást h­ozólag száll e nyomorultak rideg életére s sorsuk kemény osztályával kibékiti őket, s a segély részökre emberi méltóságuk s erkölcsi érzetük m­egbántása nélkül szolgáltatván ki ez erkölcsi segély­adáson lehet, egyedül, s rossz is az az Isten áldása?!! Jól tudom hogy a fentebb rajzolt szomorú társadalmi képet az életből mindnyájan ismerjük, annak úgy is ! i

Next