Tiszavidék, 1870 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1870-10-10 / 41. szám
másét, még azért végkép nem kell lemondani a reményről hogy már mi soha sem bírhatnék megyénk történelmét. Csak akarni kell, segíthetünk magunkon. Átadjuk a világnak történelmünket, habár rendezetlen adatokban is. Nekünk arra nézve egy tervünk van, melyet jónak láttunk nyilvánosságra hozni Tessék hozzászóljam, életre való-e? A tervet • „Egyes községek lelkészei (vagy jegyzői) szedegessék össze a saját tűzhelyükre vonatkozó adatokat, s vagy feldolgozva, vagy csak időrendbe sorozva, — közöljék azokat megyénk lapja, a „Tiszavidék„ hasábjain, így majd csak aztán kedvet kapunk egymástól a munkára. Nincs semmi kétségünk afelől, hogy e lapok szerkesztője készséggel fogja megnyitni a lapot ily nemű közlemények előtt. Tegyünk valamit mi is uraim! A most megkeríthető történeti adatok, úgy lehet, ha tovább a lomtárban hagynék azokat, eltévedhetnének, míg most átadhatjuk a nyilvánosságnak. Egy megye múltjából sem közöltetett talán még kevesebb adat, mint Szabolcs megyééből. Ne maradjunk tovább hátra. Az idő szelleme int felénk hizlalókig. Ne dugjuk be füleinket bátorító szózata elött. Mozogjunk egy kissé — önmagunkért is. Egy polgár. — Jól esett lelkünknek olvasni t. polgártársunk e lelkes sorait. Mi még csak azon őszinte óhajunkat teszük hozzá, hogy vajha ne lennének felhívó szavai a pusztában eredménytelenül elkiáltott hangok. A legnagyobb készséggel adunk tért szerény lapunk hasábjain a megyénk múltját ismertető közleményeknek. Valóban, ideje is volna már, hogy tegyünk e téren valamit. Vetkőzzük le a közönyösséget. Lépjünk a cselekvés terére. Csaknem minden megye megelőzött bennünket ez ügyben. És ha már mi jó példával nem mentünk elől, legalább kövessük a jó példát. Búvárkodjunk megyénk történetében. Emeljünk ezzel irodalmi emléket önmagunknak. Szerk. Honvédzászló felavatás Kassán. (Saját tudósítónktól.) Az abaujmegyei 39-dik számú honvédzászlóalj ma okt. 2. avatá fel uj zászlóját. Nagyszerű ünnepély volt ez, a felvidék ünnepe Mindenünnen temérdeken gyülekeztek ide, bizonyára lelkek jobb érzetétől vezéreltetve. Eperjestől az utvasút háromszor közlekedett ekkor kivételesen, s ekkor mindig telvevoltak a kocsik. Hiszen a „honvéd“ névnek még most is van varázsereje a lélekre. A város egyik térés helyén folyt le az ünnepély. Itt hármas sátor volt felállítva, melynek egyikében gr. Forgách Kálmánná, mint József főherczeg nővérének Erzsébet főherczegasszonynak, a zászlóanyának helyetesitője ült. A koszorús lányok, mind a főranugaliból, úgy néztek ki a zászlóanya körül mintha mindanyian angya TARCZA. Dal Júliáról. is. 1869. Azt mondják, hogy a virágok Elhervadnak télen, ugy az én kis Júliám is Elhervadt volna régen. De ő most is díszelegve Virágzik a kedves, Szivem — mint méh virág körül — Csak körötte repdes. Szép ajkain a szerelem Csókrózsái függnek, Égő szeme forrása a Legboldogabb üdvnek. Ne mondja hát senki többé, Hogy nincs virág télen, A természet is meghagyja — A legszebbet épen. Siomeo lók lettek volna. E pont körül sereglenek össze a polgári és katonai méltóságok. Gyönyörű volt ezt nézni a szemnek, de a mi lelkünk a múltba tekintett ekkor is. Nem ily külső fény lelkesítő a régi honvédeket! Perger János kassai kath. püspök, ki a zászlót felavatandó volt, 10 órakor jött az ünnepély szinhelyére Megkezdődött a szertartás. Oly fényes volt ez, mint egy dúsgazdag hát. püspöktől kitelhetett. S ily fény közt nem volt csoda, ha némelyek még az elszórt szentelt vizlel is ihletést nyertek. A mise alatt katonai zenekar játszott, s a zene hangjai közzé taraczkdurranások vegyültek. A zászló fehér selyemszövet, nemzeti színnel körive, közepén a király nevének kezdőbetűi s a birodalom és társországok angyaloktól emelt czimerei diszlettek. Mise után a püspök beszédet tartott. Lelkesített bőségre, hősieségre intett. Beszéde egyes helyeit meg is éljenezték. Ezután aranynyal kivitelt kék selyem szalag tüzetelt a diszes lobogóra, rögtönözött jelmondatok s áldó szavak kíséretében. Majd Majthényi Kálmán honvéd százados ragadta kezébe a zászlót, is az ismert törvényszerű esküminta szerint a legénységet megesketé a zászlóbü követésére. Ez volt a legmeghatóbb, legnagyszerűbb jelenet az egész ünnepélyen. E lélekemelő pillanat méltó lett volna, hogy megörökiztessék. Az eskü végeztével beszédet tartott a százados. Katonásan beszélt, röviden de lelkesen. Meg is éljenezték magyarosan. Délben diszebéd volt. A honvédek egyenkint egy itcze bort kaptak az ünnepély emlékéül. Az ebéd főszere természetesen sok pohár köszöntés volt. Végül tánczvigalom volt, kivilágos viradlig. Oh bár azon magasztos lelkesedés, mely e népp átlengte a honvédek keblét, meg maradna továbbra is örökrel „Adjon isten a magyarnak A mi kell A mi jót csak bírni óhajt Á kebel!“....’L országgyülés szünete‘íése alatt, gr. Dégenfeld Gusztáv, Szabolcsmegye N.-Kálló, Huszár László Komárommegye Tata, Szabó Miklós Vasmegye Kőszeg, Csörgite László Abaujmegye szenczi kerület képviselők lemondása, úgy Hoczkó Dániel Békés-Csaba városi képviselő elhunyta következtében az illető megyei és városi központi bizottmányok a képviselőhöz határozata értelmében, a ház elnöke által uj képviselőválasztások eszközlésére felhivatnak. Víien, szept. 4. Az elemitéjen 2 óra tájban berekesztetett a képviselőválasztás. Képviselő lett Degré Alajos, Szontagh Sámuel ellenében 327 szótöbbséggel. A választás legszebb rendben folyt le. Vadász törvényjavaslatot dolgozott ki Halász Boldizsár orsz. gyülési képviselő, melyet mint ellen indítvány az igazságügyminiszter hasonló javaslata ellen fog a ház elé terjeszteni. Múlt hó 29-én Nantesben is szállott le Párisból egy léghajós, névleg Courlin, ki Paris magatartásáról a leglelkesültebben nyilatkozott. Benn, úgymond 600,000 ember áll fegyverben, szükséges azonban, hogy a departementek — Foglaljanak helyet édes hölgyeim itt a kárpáti pamlagon, e kopár sziklán. Innen felséges kilátás van. Itt alukunk ismét fenyves terül el a völgyben, közepén egy patak csörgedez, méla dali zengvén szikla bölcsőjében. Amoll a távolban faluk, városok látszanak ; itt e paradicsomot sziklaszegély környezi. Szép itl elandalogni a természet gyönyörtől ragyogó keblén. (Így tűnik fel előttünk minden, mint egy álálmodott élet. Hiszen valóságban lehetetlen ilyet képzelni is. — Oltsuk el Szöuljainkat itt ez üde forrásnál. Lám a kristály nedv mily sirdogálva rohan felénk, hogy fogjuk fel, ne engedjük a kövektől tovább roncsoltatni. Ah, ez valóban, életi tál. Menjünk tovább. Hallod minő zúgás? Hallod-e zajt, melyet e csaknem tenyérnyi patak előidéz? — Nézd mily óriási magas szikláról bocsátkozik alá a hullám csoport! Mintha zokogna fájdalmában a kő, melyre önkéntelenül csapódik a viz. A vízözön ez a kicsiny kiadásában. Szakadatlanul, fel nem tartóztathatva semmitől, hogy lólyéjen s napon át. Csörgése kedves dallamszerü Ez az isteni természet valódi dicséneke. Lélek emelő, meghaló. Beleolvad a szívbe, ragadja magával a gondolatot. Ragadja fel, messze, — fel egész a mindenható fénylakáig. Hiszen ez a természet legdicsőbb temploma. Itt minden az isten magasztalására diszlik ! — Pihenjünk egy kissé a „Rajner emlékénél. Ez egy köböl épitett kunyhó, közepén tűzhely. Fedele alali nyugodtan dőlhet le a fáradt vándor. Elles itt az álom; angyalokkal, mennyországgal álmodik mindenki. A vidék gyönyöre tündérképben ragyog elötte. Elvtől mámorosodik meg az álmodó lélek. Innen fell átkulni a lomniczi csúcsra, az élettelen színbe, melynek tetejét most a siri fehér leple borítja. Hányan lehettek ott már a világ minden részéből?! Nem egy hidegvérű kalandos angol zarándokolt már ide csupán azért, hogy Magyarország e bámulatot gerjesztő koronájának ezen legnagyszerűbb gyöngyei a lomniczi csúcsot megtekintse a helyszínen. — Vízesések gyönyörködtető zenéje kiséri tovább utunkban. Szíkekről szikekre lépdeltünk. Minden nyomunkba akadály gördült, kézzel lábbal kell el csúsznunk, másznunk egyik kőről a másikra, azért a társaságunkban utazó hölgyeket,kiket folyvást karonfogva vezetőnk, a világért sem bocsátottuk volna el. — Oly édes is volt velük utazni. Mellettük a kiállott szenvedések sem voltak fárasztók. Elértük a tűzkőt. Óriás sziklatömeg ez, mely egy völgyes helyen fekszik, s alatta barlangszerü üreg van. Itt is mindent megtegyenek az ellenség nyugtalanulásáír. E czélra elég 50 ezer ember, kiknek főfeladata lenne az ellenségtől a hol lehet minden élelmiszert elragadni. Szerinte a Páris belsejében állítólag kitört lázongások nem egyebek a porosok által költött hazugságnál. A franczia várak és megerősített városok közül ostrom alatt voltak és bevételiek: Strassburg, Toul, Linzelstein, Liehlenberg. Rohammal vételeit be: Weissenburg Rövid ellentállás után megadták magukat: Marsai, Sedan Laon, Vitry le Francais, Összesen 9 megerősített hely. Ellenben ostrom alatt vannak és még nem adták meg magukat: Metz, Páris, Pfaltzburg, Méziéres, Thionville, Bitseb, Montmédy. Nincsennek ostrom alatt, hanem csak megfigyeltetnek, s illetőleg szórakoztattak : Verdun, Schlellstadt, Neubreisach, Longwy, Soissons, Carignan. Mi hír a Nyírben. Felrándulás a Tátrára (Tátra Füredről.) Ki látta már álmában a mennyországot? Azt a gyönyörűséges helyet, hova az emberi sejtelem még csak felemelkedni sem bír. Én ébren voltam a menyországban. Hiszen Tátra Füred és vidéke egy kis földi mennyország ! E hely a Tátra hegység oldalán fekszik. Innen indultunk id a mennyország környezetét megtekinteni. Fel lobál a hegyekre! Kibontakozván a fenyves erdők örökzöld lombjai közül, hova kevés fáradsággal eljuthatni, egy nagyszerű, gyönyörfényben úszó völgy tárul fel kiváncsi szemeink előtt. Ez a Iájon így. Gyönyörködjünk. Ifr Mars fiai. Most tartották a honvédek hadgyakorlataikat. Nyíregyházáról a mi honvédőinknek S. A. Ujhelre kellett vándorolniok. Tokajból tarka népcsoport jött eléjük, vig zeneszó harsogott lengettek a lobogók és hangzottak a hasány „élje“-nek ! Azonban legszebben kimutatta vonzalmát honvédőink iránt Rakamaz községe, mely menet közben a lovasságot, jövet alkalmával pedig a gyalogságot nemcsak szives fogadtatásban részesité, hanem dúsan meg is vendégelte. F. hé 4 kén estve a 41-dik honvédzászlóalj tisztikara volt Tokajból Rakamazra hivatalos, a részére kész lett barátságos estebédet elköltendő, Magyaros rövid vacsora volt. Az étkek ép úgy ízlellek mint a hegy ormán szült felséges nedv. Szép toasztokat mondtak, Rakamaz községének szívélyes érzelmeit tolmácsolták : Gúnya Ignácz, Ioncz Kálmán, Kelemen Ferencz, Keresztúri Szlobodak (a község bírája) Fábri Károly községi lakosok és a járásnak érdemes főesküdtje, kiket aztán a tisztikar részéről Janik Rézsa őrnagy és Sziklássy Mihály főorvos üdvözöltek viszont szép felköszöntéseikben volt aztán éljenzés taps és kocczintások, melyek mindannyi fokozói lőnek a társaság kedélyességének. A jó magyaros lakoma esti 10 óra felé érte végét, amikor is Rakamaz község elöljárói a helybeliek számos csatlakozóitól köszüntve elkísérték a tisztikart Tokaj felé. Az útban erősen muzsikáltak a czigány nyirottyűi s a vásutnál édes búcsúszavak hangzottak el. Másnap reggel, midőn a zászlóalj Rakamazon átvonult, az egész legénység reggelit kapott. Még egyszer éltették a derék Rakamaziak honvédeinket, s ezek mégegyszer köszönték meg a példaszerű szívélyességet s aztán megváltak Rakamaztól, emlékükbe vésve az itt talált vonzalmat és lelkesedést! Amint hazatértek honvédeink, itthon is meglepetés várt reájuk. Nem ugyan a város, hanem a felszentelendő zászló keresztanyjától, Lónyai Menyhértné, ő excellentiájától, ki a zászló számára készített szalagokat e napokban küldte meg. Én láttam ezeket, igazán méltók a nagynevű zászlóanyához és mellék, hogy a szellő egy honvéd zászló rúdján lebegtesse azokat. Súlyosak az aranyléi, s csillámlék az arany betűktől. A szalagokon e felírás van: „Ezzel keresd dicsőségedet Lónyay Menyhértné; 41-dik honvédzászlóalj, 1870 E nehány szóban szintúgy ragyogóan, mint ékesen ki van jelentve mindaz, a mi a nagymelléságu zászlóanyái, s magukat a haza polgár-katonáit, a feladatuknak teljes tudatában levő honvédeket illeti! . . van a kárpáti utasok étkezési esetleg hálási helye. Telepedjünk le. Sohasem ettem jobb ilüen mini ill. Szép kisasszonyok főztek és szolgáltak fel a kőasztalra. És azok a német lányok magyar dallal fűszerezek az ebédet. Ők is velünk ettek, velünk itták. Borulni kezdett az ég. A felhők lebocsátkoztak a völgybe, felül naptól tündökölt a béreztető. — Ne másszunk fel az öt tóhoz. Berlu kisasszony! — szabadkaiját kérnem? így ni Felhőlomály lepett el bennünket Ott voltunk az eső forrásnál. Valami folyté volt a sűrű levegőben, de nem éreztük, hogy esett volna az eső. Mégis megáztunk, pedig aluliunk ömlött a zápor a völgy hangos ölébe.Úgy tetszett mintha ruhánk láthatatlanul venné magába a vizet. Mindenünk nedves jön. És odafent a hegytetőn szépen sütött a nap. Valóban alig lehet ezt megérteni annak, ki szikről szikre nem tapasztalta. De csak haladjunk feljebb. Összetörött sziklákat látunk mindenütt.Mintha úgy kézzel volnának egymásra rakva. Pedig az isten is így teremtette ezt. A lomniczi csúcson gyönyörű szivárvány tűnik szemeink elé. Hiszen ott napfényes idő van. De itt jellegben vagyunk. Soha sem láttam ily szép szivárványt! — Csak előre,uraim és hölgyeim! Búvjunk ki a felhő köpenyéből. Menjünk fel a napvilágra. Itt van az öt tó. Különböző színe van mindenik tónak. Nagyságukra nézve mintegy száz négyszögölnyiek. Innen folyik ez a fürge kis patak olt a bájvölgyben, melynek zuhalagaiban annyira gyönyörködünk. Hiszen itt a magasban sem láttunk egyebet, mint sziklacsoportozatokat, különböző változásaiban. És mégis, oly jól esik itt gyönyörködni a léleknek. Ki tudja, melyik helyen tapostuk sírját azon hős vezérnek, kit — a monda szerint — a honfoglalási kávézókban Árpád apánk ide temethtett? Ki tudja hol nyugszik Tatár, Iliről állítólag e hegység vette nevét? — Nem tudjuk de legyen áldott emléke annak, ki a boldog szép haza megszerzésében fáradozott. Dicső áldott ország az, a mely ily pompás mennyországgal dicsekedhetik. Hogy ne szeretnék, hogy ne imádnék mi ezt a szép drága földet. Óh de már térjünk vissza, menjünk haza. — Bucsuzóul ihleten ajkainkon is megrendült a nemzeti ének: „Hazádnak rendületlenül, légy Ilivé oh magyar! — Imádkozzunk hogy szerencsésen érjünk le a megázolt szi UIaber— ezeken! — Kérem a karját Berta kisasszony. Csengori.