Tiszavidék, 1870 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1870-02-21 / 8. szám
IV évfolyam. Szerkesztői iroda: NYÍREGYHÁZÁN, Egyház-utcza 170. sz. a. v _____ Kiadó hivatal ifj. Csáthy Károly könyvkereskedéseiben Debreczen és Nyíregyháza. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Hétfő, február 21. 1870. Nyílt tér alatt minden három hasábos garmandsor 25 kr. és 30 kr. bélyegdij. Előfizetési dij: Kiadóhivatalban egész évre 5.50 Házhoz vagy postán küldve 6.— Félévre.............................3.— Évnegyedre........................1.50 Hirdetések dija : minden 5 hasábos pettt sor egyszeri iktatásánál 5, többszörinél 4. — bélyegdij 30 kr. Előfizethetni Nyíregyházán és Debreczenben ifj. Csáthy Károly könyvkereskedéseiben, Pesten Grill Károly m. k. udvari könyvárusnál S.-A.-Ujhelyben Löwy A. könyvkereskedésében, Bereghszászban Csauder Mórnál, hol egyszersmind hirdetések is felvétetnek. 8. szám. Pár igénytelen észrevétel Litkei Péter „Uj eszméjére a közös iskolákbani vallástanitás ügyében.“ A „Tiszavidék“ hasábjain t. Litkei Péter ur egy czikket közöl, következő czimmel : „Egy uj eszme a közös iskolákbani vallástanitás ügyében,“ mely végeredményében oda lyukad ki, hogy a lelkészek, részint túlságos elfoglaltatásaik miatt, részint a növendékek rendes tanóráinak tetemes száma következtében a vallástanitást kellő sükerrel nem végezhetvén , legkivált pedig mivel a tisztaszivü, egymást testvériesen ölelő gyermekek szivébe a különböző vallásfelekezetek lelkészei a szeretetlenség, gyülölség mérgét csepegtetnék be : a közös iskolák tanítói adjanak elő egy összehasonlító vallástudományt, melyben a növendékek felfogásához mérten, általában előadatnának a nem keresztyén vallások alapelvei a főbb vonásokban, de különösebben részletesebben a köztünk létező vallásfelekezetek lényeges hitágazatai és szertartásai, stb. Igen tisztelt czikkírónak nézetét sem üdvösnek, sem kivihetőnek nem találhatjuk, következő szempontokból : A nevelés szabályozza a gyermek gondolkodását, formálja lelkületét, ha tehát a gyermeket önmagához el akarjuk juttatni, azaz emberré akarjuk tenni, őrizkednünk kell fejlődő lelkét olyanokkal megterhelni, melyek semmi hasznot nem nyújtanak, de annál több kárt okozhatnak. Mit használna a gyermeknek, ha megismertetnők őt a chinai mandarin élettel, vagy Indiának Bramanjával? A Zendaveszta stb. megannyi bölcsészeti alapokon nyugvó vallásokat lehetne-e érdemlegesen tárgyalni a gyermek előtt? Avagy a mormonok, vagy ég tudja miféle vallások tanítása micsoda hasznot nyújtana a gyermek lelkületére nézve? Nem egy Labirynthba vezettetnék-e az eszmélkedő gyermek, melyből aligha találna többé kivezető Ariadne fonalat? De ezen „Uj eszme“ által különben sem érezhetnék el a kívánt czél czikkíró felfogása szerint se! Már maga az „összehasonlítás“ olyan fogalom, mely bizonyosan a többféle előadott vallások közül csak egynek szolgálna előnyére, a többinek pedig hátrányára! Kétféle esetet vehetünk fel. Először is, ha feltehető volna az, hogy a közös tanító levetkőzve minden felekezetiséget, tisztán, minden előszeretet nélkül adná elő a különböző vallások igazságait, az összehasonlítás fogalmánál fogva ki nem kerültethetnék, hogy egyik vagy másik vallást, melynek t. i. igazságai vonzóbbak s a józan felvilágosodással összeegyeztethetőbbek, a többi felibe ne emelje. Másik eset az, mi valószínűbb, hogy a közös tanító saját felekezeti szempontjából kiindulva, saját vallása előnyére tenné az összehasonlítást, s így a czikkíró által óhajtott czél mindkét esetben távolban marad, mert a különböző felekezetű gyermekek között, már a szülői házban beszívott vallási elvekből kifolyólag is szét volna hintve a versengés és szeretetlenség magva. Továbbá azt mondja t. Litkei Péter úr : „a miniszteri tanterv szerint az elemi és ismétlő iskolában hetenként nyáron 31, télen 34 órát foglalna el magának az iskolatanító, különféle tantárgyakra, a kertészeti és testgyakorlati órákat ide nem számítva. — Éhez jő 3, 4 vagy pláne 5 lelkész, kik napjában egy-egy órát adva a vallástanból, szinte jó darabot vennének igénybe az időből! Hogy telik ez ki?“ stb. íme, ha már egypár vallástudomány tanítása is oly sok időt vesz igénybe czikkíró állítása szerint, hogy azok tanítása csak nem lehetetlenné válik, hát annyival inkább annyi sok Vallástudomány tanítása hogy volna kivihető, hogy volna czélhoz vezető? Hiszen ez, míg egyrészről a gyermekek felfogási képességét felülhaladná, másrészről a tanítókat is túlterhelné. De menjünk tovább! . . . Igen túlságos jóakarat s az emberekbe vetett túlságos bizalom kívántatik ahoz, hogy feltehessük azt, mikép az illető közös tanítók oly semleges álláspontot foglaljanak el a vallás tanításában, hogy saját vallásos nézeteiket soha előtérbe ne tolják. Annyira szívünkhöz vannak forrva, úgyszólván énünkhöz vannak tapadva a nevelés által a gyermekkorban beszívott elvek, különösen a vallásiak, hogy még a 2x2 tanításában is nem egyszer adott már azoknak kifejezést a tanító. A történelem és természettudományok előadásánál pedig egy általában kikerülhetetlen az Istenről való megemlékezés, mely minden vallásnak alapja s csak kevéssé legyen elágaztató modorú előadásában a tanító, nem azonnal be lesz-e szőve a vallás? Hát annyival inkább a vallástanitásában mig emberek vagyunk, — már pedig még nem vagyunk angyalok, — lehet-e kívánni, hogy az általunk rég szentül őrzött s melegen kegyelt elveket elhazudva, oly elveknek adjunk kifejezést, melyek szivünk érzelmeivel, lelkünk gondolataival merő ellentétben állanak?! Minden igaz honpolgárnak csak örülni lehet és kell azon, hogy az állam kimondotta az általános tankötelezettséget, s hogy a neveltséget, tanultságot a közös iskolák által véli legczélszerűbben elérhetőnek : nincs okunk se kétleni, se megczáfolni. Az államnak, ha jövője virágzását, boldogságát munkálni akarja, mai nap már elkerülhetetlenül gondoskodnia kell tagjainak üdvös kiképeztetéséről, hogy miért? sokan elmondták már, unott volna ismétlésekbe esnünk; azonban, hogy a közös tanítás a vallást is mintegy félemje,*) azt igen veszélyes dolognak tartjuk; mert ha igaz az, hogy a vallásos nevelés erkölcsi biztositéka a jogos törvényeknek, úgy másrészről ugyan csak a vallás az, mely egykevés vakbuzgósággal megmételyezve a legszentebb eszméket s legéletrevalóbb vívmányokat szükkeblüleg porba dönteni képes; — a vallás az, mely korunkban is ahelyett, hogy a felvilágosodás fáklyájával kezében igyekeznék magát a szűk látkörű múlt poros czafrangjaitól megtisztítani, elavult dogmák felelevenítésével akarja magát körülbástyázni, mint megannyi chinai merev falakkal, a szabad eszmék, gondolatok áramlata ellen. Nekünk pedig, kik protestánsokul már legalább is egy lépéssel tovább véljük magunkat tenni, nem jó volna ismét visszamennünk. Avvagy nem megdöbbentő hatást gyakorolna-e az egy felvilágosult szülőre, ha fejlődő gyermekének lelkét teletömnék mindenféle szolgai eszmékkel, gondolatokkal ? Megdönthetien igazság pedig, hogy a vallásos nevelés szabályozza s fejti ki az ember lelkületét különböző irányban. Ezen állítást igazolja a történelem! Vallásos nevelés eredménye a szent sír felett folytatott háború, mely Európának 1 millió harczosába került; vallásos nevelés hozta létre Spanyolországban a sz. inquisitiot, vallásos nevelés rendezte Frankhonban a bertalanéjt! — Ugyanazért óvakodjunk a vallásos nevelést kiadni kezeink közül. — Oda dobni ezt a közös tanítók kezébe, a könnyelműséggel határos dolog! Örömmel mondhatjuk ki, hogy még ma is igen nagy hatalom a vallás. Ha talán volnának még ma is, kik ezt másra használnák fel, mi használjuk fel egyedül a humanisztikus elvek megvédésére, nevelésére s megszilárdítására. Megdönthetően igazság, hogy ha az erős jellem az igazságot áruba nem bocsátja, ha a nemes szív a becsületből gúnyt nem űz és a szeretet áldásait látjuk tenyészni, ha a magának elégtelen ember magasabb erkölcsi maximákban tud magának vigasztalást szerezni, mind ez kisebb nagyobb tekintetben a vallásos oktatás és nevelés erkölcsi következménye. Ugyanazért a vallástanitást ne bocsássuk ki kezeink közül. Ez a felekezeteknek szent joga s féltős kincse s különösen nekünk helyileg, hol számra nézve kisebbségben vagyunk s anyagilag is kevesebbel rendelkezhetünk, valljuk be őszintén, hogy van igen sok félteni valónk. Végre az államnak igen sokszor sajátos czéljai vannak. Ki tudja, nem fog-e előkerülni az absolutismus korszaka, mely aztán igen könnyen foghatna rendelkezhetni a közös tanítókkal s igen könnyen foghatna vérlázító elveket beplántálni a gyermeklélek világába a vallás palástja alatt. Ennyi, mit. t. Litkey Péter ur „uj eszméjére“ megjegyzendőnek véltünk; még csak azt tesszük hozzá, hogy nem mind jó az, a mi uj, úti figura docet. L.... *) Einni, szopni, fölemni, aufheben. A „Nyílt közlöny“, mint a tárgyilagosság tanára, az alkotmány és szabadsajtó védője. (Mulattató történet) Nem akarván lapunk t. olvasóit árasztani egy sovány polémia végigolvasásával, hogy némileg élvezhetőbbé tegyem a tárgyat, bevezetésül egy kis mulattató történetet kell elbeszélnem.